Fahéj, gyömbér, körte – íme az Ország tortája

Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva kóstolhatja meg először a nagyközönség az ország tortáját, a Komáromi kisleányt, valamint cukormentes tortáját, a Három kívánságot. Az édes finomságok mellett az ünnepi rendezvényekre kilátogatók a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipóját is megízlelhetik. És akkor még nem szóltunk a 20-án rendezendő Kenyérlelke Fesztiválról.

 

Ebben az évben tizenkettedszer hirdették meg a Magyarország tortája versenyt, amelynek célja, hogy az államalapító Szent István előtt a magyar cukrászszakma egy tortával tisztelegjen. Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője a távirati irodának korábban kifejtette: a benevezett torták közül a legjobbat szakmai zsűri választotta ki három forduló után. Hozzátette: évről-évre egyre többen indulnak el a versenyen. A zsűri az első fordulóban egyébként anonim módon választja ki a továbbjutókat, a második körben javaslatokat fogalmaz meg a torták tökéletesítésére, a döntőben pedig a végső recept szerint készítik el a cukrászok a zsűri előtt a tortát. 

2018 orszag tortaja 03

Idén a nyertes a nyertes a Komáromi kisleány névre keresztelt torta lett, amelyet Sztaracsek Ádám kreált a komáromi Jánoska Cukrászdából. A mézes-diós piskótában egy fahéjas-diós roppanós tészta rejlik, erre fehér csokis-mascarponés mousse krém jön, ami egy citromos-gyömbéres körtekompótot és egy mézes-körtelikőrös csokis krémet is tartalmaz. – Nagyon sokat dolgoztunk és köszönöm szépen a Jánoska cukrászda csapatának a közreműködést, hogy mindez megvalósulhatott egy ilyen szép csapatmunka keretében – fogalmazott a cukrász Facebook-oldalán. A tortát nemcsak az Ízek utcájában, de az ország több cukrászdájában, így többek között a szombathelyi Mészárosban, a budaörsi Suhajdában, a salgótarjáni G&D-ben vagy a tápiószecsői Hisztériában is meg lehet már kóstolni.

2018 orszag tortaja 01

A cukormentes verseny legjobbja a Három kívánság lett, amelyet a budapesti Nándori Cukrászda alkotott. A Nándori – amely 1957 óta várja vendégeit a fővárosi Ráday utcában – nem először nyeri meg a nemes versengést: 2013-ban a Ribizlihabos-almás réteges, következő évben pedig a Csokis kaland lett az év cukormentes tortája. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet, három domináns összetevője pedig a chia magos-diós mandulapiskóta, a meggy, és a darabos túró. A torta frissességét a pikáns citromlé fokozza, a tetején édes „habfelhő” borítja. A torta alacsony szénhidráttartalmú, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelete 12,9 gramm szénhidrátot és 242 kalóriát tartalmaz.

Nyolcadszor hirdette meg a Magyar Pékszövetség a Szent István-napi kenyérversenyt. Idén a Szent István-napi fehérkenyér kategória győztese a "Várhegyi Deres" lett. A tavaly búza kategória győztese, a Kurdi Family Pék Kft. fejlesztése egy friss kovásszal, 12 órás érlelelési folyamat eredményeként készült, cipó formájú ropogós búzakenyér, egy csipet kukoricával. Különlegessége, hogy a pékség most először nevezett friss kovászos kenyeret a versenyre.

2018 orszag tortaja 06

Az innovatív kategória legjobbját a SZEGA Camembert Kft.-ben Lusztig Ákos pékmester alkotta meg. A mézalmás rozskenyér 70 százalék rozslisztből 24 órás kovásszal készült, méz és almachips hozzáadásával. A különleges kenyeret a pékmester sültekhez, mártásokhoz, szendvicsnek és különböző kencék alá ajánlja, ám jellege miatt lekvárral és mézzel is ízletes.

A teljes kiőrlésű kategóriában Takó Zoltán pékmester kenyere lett a legjobb a Pedró Pékség Kft. jóvoltából. A Hajsza névre keresztelt kenyér tönköly, rozs és zablisztből készül 24 órás rozskovász élesztéssel, igaz, az összetevők között napraforgó, tökmag és zabpehely is található. Belseje kissé nedves, sokáig friss és ropogós, bagett formájú kenyér, amelyet sajtokkal jó ropogtatni. Az Ízek Utcája mellett érdemes lesz ellátogatni 20-án a MOM Kulturális Központhoz, ahol a kézműves pékek negyedik alaklommal rendezik meg fesztiváljukat. Az eseményen ugyancsak rendeznek versenyt, amelyen kiderül, ki süti a legjobb kézműves kenyeret az országban.

Fotó: Sztaracsek Ádám, Nándori Cukrászda, MTI

 

Copyright PuzzleMedia 2017