• Home
  • Hírek
  • Japán, koreai tányérokra kerül a magyar mangalica

Japán, koreai tányérokra kerül a magyar mangalica

pucsu 01 miniMintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshús fogyasztása 2016 óta Magyarországon, egy emberre nagyjából 25 kilogrammnyit fogyaszt – közölte Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón. A tárcavezető kitért arra is, hogy a baromfihús fogyasztása ugyancsak nőtt. A kedvező tendenciák  az áfa mérséklésének köszönhetők.

 

A tárcavezető elmondta: a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 2016. január 1-től huszonhétről öt százalékra csökkent a sertéshús áfa kulcsa, később a sertésbelsőségek áfája is. A gasztronómiai rendezvények is ráirányítják a figyelmet a sertésből készült ételekre – tette hozzá Fazekas Sándor a távirati iroda beszámolója szerint.

pucsu 03

A miniszter kiemelte, hogy az áfa csökkentésének hatására érezhetően „fehéredett” az ágazat, növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, emelkedett a sertéshús fogyasztása, a sertéshús árának csökkenése pedig megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak.

Fazekas Sándor a mangalicáról szólva kifejtette: az állat őshonos, természetes magyar élelmiszer, amely népszerű a belső és a külső piacokon egyaránt. Magyarországon jelenleg 220 gazdaságban foglalkoznak mangalicával, míg 2011-ben még csak 136 tenyészet volt. A hatezres tenyészkoca-állomány is mintegy tízezerre nőtt az elmúlt években.

pucsu 04

Megemlítette, hogy a mangalicahús prémiumterméknek számít olyan távoli piacokon is, mint Japán, Dél-Korea, Hong-Kong vagy Kína. A mangalicából készült kolbász, szalámi, szalonna igen keresett idehaza is. Fazekas Sándor kitért arra is, hogy a baromfihús fogyasztása ugyancsak nőtt az áfa mérséklésének hatására, és január 1-től a hal áfája is csökkent.

 

Copyright PuzzleMedia 2017