Magyar győzelem a szakácsversenyen

Roellinger miniA Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, Pacsai Martin nyerte az Olivier Roellinger szakácsverseny kelet-európai döntőjét – közölte a verseny kommunikációjával foglalkozó cég.


A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, főképp a halak élővilágának megőrzése.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán megrendezett versenyen a magyar fiú mögött a második és harmadik helyén egy-egy szlovén hallgató, Jure Dretnik és Tim Guadanigno végzett. A verseny nemzetközi zsűrijében Franciaországból érkezett elismert séfek és szakemberek mellett a magyar gasztronómia vezető séfjei és a szakértői foglaltak helyet. 

Roellinger 01

Az idei versenyen négy nemzet képviselői, köztük két magyar BGE-s hallgató – Pacsai Martin és Tóth Attila – mérték össze tudásukat. A versenyzők meghatározott idő alatt, ugyanazokból az alapanyagokból, fenntartható termelésből származó hal vagy más tengeri élőlény felhasználásával kétféle versenyételt készítettek el, majd élő szóban is bemutatták receptjeiket a zsűrinek.

Az első helyezett magyar versenyző étele akasztói sziki ponty és homárhab volt csicsóka és kapor variációkkal, míg háziasszonyi ételként posírozott pontyot készített rántott sütőtökkel és citrusokkal. Pacsai Martin meghívást kapott az Ethic Ocean párizsi rendezvényére, amelyet június 7-én, az óceánok világnapján az UNESCO székházban rendeznek.

Copyright PuzzleMedia 2017