• Home
  • Hírek
  • Gourmet Fesztivál az örökség jegyében

Gourmet Fesztivál az örökség jegyében

gf 2020 miniMájus 21. és 24. között az ország legjobb éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai sorakoznak fel a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon, a már megszokott helyszínen, a Millenárison. A korábbiaknál is nagyobb területen az ország legismertebb szakácsai készítik el a számukra legkedvesebb ételeket az „örökség” jegyében.

 

A korábbi évek étel- és alapanyag-tematikái után idén a szervezők egy kulcsszót, az „örökséget” választották a fesztivál központi témájának, azzal a céllal, hogy a kiállító éttermek séfjei az emblematikus fogásaik mellett személyes ízeket, ételeket, izgalmas történeteket vegyenek majd elő. – Úgy gondoltuk, hogy a jubileumi év jó alkalom arra, hogy a kiállító éttermek szakácsai saját történeteikkel is gazdagítsák a fesztivált. Az idei témával az ő emlékeikre, szakmai örökségükre koncentrálunk. Reményeim szerint ez minden eddiginél sokszínűbb és különlegesebb fesztiválmenüt eredményez, amely a nagyközönség számára is új élményeket jelent majd – vélekedett Nemes Richárd, a rendezvény főszervezője.

Nemes ricsi 01

Kifejtette: tíz éve azzal a céllal vették át és újították meg a korábban Budai Gourmet néven elindult fesztivált, hogy minél teljesebb képet adjanak a minőségi gasztronómia látványosan fejlődő világáról. Az elképzelésük az volt, hogy elérhetőbbé teszik, közelebb hozzák a fogyasztókhoz a „gasztroforradalom” éllovasait, azáltal, hogy az érdeklődők végre egy helyen kóstolhatják meg Magyarország legjobb konyháit. (A rendezvény főszervezőjével korábban készített interjúnkat ITT OLVASHATJA EL.)

gourmet visszatekinto 07

A szervezők évről évre igyekeztek erősíteni a rendezvényt, ennek érdekében például folyamatosan bővítették a résztvevők körét, meghívták például az újonnan nyitó csúcséttermeket is. Megpróbáltak nem csupán éttermekben gondolkodni, így a látogatók találkozhatnak a fesztiválon kiváló borászatokkal, pálinkafőzdékkel és cukrászdákkal is. – Gyakorlatilag mára a Gourmet Fesztivál teljes körképet nyújt a hazai gasztrokultúráról – hangsúlyozta Gerendai Károly alapító. (A rendezvény alapítójával korábban készített interjúnkat ITT OLVASHATJA.)

Gerendai

Az idei Gourmet-n a séfek szinte együtt töltik a fesztivál négy napját az igényes gasztronómia több tízezer rajongójával. Az éttermekből és tévéműsorokból ismert ikonok közül a színpadon is bemutatót tartanak olyan ismert szakácsok, mint Rácz Jenő, Wolf András, Mizsei János, Bíró Lajos vagy a Dudás testvérek.

gf 2019 2 22

A színpadon ezúttal is Mautner Zsófi és Jókuti András lesznek a házigazdák, akik többek között olyan ínyenceket is vendégül látnak, mint Dragomán György író, Hajós András énekes, Pásztor Anna előadóművész és Sváby András műsorvezető. A bemutatókon túl workshopok és gyerekfoglalkozások is helyet kapnak a programban, a felnőtteket pedig egy izgalmas új, szabadtéri helyszín, a Tűzhely várja majd, eddig nem tapasztalt közösségi élménnyel.

gourmet visszatekinto 11

A Gourmet Fesztiválnak otthont adó Millenáris idén megújult külsővel és tartalommal várja az esemény vendégeit. A teljesen új, 2,5 hektáros területtel, függőhíddal, tóval gazdagodott parkban a pihenni és feltöltődni vágyók is megtalálhatják a számításukat, hiszen a kibővített multifunkcionális térben folyamatosan programokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket.

 

Copyright PuzzleMedia 2017