A Nyugat mentheti meg a magyar startup céget

Menekülünk előre, fejlesztünk, fejlesztünk és fejlesztünk – mondta portálunknak Nagy Gábor a cukorshop.hu társtulajdonosa, aki arról mesélt, hogyan érintette cégüket az új koronavírus-járvány. A pandémia miatt a tervezettnél előbb kellett a külföldi csatornákat kiépíteniük, emellett webshopjukat is átalakították, minden termékcsomagra külön arculatot terveztek. Íme, a túlélés egyik működőképes receptje!

 

Minden nagyon jól festett, majd derült égből lecsapott a ménkű, amikor bejelentették a karantén miatti korlátozásokat – emlékszik vissza Nagy Gábor a márciusi eseményekre. A karantén kihirdetése előtt több kiállításon is jártak, ami nem várt sikert hozott számukra, hiszen előfordult, hogy helyben belistázták a termékeiket. Az egyik cég menedzserének nagyon megtetszettek az eritritből készült formacukor termékeik. – Azt mondta, ő ilyet még nem látott! – eleveníti fel a cukorshop.hu társtulajdonosa.

formacukor 04

Az eseményt követően sokan keresték meg a vállalkozást és számos előremutató tárgyalást folytattak. Úgy érezték végre megérkezett a várva várt, ugrásszerű siker. Úgy tűnt, sikerül üzletet kötni egy külföldi kereskedő céggel is. A terv szerint egy különleges és egyedi árukapcsolás keretében eritritből álló édesítőszer-csomagot kínáltak volna az ottani kávéházaknak. – Az üzlet valóban nagy húzásnak tűnt, mert akadnak olyan országok, ahol egyelőre csak nagyon kevés helyen lehet eritrithez jutni – mondja Nagy Gábor.

A karantén és a bezárások azonban ellehetetlenítették az üzlet megkötését. A cégek belistázási stoppot rendeltek el, hiszen a vállalkozásoknál rengeteg árucikk ragadt raktáron, amit valahogy el kellett adniuk. Ugyanígy cselekedett nagyon sok bio és egyéb reformélelmiszert árusító bevásárlóközpont is. A multik nagyon megsínylették a járványt, akadt olyan cég, amely a tavalyi értékesítési számainak hetven százalékát bukta egyes hónapokban.

formacukor 07

A startup vállalkozás tulajdonosainak bánatát tovább fokozta, hogy partnereik nagy része lényegében bedobta a törülközőt, hiszen kis kiszerelésben készülő (forma)cukrot elsősorban a vendéglátásban vásárolnak. A szektor viszont azóta is nagyon nagy bajban van. A bezáró vendéglátóhelyek értelemszerűen semmilyen fajtájú vagy formájú cukrot nem rendelnek, ezért a vállalkozás a gyártást is csak lassan tudta újra elindítani. A felvevőpiac lassan reagál, főleg egy prémium termék esetében. A formára préselt eritrit és a formacukor pedig abszolút prémium terméknek számít.

formacukor 031A karantén bevezetése óta csupán néhány vendéglátóhely rendelt a valóban egyedi formacukrokból. Mindenki várja a csodát, amikor majd visszatérnek az emberek a kávézókba, de a második hullám, valamint a turisták hiánya Budapesten értelemszerűen továbbra sem kedvez a forgalomnak. Vidéken szerencsére nyáron is jobban pörgött a vendéglátó szektor, de ott sem minden fenékig tejfel. – Azt tapasztaljuk, hogy a fővároson kívül is sajnos a túlélés az elsődleges cél, nem az, hogy prémium termékkel egészítsék ki a kínálatot. Senki nem mert extra kockázatot bevállalni és ez teljesen érthető – festi le a helyzetet Nagy Gábor.

formacukor 08

Ilyen esetekre senkinek nincs előre megírt receptje, nem sokan rendelkeztek B-tervvel. Mit tehet egy ilyen helyzetben a cég, amely ezer szállal kötődik a vendéglátáshoz? Hogy mászhat ki a feneketlen mély kútból? Megpróbál menekülni, méghozzá előre. A fennálló helyzet, az akut árérzékenység és a beszűkült piaci lehetőségek ellenére a biohullámnak köszönhetően az eritritre Magyarországon és Nyugat-Európában is egyre nagyobb az igény, hiszen a cukorbetegek, az inzulinrezisztensek, a szénhidrátmentes étrend, a paleo és a ketogén vonalakat követők is fogyaszthatnak eritritet.

formacukor 05

E tapasztalatből kiindulva, és látva a külföld nyitottságát az eritritből készült termékeik iránt, Nagy Gábor és csapata kutatni kezdett, mélyebbre ástak és azt tapasztalták, hogy Magyarországgal ellentétben nyugatabbra, Ausztriában, Svájcban vagy Németországban sokkal elterjedtebbek az alternatív édesítőszerek, így például az eritrit fogyasztása is. Illetve hamar kiderült az is, hogy termékeiknek, különösen az eritritből készült formacukroknak nincs konkurenciája. A tulajdonosoknak meggyőződése, hogy termékük, az eritritből készült formacukor világszinten is újdonságnak számít, ezért a cég minél előbb szeretné szabadalmaztatni.

---------------------

Nem a kereket találták fel

 

A cukorshop.hu pénzügyi szektorban és marketinggel foglalkozó vállalkozóinak egy alkalommal támadt egy ötlete: hozzanak létre egy olyan oldalt, amely a kávé iránt érdeklődőknek szól. Így született meg a kavezom.hu weboldal, amihez egy közösségi oldalt is létrehoztak, Kávé néven. Az oldalt hamar megkedvelték az olvasók, s mára Magyarország legnagyobb kávéközösségi oldalává vált. Ahogy a rajongótábor egyre duzzadt, a tulajdonosok fejéből kipattant a formacukor ideája.

formacukor 01formacukor 02A következő – nem kis – fejtörést az okozta, hogyan valósítsák meg az ötletet, hiszen nem egyszerű Magyarországon olyan céget találni, amely le tudja gyártani a formacukrot. A cukorgyártás ugyanis a rendszerváltást követően gyakorlatilag megszűnt az országban. Ennek ellenére a tulajdonosok ráakadtak arra a vállalkozásra, amely képes volt megfelelni az elvárásoknak. A mórahalmi Candyfour Kft. kandiscukor pálcák gyártásával foglalkozott, elsősorban külföldi piacra dolgoztak.

Csak néhány tárgyalásra volt szükség, hogy létrejöjjön a formacukor gyártásáról, értékesítéséről szóló együttműködési szerződés. Megszületett az ötlet, találtak gyártót, már csak azt kellett kitalálni, milyen formákat kínáljanak. Kezdetben a kávébab, a tealevél és a szívforma jelentette a szortimentet, de a tulajdonosok nem elégedtek meg ennyivel. Sokat törték a fejüket azon, mi lehetne még figyelemfelkeltőbb. Ekképp esett a választásuk a flamingóra, az emojira és az euró- vagy dollárjelre.

Amit csak lehetett, megpróbáltak formába önteni. Nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a formák ne legyenek túl sérülékenyek, hiszen legalább olyan fontos, hogy az elkészült formacukrokat el is lehessen adni anélkül, hogy szállítás közben összetörne. Ma már tizenegy különböző forma található a cég portfóliójában.

formacukor 06

Jött az utolsó, talán legnehezebb és leghosszabb feladat, amely azóta is tart: meg kell ismertetni a vendéglátóhelyekkel és a vásárlókkal a terméket. Mára a vállalkozás több hazai, magas minőséget kínáló étteremnek is szállít egyedi formacukrot. Termékükkel szeretnének betörni stratégiai helyekre is, noha tudják: „nem ők találták fel a kereket”.

 

Fotó: cukorshop, Gourmet Riporter

 

Copyright PuzzleMedia 2017