A „desszert” fajták lázadása

A homoktövis rendkívül egészséges eledel, nemzetközi klinikai eredmények igazolják, hogy fogyasztásával karban tarthatjuk immunrendszerünket, óvhatjuk egészségünket. Mégsem egyértelmű sikertörténet idehaza a homoktövis termesztése, illetve a belőle készült termékek értékesítése, a helyzet megértéséhez pedig igen mélyre kell ásni. Ezért ellátogattunk a homoktövis legismertebb hazai képviselőjéhez, Dr. Dörnyei József professzorhoz, a Dr. Fitokup Kft. alapítójához és vezetőjéhez, hogy megértsük, miért akadt meg a homoktövis szárnyalása.

 

homoktövis 02 kA homoktövis egyik vadon termő fajtája őshonos Magyarországon, Káposztásmegyeren még utcát és iskolát is elneveztek a növényről. A szocializmusban megpróbálták nemesíteni e fajtát, de a próbálkozások nem a legideálisabb eredménnyel zárultak. Később Budakalászon próbálkoztak már a „nemesített” kelet-német fajtákkal, ám ez a szibériai homoktövishez képest jóval kevesebb hatóanyagot tartalmazott. 

A homoktövisnek a homokos, ám humuszt is tartalmazó talaj a kedvező. Hogy ez miért fontos? Manapság sokan foglalkoznak a növény termesztésével, közülük többen is megkeresték Dr. Dörnyei Józsefet, aki mindenkinek elmondta, milyen talajt kedvel a homoktövis, hogy kell bánni a növénnyel. Ám hiába a sok jó tanács: rengetegen vágtak bele a gazdálkodásba kellő tájékozottság nélkül, majd a professzort kérdezték telefonon, ha elakadtak, vagy egyszerűen csak arról érdeklődtek: „hogyan tovább, ha leszedték a termést?” 

Dörnyei József 02

Ráadásul az őstermelők által termelni kezdett fajták gyengébb minőségűek azoknál, mint amelyekkel például a Dr. Fitokupnál is dolgoznak. Dörnyei József megfogalmazásában a tömegtermelésbe fogott fajták a „desszert” kategóriába tartoznak. Desszert, mert kevesebb bennük a hatóanyag, lényegében a C vitaminon kívül alig található meg a növényben a szervezet számára fontos hatóanyag. Míg a kelet-német (vagy mongol, kínai nemesítésű) bogyó levében 7,9 mg/kg béta-karotin található, addig a szibériai vagy kanadai fajtákban ennek ezerszerese, az olajukban pedig 290 mg/100 g!

Utóbbiak emellett gazdagok E vitaminban, jelentősen több bennük a C-vitamin, olajtartalmuk a kétszerese az NDK-ban nemesített fajtának, az antioxidáns színanyagokban százszor gazdagabbak és legalább harminc féle karotinoidot tartalmaznak. Gondolhatnánk, hogy ahol ilyen nemes növénnyel dolgoznak, csakis sikersztoriról lehet szó, ám ez csak részben igaz. Mert bár a cég a rendszerváltoztatás óta működik, egyre több nehézséggel kell szembenéznie. – Főként az uniós jogszabályok miatt nem kommunikálható a termékek előnye – mondja a professzor.

homoktövis 01 kA rendszerváltoztatás táján még el tudták mondani a vevőknek, mi, mit gyógyíthat, egyes készítmények milyen nyavalyára jók, és ezeket a termékeket meg is szokták a vásárlók. Manapság azonban 37 féle hatóság rendeleteinek betartására kell ügyelniük. A cég soha nem kért semmilyen állami támogatást, amit elért, a maga erejéből érte el. Ennek fényében igazán megsüvegelendő, hogy közel ötven különböző terméket gyártanak, ám sajnos a gyártókapacitás felső határát – amely nem mérhető össze nagy gyárak teljesítményével – az említett okok miatt nem éri el a cég. 

Mi több, 2021. december 31-e után már a saját védjegyeit sem használhatja a vállalkozás, ha az valamilyen gyógyhatásra utal. Ilyen például a cég „Újjászületés” védjegyű terméke. Mindössze annyit közölhetnek a termékek dobozán, hogy „a homoktövis javíthatja immunrendszere és bőre egészségét”. 

Dörnyei József 01

Magyar – és egyben uniós – notifikációs papírral a honi termékeknek szabadon kellene áramlani a földrész tagállamaiban, ehelyett Franciaországba a Dr. Fiktokup mindössze kétszer tudott szállítani, mert az ottani forgalmazójukat a helyi hatóságok kötelezték egy ottani notifikációs okirat beszerzésére. Érthető, ha a forgalmazó elállt a további üzlettől. És ez még mindig nem minden: akad olyan uniós ország, ahol olyan vizsgálatokat írnak elő, mielőtt fogadnák a magyar termékeket, amelynek elvégzéséhez szükséges műszer nincs Magyarországon. 

homoktövis 04 kÁm nem mindenhol tartják be, de akár azt is írhatnánk, veszik ilyen komolyan az uniós előírásokat. Dörnyei József tapasztalatai szerint Olaszországban például járási szinten (ami azért még mindig elég nagy piac) fütyülnek az EU-s előírásokra. S miközben Magyarországra bekerülő külföldi termékek esetében elég, ha csak egy magyar nyelvű címkét ragasztanak a termék dobozára, addig például Ausztriában elvárják, hogy a termék csomagolásán német nyelven, sőt, inkább csak német nyelven tüntessék fel a termékek jellemzőit.

Finn, kanadai és orosz klinikai eredmények igazolják a homoktövis jótékony hatásait, ezért a Dr. Fitokupnál még ennyi keserv közt is folyamatos az innováció. Termékpalettájuk eddig is igen gazdag volt, a jövőben azonban homoktövisvelőt is forgalmazni fognak, amely például mártások készítéséhez kitűnő, de a cukrászok is bizonyosan örömmel dolgoznak majd vele, hiszen fanyar fagylalthoz a homoktövisből készült paszta ideális komponens lehet.

 

Kalandos utakon

Dörnyei József 03 kicsiDörnyei József professzor régóta foglalkozik törökbálinti kis üzemében a homoktövisből készült termékek gyártásával, kézenfekvő volt, hogy hozzá fordulunk, amikor a növény honi helyzetéről szerettünk volna többet megtudni. A professzor meglehetősen kalandos úton került kapcsolatba a növénnyel: 1966-ban Moszkvába ment egyetemre, ott ismerkedett meg a homoktövis gyógyhatásával. Az oroszok ugyanis akkoriban már régóta kísérleteztek a növénnyel. A homoktövisből készült étrend-kiegészítőket a Földre visszatérő űrhajósok regenerációjánál alkalmazták.

A nyolcvanas évek végén Dörnyei József véletlenül találkozott egy férfival a moszkvai pályaudvaron, aki épp meg akart szabadulni 70 hektár homoktövis ültetvénytől Szibéria dél-nyugati részén. Akkoriban ott a legkorszerűbb, legtöbb hatóanyagot tartalmazó fajtákat termesztették. Dörnyei József megvette a földet, így indult el vállalkozása, ültetvényére az afgán háború veterán harcosai vigyáztak.

Később Novoszibirszkben a feldolgozást is sikerült megoldania, attól kezdve már nem kellett a leszedett gyümölcsöt irdatlan távolságból Magyarországra szállítani, helyette csak a sűrítmény és az olaj érkezett az országba. A cégvezető később behozatott szaporítóanyagot is, és Szabolcsban kezdte termelni a sokak által csodatévőnek tartott homoktövist. Azóta is ott nevelik a készítmények alapanyagául szolgáló növényt, ma mintegy 20 hektáron. A professzort munkássága elismeréséül 2012-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki. A díj kétévente kaphatja az a kiemelkedő személyiség, aki közéleti tevékenységével, életművével nagyban hozzájárul a hazai szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséhez.

Fotó: Hoomoktövis.hu, Gourmet Riporter

Copyright PuzzleMedia 2017