Imázsfilm: új irányzat a borászatban

A mátrai borvidéken működő Dubicz Borászat és Szőlőbirtok két bora is jelentős elismerésben részesült nemrég francia borversenyeken. A siker azonban nem hullott a pincészetet irányítók ölébe. Az egykor jelentős szerepet betöltő borvidék rangja a szocializmus évtizedei alatt megkopott, így az itt működő borászatoknak nap, mint nap azon kell fáradozniuk, hogy bebizonyítsák: a borvidékben igenis van erő, tudás, lehetőség. A Dubicz például egy nem mindennapi imázsfilmet forgatott, hogy minél szélesebb vásárlóközönséget érjen el. Az alkotás olyan jól sikerült, hogy pár napja rangos díjat is nyert.

 

Sokáig próbálkoztunk a múltból táplálkozó marketinggel, igyekeztünk kiemelni a hagyományokat, de nem működött. A gyümölcsös, könnyű, friss borainkhoz jobban illik a trendi, fiatalos arculat vagy egy hasonló szellemben forgatott imázsfilm, amely könnyebben utat talál a célközönségünkhöz – érvel lépésük mellett Dunai Bernadett, a Dubicz Borászat társtulajdonosa, valamint kereskedelmi és marketingvezetője. A film tulajdonképpen a Meraki marketingügynökség alapítójának, Török Monikának az ötlete volt, folytatja, aki kéthónapnyi közös munka után vetette fel a forgatás lehetőségét. 

A borászatnak még a forgatókönyvbe sem kellett beleszólnia, csupán annyit közöltek, mit képzelnek el a filmben, amelyet végül 2016 őszén forgatták le három nap alatt. Az előkészítés, valamint az utómunka már sokkal hosszabb időt vett igénybe, így az elkészült filmmel idén márciusban jelentek meg a közönség előtt, s az eddigi visszajelzések pozitívak. Mi több: a Kreatív Online Video Award versenyén a „Márkázott online-videós tartalmak” főkategórián belül a „Bemutatkozó film / PR film” kategóriában Ezüst-díjat kapott a kisfilm.

dubicz image

                                                A film a képre kattintva tekinthető meg

A film olyan új irányzat a borászati szegmensben, amellyel igyekeznek kilépni abból a körből, amelyben eddig reklámozták a boraikat. Segítségével megpróbálnak olyanokat is elérni, akik valamilyen korábbi negatív berögzülés miatt eddig nem szerették a (mátrai) bort. Tapasztalatuk, hogy az a korosztály, amely gyermek- vagy fiatalkorából úgy emlékszik a borra, mint savanyú, kellemetlen illatú italra, meglepődik, mennyire mások, milyen finomak ma már a magyar borok.

Látva a filmet, elképzelhető, hogy más pincészet is kedvet kap egy hasonló népszerűsítő anyag forgatásához. Nos, egy ilyen kaliberű alkotás bekerülési költsége számos tényezőtől függ, tudjuk meg Bernadettől, így 500 ezer és 25 millió között nagy lehet a szórás. Az ár attól is függ, milyen kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a borászat vezetői. 

dubicz 07

Dunai Bernadett

Hogy a Mátraalján eljutott odáig a borásztársadalom, hogy hasonló ötletekkel rukkoljon elő, sok időnek kellett eltelnie. A borvidék ugyanis lassan áll át arra, hogy ne csak lédigre (kimérve értékesített nagy mennyiségű bor) termeljen, ahogy az megszokottá vált a szocializmus évtizedeiben, hanem palackban is megmutassa magát. – Hangsúlyozzuk, hogy mátraiak vagyunk, hogy fontosak a hagyományaink, hiszen a borvidék első írásos említése még 1042-re tehető. Gyöngyös történelmében mindig is kiemelt szerep jutott a bornak, a borászat volt a legfontosabb foglalkozás a városban és a környékén. Szinte minden ház alatt volt pince, sok helyen még ma is megmaradtak a bortárolók, van tehát mire büszkének lennünk – sorolja a borvidék mellett szóló érveket Dunai Bernadett.

dubicz 05

A szocializmusban azonban gyorsan elfelejtették az itteniek a hagyományokat. Kimaradt néhány generáció, a borvidék zászlóvivői pedig ma már a hetven felé járnak, míg az utánuk következő aktív generáció a húszas, harmincas éveit tapossa. Megérett a helyzet a fordulatra, elvégre mégiscsak a legnagyobb hegyvidéki borrégiónkról beszélünk.

Az átalakulást jól példázza a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok története. Dunai Bernadett családja gyakran járt nyaralni a Mátrába, a szülők beleszerettek a (bor)vidékbe. Majd adódott egy lehetőség, s megvettek egy borászatot, a Borpalotát. Igyekeztek a cég működését megreformálni, a Gyöngyös központjában található, egykori Oroszlán fogadó helyén emelt borászat a tömegtermelésről átállt a palackos értékesítésre. Példaképüknek a Mátraalja doyenjét, Szőke Mátyást tekintették, aki bebizonyította a borvidékről: lehet más is a mátrai bor. 

A borászat működése 111 éve folyamatos, csupán a tulajdonosai változtak. Mégis: a cég életében pár éve eljött a pillanat, amikor világossá vált: vagy előremenekülnek, beruháznak, fejlesztenek, vagy lehúzzák a rolót. Így 2014-ben több területen újratelepítettek a szőlőt, technológiai beruházásokat valósítottak meg, új munkatársakat vettek fel.

dubicz 06

De hogyan lett a Borpalotából Dubicz, merül fel joggal a kérdés. Nos, a lépés szintén a megújulás egyik lépcsője volt. Bernadett dédapját Dubicznak hívták, aki Dunaira magyarosította a nevét 1931-ben. Miután a jogi pályát felhagyva Bernadett is a cégnél kötött ki, javaslatára úgy döntöttek, hogy a korábban Borpalotaként ismert borászat változtasson nevet és a dédpapa nevét vegye fel. Így egy picit továbbél a múlt a jelenben. – Összefügg a kettő, hogy honnan jövünk, merre tartunk. Szerintem akkor tud jól működni egy cég, ha folyamatosan képes a megújulásra – vélekedik Bernadett.

Ezért (is) versenyeztetik boraikat folyamatosan, szeretnék látni, hol tartanak a piac többi szereplőjéhez képest. Ugyan minden borverseny más, ám mégis támpontot nyújt a vezetésnek, még ha nem is a borkritikusoknak, hanem a fogyasztóknak készítenek borokat. A 2008-as hárslevelűvel számos elismerést gyűjtöttek be, míg a közelmúltban a Mátra-sorozat 2016-os Muscat Ottoneljét Bordeaux-ban, a borok olimpiájának is nevezett International Challenge du Vin nemzetközi borversenyen díjazták aranyéremmel. A 2016-os Irsai Olivérjük a strasbourgi Les Grands Concours de Monde versenyen lett ezüstérmet. 

dubicz 01

A fogyasztók azonban még nem mindig értik a bonyolult borokat, alátámasztásul Bernadett megemlíti, hogy bár a pincészet Fríz-családja szofisztikáltabb borokat tartalmaz, mégsem fogynak annyira, mint az közérthetőbb tételek. Például az említett 2008-as hárslevelűjük számos versenyt nyert, ám a még 9 évesen is friss, reduktív bort végül Lengyelországba sikerült eladni egy tételben. Ez 30 ezer palackot jelentett.

A Dubicz és a többi borászat értelemszerűen értékesíteni szeretne, ezért szeretnék folyamatosan újraépíteni a mátrai borvidék imázsát. Az új generáció egyre inkább összefog, rájöttek ugyanis, hogy csak együtt tudnak előrelépni, a borvidéket népszerűsíteni. Ismert a Mátrai május névre keresztelt rendezvényük, amelyet minden évben megtartanak a fővárosban. Legutóbb már negyven borászat mutatta meg magát a rendezvényen. Talán e fiatal generáció 5-10 év múltán komoly eredményeket tud felmutatni.

 

Copyright PuzzleMedia 2017