"A borkészítés a metszéssel kezdődik"

Magyarországnak a kevesebb szőlőből kell nagyobb értéket készíteni, mert az értékes mindig eladható, arra mindig lesz kereslet – vélekedik Szőke Mátyás, mátraaljai borász, akit nemrégiben választottak meg az év bortermelőjének. A címre úgy tekint, mint egy sportoló, aki olimpiai bajnok lesz, ugyanakkor leszögezte: nagyon szégyellné magát, ha a jövőben egy fillérrel is többet kérne a boraiért. Azt vallja, a szőlővel együtt kell élni, ha valakinek nincs ideje a borra, nem fog menni a vállalkozása. A szőlősgazda ez után sem ül a babérjain, ugyanúgy megy tovább, mint eddig.

 

– Családja több generációra visszamenőleg borászattal foglalkozott, ön mégis csak 1990-ben kezdett dolgozni a szőlővel. Mi az oka az ellentmondásnak?

– Szüleimtől a szocializmusban elvettek mindent, a földjeiket, a szerszámokat, mert kuláknak bélyegezték őket, mivel a környéken édesapámék voltak a meghatározó termelők. Azért mentem az általános iskola után gépipari technikumba, mert nem maradt más lehetőségem. Harminc évig vezettem egy céget, de soha nem kerültem volna arra a pályára, ha a kommunisták meghagyták volna szüleimnél a gazdaságot. A rendszerváltáskor azonban úgy éreztem: eljött az idő, hogy a szüleim, nagyszüleim emlékére újraindítsam a borászatot.

– Egészen addig nem is volt köze a szőlőhöz?

– Amikor már lehetett földet venni, a nagyobbik fiam nevére vettem egy nem olyan nagy szőlőt, ahol kicsiben, hobbi szinten foglalkoztunk szőlészettel. A nagyüzemi volumen 1990-ben indult el, két évvel később pedig már exportáltunk, igaz, abban az időben könnyebb volt a piacra jutni, mint ma, hiszen a magángazdaságok még csak akkoriban kezdtek megalakulni. Elismerem, szerencsénk volt, de azt talán már nem lehet a szerencse számlájára írni, hogy első magántermelőként mi szállítottunk az ötcsillagos Duna Intercontinental szállóba (ma Duna Marriott – a szerk.).

szoke matyas 08

– Bizonyára. Egyébként milyen volt a kilencvenes évek vadkapitalizmusában egy borász élete?

– Nem panaszkodhattunk, sok helyre szállítottunk, többek között a Balatonhoz, az ott található, Pannónia szállodalánchoz tartozó hotelekbe, egészen addig, míg egy francia csoport meg nem vette. Akkor abbahagytuk, azóta csak kereskedőknek szállítunk. Egyet azonban le kell szögezni: alakult bárhogyan is, a szőlő szeretete nélkül nem érhetett volna el a pincészetünk sikereket. Ismerek olyanokat, akik csak a pénz miatt alapítottak borászatot, több közülük már csődbe ment. Milliomosból úgy lettek tönkrement emberek, hogy olyanba vágtak bele, amihez nem értettek. A szőlővel együtt kell élni, nem lehet másképp. Meg kell tanulni minden munkafázist, mert a tulajdonos csak akkor tud követelni a dolgozóktól. A másik, hogy a képzetlen ember azt sem tudja a megmondani, mit szeretne majd a szőlővel, milyen bort akar belőle, mert a borkészítés a metszéssel indul.

– Ha nyilvánosságot kap, mindig meleg szeretettel beszél arról, milyen csodálatos borokat ad a Mátra, eddig mégsem kapta meg senki a borvidékről az Év Bortermelője címet. Mi lehet ennek az oka?

– Mátraaljának az a rettenetes nagy baja, hogy a szocializmus idején az Egervin kizsákmányolta. Az alapanyagának a hatvan százalékét Gyöngyös környékén vásárolta föl, még ha később egriként is hozta forgalomba. Mellette meghatározó volt a borvidéken a Nagyrédei és Gyöngyös-Domoszlói Állami Gazdaság, amelyek szintén rengeteg szőlőt vásároltak fel, vagyis a borvidék inkább csak szőlőt termelt. A szocialista tömegtermelés visszavetette a borvidéket. Amikor e két nagy cég tönkrement, sokan örültek, de én megjegyeztem: a nagyok árnyékában eddig a kicsik is meg tudtak húzódni, de mi lesz ez után? A kilencvenes években aztán nem nagyon alakultak olyan cégek, mint a miénk. Ha több pincészet lett volna a piacon, együtt jobban öregbíthették volna a borvidék nevét.

szoke matyas 03

– Mi a helyzet most?

– Akad pár nagyon ügyes fiatal, akik előtt nagy jövő állhat, de még csak most kezdik bontogatni a szárnyaikat. Ráadásul nekik nehezebb bekerülni a piacra, mint nekünk volt annak idején, ezt el kell ismerni. Addig pedig, míg nincs a borásznak neve, a külföldi piac nem igen foglalkozik vele. Annak idején mi készítettünk először száraz szürkebarátot, ami 1992-ben kikerült egy brüsszeli borversenyre, és ezüstérmet szerzett. Vagyis meg kell jelenni borászatoknak a nemzetközi versenyeken ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, míg itthon folyton ott kell lenni minden fesztiválon.

– A kívülálló azt gondolná, e téren nem lehet baj.

– Egy ismerősöm fiai egy nagy cégnél dolgoznak, közben borászattal is foglalkoznak, és folyton panaszkodnak, hogy nem tudják eladni a borukat. Mondtam nekik: gyerekek, ha nincs időtök a borra, úgy nem fog menni. Sokat kell dolgozni, emlékszem, mennyi éjszakát töltöttem éttermekben, szállodákban 1990-től úgy 2003-ig, hogy megismertessem a közönséget a borainkkal. Amikor pedig már elértünk egy bizonyos szintet, nem szabad ülni a babérokon, ugyanúgy menni kell tovább. Egyre jobbat kell készíteni, nagyon odafigyelni a minőségre és mindig előrukkolni valami újjal.

szoke matyas 05

– Visszatérve még a múltra, a tömegtermelés átka, hogy a borvidéken a legtöbben nem tudtak váltani, amikor kellett?

– Sokan voltak úgy, hogy megszokták a TSZ-szisztémát, hogy a szövetkezet felvásárolta tőlük a szőlőt, akármilyen is volt, mert abban az időben úgy voltak vele, mindegy milyen a gyümölcs, a bor, az oroszoknak és az NDK-ba mindent el lehet adni. Ma már nem így működnek a dolgok, gyenge bort sehol nem lehet értékesíteni. Tény: sajnos a rendszerváltáskor kevesen indultak el új utakon. Meg kell nézni Villányt! Nem egy óriási borvidék, a Mátraalja sokkal nagyobb, mégis milyen hatalmas a neve, a híre. Ha végigmegy Villányban, száz pincébe is betérhet kóstolni, bort venni, étkezhet, megszállhat. Kiválóan aknázták ki a régi sváb kapcsolataikat, a környék természeti és kulturális látnivalóit, a gyógyvizeket. Ehhez képest Mátraalján alig akad látnivaló, van Gyöngyösön egy múzeum és kész.

– Talán a természetbarátokat kellene megcélozni?

– Őket érdemes volna, és azokat, akik a Mátrában épült szállodákban szállnak meg, illetve ide érkeznek továbbképzésekre, vállalati tréningekre.

– Mit jelenthet a borvidéknek az ön címe?

– Biztos, hogy jobban fölfigyelnek a régióra és a többi borászatra is a jövőben. Amikor megkérdezte a Magyar Bor Akadémia, vállalom-e a jelölést, két napot gondolkoztam rajta, mert már harmadszor jelöltek, arra gondoltam, öreg vagyok már ehhez. De aztán úgy voltam vele, ha én nem vállalom, az elkövetkező tíz évben nem nő ki Mátraalján olyan borász, akit jelölni fognak. Így végül ráadtam a fejem, elvállaltam a jelölést – a borvidékért. Nézze meg az idei jelölteket: hárman közülük még nagyon fiatalok (bár jövőre talán közülük is befuthat ifjabb Figula Mihály, ő jól tudja összefogni a csoportokat, és el tudja magát adni, ráadásul a borai is jók)! A végső körben már csak az akadémiai tagok szavazhatnak, és a fiatalabbakra kevesebb voks érkezik, mert kevésbé ismerik őket.

szoke matyas 09

– Ön miként tekint az Év Bortermelője díjra?

– Olyan ez, mint egy sportoló esetében mikor olimpiai bajnok lesz: felteszi az ember az i-re a pontot. Szerénytelenség nélkül mondhatom, sokat tettem a magyar borért külföldön, rengeteg bemutatót tartottam, igyekeztem a mátrai borokért is sokat dolgozni, úgy érzem, a munkám koronázták meg ezzel a díjjal. A borászatban ennél nagyobb elismerést nem is tud elérni az ember. Nagyon jó érzés töltött el, amikor kimondták a nevem, mert nem gondoltam, hogy én nyerek. Hallottam korábban olyanokról, akik erősen lobbiztak, pincerendezvényekre hívták meg az akadémiai tagokat, de én úgy voltam vele: ha úgy kell megvenni, akkor nincs is szükségem a díjra. Ezért idén még a korábbiaknál is kínosabban ügyeltem rá, hogy az akadémiai tagok meg se látogassanak. Még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy lobbizom magamért.

– Lehet, hogy éppen ezt a tisztességes hozzáállást (is) értékelték.

– Nincs kizárva.

– A jó bor mellett mi tehet még sikeressé egy borászatot?

– Nagyon fontos elem a kiváló dizájn, mert a vásárlónak ma már az sem mindegy, ízléses-e, ami a polcra kikerül.

– Meglepő, hogy ezt éppen ön említi, s nem a fiatalabb generációhoz tartozók.

– Én végigkínlódtam sok mindent, azt szeretném, ha a mai fiataloknak ezeket a köröket már nem kéne lefutni. Segíteni szeretnék nekik, még akkor is, ha némelyikük azt mondta nekem: „könnyű magának!” Elfelejtik, hogy nekem is ki kellett taposnom az utam. Erre 27 évem volt… Senki ne higgye, hogy az ölébe hullik a siker, hogy a kereskedő helybe jön a boráért! Miért is jönne, honnan tudja, kit keressen, ha nem ismeri a termelőt? A kereskedők manapság naponta több ajánlatot kapnak. Mondtam a fiataloknak: ha elmennek egy borfesztiválra, ami után két kereskedő is árajánlatot kér tőlük, az már nagy eredmény, mert felfigyeltek a nevükre. De nehogy azt gondolják, rögtön szerződéskötés és szállítás lesz az érdeklődésből, odáig hosszú az út.

szoke matyas 06

– Ha már a kínlódást említette: többször kitért rá, hogy az egyik legnagyobb felvásárlója Kaliforniába szállítja borait. Hogyan sikerült az amerikai piacra betörnie és ott megvetnie a lábát?

– Egy kaliforniai házaspár külföldön kóstolta véletlenül a borainkat. Később ellátogattak Magyarországra, hozzánk úgy tértek be, mint turisták. Megmutattam nekik mindent, kóstoltattam őket tartályból, majd átmentünk a másik pincébe, felmentem létrán egy nagy hordóra, lopótökkel szívtam nekik kóstolót. Erre azt mondták: ők ilyet még nem láttak, hogy egy borász azt is megmutatja, mi van a hordóban. Mondtam nekik: nálunk nincs titok, ugyanaz a bor van a tartályban, mint a palackokban. Másfél óra kóstolgatás után a férfi kibökte: hozzájárulok-e ahhoz, hogy kizárólagosan forgalmazhassák a borainkat Kaliforniában.

– Csak akkor derült ki, hogy borkereskedők?

– Utána árulta el azt is, hogy már kóstolta a borainkat, és a kíváncsiság hajtotta Gyöngyöstarjánba. Mikor már készülődtek, kérdi a férfi, milyen áron kínálnám a borokat? Gyorsan felszoroztam az alapárunkat, mire Zoltán fiam nagyon megrémült: „Apa, szerintem sokat mondtál”. Mondom neki: tudod, hogy a nyugatiak mennyit alkudnak, ha még engedünk, akkor is visszajutunk az alapárakhoz. Két hétre rá jött egy levél, amelyben elfogadták az ajánlatunkat. Attól a perctől majdnem egy év telt el, mire sikerült megkapnunk a beviteli engedélyt. Amerikába nagyon nehéz bekerülni.

– És könnyű kikerülni, gondolom.

– Az ottani piac nagyon pontosan és jól fizet, de ha egyszer valaki bakizik, az életbe nem tud visszakerülni. Sokan buktak bele abba, még híres borászok is, hogy amikor kicsit jobban ment nekik, elkezdték felvásárolni gyengébb minőségű szőlőt, bort. Aztán visszakapták a szállítmányt a kereskedőktől… 2001 óta úgy száz-, százötvenezer palackot szállítunk évente, de eddig még nem érkezett reklamáció. Ezt azonban csak úgy tudjuk elérni, ha kizárólag saját szőlőből dolgozunk, én nem megyek bele abba, hogy felvásárolt gyümölcsöt dolgozzak fel. Ki tudja, hogy bánt vele a gazda? Mi arra adunk garanciát, amit mi termelünk és dolgozunk fel.

szoke matyas 01

– Milyen magyar borokat kedvelnek Kaliforniában?

– Sok Irsai Olivért és királyleánykát adunk el, a vörösek közül a merlot a legnépszerűbb. Más a talajszerkezetünk, mint az amerikai borvidékeké, ezért úgy vélem, bár szépek a kaliforniai borok is, a mi boraink testesebbek, „vastagabbak”. A magyar bor minden más nemzet borával felveszi a versenyt, ha odafigyelnek rá.

– A cuvée-k vagy a fajtaborok híve?

– Azt tartom: ha van egy szép szürkebarát vagy chardonnay, nem kell összeönteni őket és cuvée-t készíteni belőlük. A fajta magában szép, például egy muskotályban a szőlő csodálatos illatvilágát keresem. Úgy gondolom a két szépből nem lesz egy sokkal nagyobb bor. Azt tapasztalom, többen azért készítenek házasításokat, mert a cuvée-ben akarják értékesíteni egy-egy gyengébb tételüket.

– Mennyit fejlődött a honi borászat a rendszerváltás óta?

– Nagyon sokat, ma már a vásárló kedvére tud válogatni. Mind a huszonkét borvidéken találni kiemelkedő borászatot, és mindenki egyre jobb borokat készít. A mai fiataloknak ezen a piacon kell versenyezni. Arról nem is beszélve, hogy egy kezdő vállalkozónak nincs meg az a technikai háttere, mint annak, aki több évtizede készít bort.

szoke matyas 04

– Ön sokat utazik külföldre, mit tapasztal, milyen a magyar borok, borászok megítélése külföldön?

– Több borásznak is jó híre van, rengeteg aranyérmet elhozunk a külföldi borversenyekről, a szakmai újságírók is elismerik Magyarországot, de még mindig sok idő kell ahhoz, hogy a magyar bor visszakerüljön oda, ahol a helye van. Mi nem tudunk tömegével előállítani bort, mert ahhoz kicsi az ország. Nem tudunk a franciákkal, spanyolokkal vagy az olaszokkal versenyezni, hiszen az éves termelésünk úgy 2,5 millió hektoliter, míg az említett országok százmillió hektót termelnek. De minőségben igenis fel tudjuk velük venni a versenyt. Magyarországnak a kevesebből kell nagy értéket készíteni, mert az értékes mindig eladható, arra mindig lesz kereslet.

– Mire alapozza véleményét?

– Annyi gyenge bort, mint amennyit Franciaországban előállítanak, sehol máshol nem készítenek a világon. A franciáknak a nevük nagy, van három valóban nagy boruk, a többi – nem megbántva senkit – alföldi szintű bor vagy még az alatti. A francia gazdaságban évtizedeken, évszázadokon át nem volt semmi változás, míg idehaza folyton alkalmazkodni kellett, sokszor újrakezdeni. Ennek ellenére Magyarországon előbb volt hegyközségi törvény, mint a franciáknál. Ugyanakkor a franciák akkor sem engedték a piacot felhígulni, amikor nagyobb volt a termés, hanem a fölöslegből konyakot készítettek. Nálunk ilyenre sosem volt példa. Egyszer Portugáliában jártam egy pincészetben, kérdem a tulajdonost, mikor kezdték építeni a gazdaságot, mire a borász mondja, hogy még az üknagyapja alapította a borászatot. Mondom neki: „kapaszkodj meg, én 1990-ben tudtam elindulni, a mi pincészetünk mégis modernebb”. „És addig mit csináltál?”, érdeklődött, mire én, „szocializmus volt”. „Hát az meg micsoda?”, kérdezte az ürge, mire én: „azt ne tudjátok meg soha…”

szoke matyas 10

– Mindezek fényében olcsó vagy drága a magyar bor?

– Úgy érzem ár-érték arányban Villány szállt el nagyon, irreális áron kínálják az ottani borokat. A többi borvidéken azt gondolom, kezd beállni a reális árszínvonal. Sokan feltették nekem a napokban a kérdést: most, hogy az év borásza lettem, mennyit emelek az árakon. Kérdem én: miért emelnék? Azért, mert engem választottak az év bortermelőjének, még nem változtatunk az árakon, nagyon szégyellném magam, ha egy fillérrel is többet kérnénk a borokért, mint korábban. Más oldalról megközelítve viszont azt gondom, figyelni kell arra is, milyen árszínvonalat tud megfizetni a vásárló. Nekünk is vannak drága boraink, de a legtöbbet középkategóriás áron kínáljuk.

– Mi a véleménye a mátrai, illetve magyar bormarketingről?

– Nem vagyok vele elégedett. Sosem volt idáig olyan vezetése Mátraaljának, amely ezért tett volna. Tágítva a kört: Ausztriában azt mondják, hogy három hektár szőlőből egy család urasan megél. Nálunk nem, mert borzasztó nagyok a költségek, az adó, a vegyszer, a bérek és a többi. Ezekkel a költségekkel az a legnagyobb baj, hogy a bor eladási árával nem lehet követni. Ehhez képest mi három éve nem emeltünk árat, mert úgy látjuk, jelenleg nem bír el többet a piac. És akkor még nem beszéltünk az éghajlatváltozásról, a rengeteg viharról, a jégesőről, a sok új szőlőbetegségről, amelyekkel szemben nagyon nehéz védekezni.

– Milyen tervekkel vág neki az elkövetkező évnek?
– Elégedett ember vagyok, a cégünk sem akar nagyobb lenni, nem is mernék most nagyobb fejlesztésbe vágni, mert egyelőre nem látni, mit akar a jövőben a kormány. Gyermekeimnek is azt mondom: ha ezt a szintet tudják majd tartani, boldog emberek lesznek.

 

Copyright PuzzleMedia 2017