A rozénak a frissesség az előnye

A nagy melegben mindig jólesik egy hűs rozé, esetleg rozéfröccs, ráadásul a rozé gyümölcsössége, könnyedsége miatt gyakorlatilag minden ételhez jól illeszkedik – vélekedik a 2013-ban Év Bortermelőjének választott Gálné Dignisz Éva. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet borásza a közelgő Rosalia Fesztivál kapcsán megemlítette azt is: tapasztalatai szerint a hölgyek is kifejezetten szeretik a rozét sokféle árnyalata, lágysága és üdesége miatt.

 


galne 03 mini– Ma már természetes, hogy a nyár nem múlhat el hűs rozék kortyolgatása nélkül. Mikorra tehető a rozé borok hazai forgalmának fellendülése?

– Jó tizenöt évvel ezelőtt indult el a rozé divat, a mi pincészetünk is 2004 óta foglalkozik rozé borok előállításával – természetesen előtte már próbálkoztam nagyüzemben is rozé készítésével. Azóta is évről évre növekszik az eladott mennyiség, ma már a rozé a pincészetünk húzóbora. Éppen ezért egy ideje már több félét is készítünk ebből az illatos típusból.

– Miért kedvelik a fogyasztók annyira a rozét?

– A bor gyümölcsössége, könnyedsége gyakorlatilag minden ételhez jól illeszkedik. Általában a vörösbort vörös húsok mellé, a fehéret szárnyasokhoz, halak kísérőjének ajánljuk. A rozé technológiában inkább a fehérborhoz hasonlít, csak kékszőlő az alapanyaga, ám nem olyan karcos, ezért minden ételhez illeszkedik. Emellett azért is kedvelik a fogyasztók, mert jó kísérője baráti beszélgetéseknek, a fiatalok különösen keresik. Mivel ez a bortípus nem olyan kemény, karakteres, a hölgyek is kifejezetten szeretik a sokféle árnyalat, a lágyság, a gyümölcsösség, a könnyedség miatt.

galne 01– Az ön által előbb említett időszak nagyjából egybeesik azzal, amióta a magyar hölgyek is egyre inkább elkötelezettjei a kulturált bor- és pálinkafogyasztásnak.

– Úgy érzékeltem, különösen fesztiválok idején, hogy elsősorban valóban a hölgyek kedvelték meg a típust. Később azonban egyre több férfinak vált kedvencévé, különösen nyáron, a nagy melegben esik jól egy hűs rozé, esetleg rozéfröccs.

– Könnyebb elkészíteni a rozét, mint a vörös- vagy fehérborokat?

– Gyakran elhangzik, hogy a rozé könnyed bor, egyszerű elkészíteni. Én éppen ellenkezőleg vélekedem. A rozékészítés nehéz műfaj, nagyon oda kell figyelni mindenre a szüret időpontjától kezdve a készítés módjáig. Be kell tartani a technológiai lépéseket, körültekintően kell eljárni a szőlő érettségi állapotát, mustfokát, savtartalmát tekintve. Hogy az említett könnyedséget, a gyümölcsös illatokat, frissességet megőrizzük, precízen, nagy odafigyeléssel kell végeznünk a munkafolyamatokat. És még egy fontos körülmény: a mi pincészetünk a rozét színmustból készíti; ebben az esetben a présmust hetven százalékával szemben csak ötven-ötvenöt százalék mustkinyeréssel számolhatunk. Vagyis, ha valaki azt az utat választja, hogy a bogyót saját súlyánál fogva csöpögteti le, akár drága műfaj is lehet a rozé előállítása.

galne 04– Mi a jó rozé titka?

– A megfelelő érettségű és kiváló szőlő alapanyag, az erjesztés és a gondos odafigyelés. Fontos még az időben történő palackozás, hogy megőrizzük azt a frissességet, amit elértünk az erjedés folyamán.

– Elterjedt nézet, hogy a rozét nem jó sokat tartogatni, a következő évben érdemes elfogyasztani. Akadnak azonban olyan pincészetek, amelyek cáfolják ezt, és akár több éves hordós érlelést sem tartanak ördögtől való gondolatnak. Ön melyik irányzatra szavaz?

– Már a rozé készítésénél is eltérőek a szokások, hisz akadnak, akik annyira érett szőlőből készítenek rozét, hogy az már vörösbornak is megfelelne, azaz, a vörösbor „melléktermékeként” állítanak elő rozét. Van, aki arra esküszik, hogy több évig is érlelje a rozét, ittam már fahordóban érlelt bort. Másokhoz hasonlóan én azt az irányt képviselem, hogy a rozénak a frissesség az előnye. Nem állítom, hogy a következő évben már nem jó a megőrzött rozébor, de az egy teltebb rozé lesz, amit étkezéskor lehet meginni, mert kevésbé gyümölcsös, ellenben testesebb. Ám ha amiatt szeretnénk rozét inni, mert egy jó ivású, könnyed, üde, nyári italra vágyunk, akkor nem érdemes évekig tárolni a bort. Elárulom, mi is szoktunk kísérletezni, elteszünk néhány palackot, figyeljük, melyik hogyan viselkedik, de nem ez a jellemző

– Közeleg az év legnagyobb rozé seregszemléje. Miért éri meg a pincészeteknek jelen lenni a Rosalián?

– Egyrészt nagyon jó időszakban rendezik a fesztivált, mert ugyan mindig részt veszünk a Budapest Borfesztiválon is, de szüret idején nagyon nehéz megoldani a logisztikát. A másik, hogy a rozé szezonja most kezdődik, tapasztaljuk, hogy márciusban, áprilisban rohamosan kezdett nőni a rozék iránti kereslet. Nagyon fontos az is, hogy a pincészetek közvetlenül találkozhatnak a fogyasztókkal, akiktől mi is sok visszajelzést kapunk a borainkkal kapcsolatban. Ez azért is lényeges, mert négy fajta rozét is készítünk, sőt, most előrukkolunk egy ötödikkel is. Első kézből szerezhetünk tapasztalatot, melyik fajta áll közelebb a fogyasztókhoz. Meg kell még említeni, hogy májusra véget érnek a nagy rozé világversenyek, így a sikereinkről is be tudunk számolni. A nemrégen rendezett Mondial du Rose „rozé világbajnokságon” például a kékfrankos rozénk aranyérmet szerzett, amely szintén kóstolható lesz a Ligetben.

Fotó: Gál Pincészet

 

Copyright PuzzleMedia 2017