Nyitott pincék, hallal, vaddal

Ahogy haladunk a nyárba, egyre több szabadtéri boros esemény várja a borisszákat. A szekszárdi borvidék pincészetei tartják a hagyományt, és a pünkösdi hosszú hétvégén újra nyitott pinceajtókkal és kiváló borokkal várják az érdeklődőket. A városban pedig hal-, valamint vadételeket kóstolhatnak a vendégek. 

 


A pincelátogatás máskor szervezést igényel, május 18–21. között viszont számos borász várja folyamatosan a látogatókat a megadott nyitvatartási időben. A Szekszárdi Nyitott Pincék rendezvényen mindenkit szívesen látnak, nem szükséges előre jelezni az érkezést, és mivel húsz pince jelezte részvételét, igazán változatos programot állíthatunk össze, akár a helyszínen is.

szekszardi nyitott pincek 01

A borkóstolást egybeköthetjük akár egy sétával is a szőlőben, ebben az időszakban a zöldülő tőkék duzzadnak az erőtől. A legtöbb helyen a borok mellé harapnivalót is kínálnak, és sokszor gondolnak a családokra is: van, ahol a gyerekeknek is szerveznek programot, és mindenhol számolnak a sofőrökkel, ennek megfelelően saját musttal, házi szörpökkel készülnek fel azok kiszolgálására, akik nem kóstolhatnak bort.

szekszardi nyitott pincek 02

Idén a húsz nyitott pince között egyaránt ott találjuk a borvidék meghatározó szereplőit, köztük az Év Bortermelője címet elnyert szekszárdi borászokat. Mellettük a kevésbé közismert pincék is bemutatkoznak majd, a Kerámia Borműhely Sárköz utcai központjában például öt kisebb borászat várja a borbarátokat.

szekszardi nyitott pincek 04

A szervezők ezúttal is indítanak menetrendszerű ingyenes buszjáratokat a pincékhez. Egy északi és egy déli kört alakítottak ki, ezzel még gördülékenyebbé téve a közlekedést. A borvidék letölthető, mobileszközökön is lapozható kiadvánnyal segíti a vendégek tájékozódását, a füzetben a térképeken túl minden pince ajánlatát meg lehet találni.

szekszardi nyitott pincek 05

A pünkösdi hétvégén rendezik a Szekszárdi Nyitott Pincékkel párhuzamosan a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet is, a rendezvény fő hívó szavai a pünkösdi hagyományok, a minőségi gasztronómia és a színvonalas kulturális program. Ennek megfelelően minden korosztály talál majd érdekes programot, esténként pedig koncertek lesznek, ahol fellép többek közt Rúzsa Magdi, a Punnany Massif és az R-GO.

Fotó: Szekszárdi Nyitott Pincék, Gourmet Riporter

 

Copyright PuzzleMedia 2017