Mátrai bort hörpinthetnek a fesztiválozók

Idén is a Borháló lesz a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója a Sziget Kft. nyári rendezvényein. A tisztán vagy szikvízzel lazítható fehér és rozé alapbor, valamint a fesztiválok vörös cuvée-je a Borháló és a Dubicz Borászat közös alkotása, a reprezentatív tételekből összeállított palackos szortiment pedig közös válogatás.


Az öt nagy nyári Sziget rendezvényen – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál – a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója a Borháló Borkereskedés. – A Borháló szokás szerint arra törekedett, hogy egyedi karakterű, tisztán és fröccsben is élvezetes, fiatalos, a hazai hagyományoknak és a nemzetközi ízlésnek egyaránt megfelelő fesztiválborokat hozzon létre. Idén a Mátrai borvidék feltörekvő pincészetére, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokra esett a választásunk, velük építettünk ki együttműködést – mondta Kathona Krisztián, a Borháló beszerzési igazgatója.

Hozzátette: ez a partnerség nagyon szoros, túlmegy a szokványos pincészet, kereskedő kapcsolaton, hiszen egyesítették szakértelmüket, és közösen alkották meg a Sziget alapborait, illetve együtt válogatták ki a rendezvényeken kínált palackos kínálatot. A Borhálónak az elmúlt két év szigetes tapasztalatai mellett a cég által szervezett évi mintegy ezer borkóstoló visszajelzései, valamint az országos bolthálózatból és a vendéglátós (HORECA) partnerektől érkező információk is segítenek a vásárlói igények kiderítésében. 

dubicz szigetbora 04

E tapasztalatokból kiindulva Kathona Krisztián és a Dubicz birtokigazgatója, Krizsai József közösen alkotta meg az idei Sziget-fesztiválok csapra szánt borait. A fehér alapbor „Sziget White 2017 – for the cool ones”, a rozé „Sziget Rosé 2017 – for the ones in love" fantázianéven kerül forgalomba. – A fesztiválboroknak üdének, karakteresnek, fiatalosnak kell lenniük, akkor igazán jók, ha mindenki talál bennük valami szerethetőt. A Mátrai borvidéket képviselő Dubicz márkaneve jól cseng a szakmát jobban ismerő borrajongók számára, a számos hazai és nemzetközi elismerés bátorított minket arra, hogy egy olyan heterogén közönség elé lépjünk, amely a minőség kérdésében egységesen magas szintet vár el – avat be a részletekbe Dunai Bernadett, a borászat társtulajdonosa.

dubicz szigetbora 01

Az idei fehér alapbor gerincét „jó adag határozottság”, vagyis kétötöd rész sauvignon blanc adja. A fürtök egy részét nagyon korán szüretelték, innen származnak a citrusos, zöldalmás, vágott füves aromák, az élénk savak. A fajtából a második tételt a szüreti időszak közepén szedték, ami érettebb gyümölcsösséget kölcsönöz a bornak. A maradék háromötöd részt három fajta adja egyforma arányban: a chardonnay kissé vajas, gömbölyded teste „csábos mosollyal” hívogat, a pinot blanc „egy csokor virágot” dob a cuvée-be, s hogy a végeredmény ne maradjon túl szikár, készítői „egy kis parfümmel” – muscat ottonellel – is meghintették.

A rozéfröccsök az eladott mennyiséget tekintve az utóbbi években nemcsak felzárkóztak a fehér fröccsféleségek mellé, de le is körözték azokat. Az alkotók a Sziget Rosé esetében is intenzív, illatos alapborra törekedtek, amit derekas savak támasztanak meg ebben a fesztiválborban. A piros bogyós gyümölcsök a háromötöd rész pinot noirból származnak, a savak és a teltebb szín felelőse a kékfrankos.

dubicz szigetbora 03

A két alapbort hűtve, oxigéntől elzárva, acéltartályokban tárolják a pincészetben. Annak érdekében, hogy a gyors kiszolgálást biztosító csapológépekből mindig hibátlan, üde, zamatos nedű kerüljön a fesztiválozók poharába, a Borháló a rendezvények ideje alatt 10 literes zsákos-dobozos kiszerelésben frissen letöltve, szállítja az alapborokat a helyszínekre. A Szigeten is akadnak meghitt pillanatok, kiadós beszélgetések, amelyekhez jobban illik egy kissé komolyabb bor. A rendezvények vörös alapbora egy gyümölcsös, barrique-os jegyeket mutató 2016-os cabernet franc-kékfrankos házasítás, ami „Sziget Red 2017 – for the hot-blooded" néven lesz kapható.

dubicz szigetbora 02

– Gondoltunk azokra a fiatal szigetlátogatókra is, akik most jönnek először Magyarországra, és ez az első találkozásuk a magyar borokkal. A Dubicz Borászat minőségi palackos szortimentje („1014 Irsai Olivér 2017”, „1014 Sauvignon Blanc 2017” és „1014 Chardonnay 2016”) biztosan utat talál majd a nemzetközi közönséghez, ízelítőt adva a magyar borkészítés legszebb hagyományaiból – tért ki a további kínálatra Kathona Krisztián.

 Fotó: Dubicz Borászat

Copyright PuzzleMedia 2017