Taroltak a magyar borok

Négy nagyarany, 73 arany- és 87 ezüstérmet, valamint 6 Champion-díjat osztottak ki a közelmúltban, Egerben megrendezett VinAgora Nemzetközi Borversenyen. A bormustrán az eddigi évekhez hasonlóan nagyon erős volt a mezőny. A benevezett borok minőségének magas színvonalát jelzi, hogy a zsűri által kóstolt tételek mintegy hatvan százaléka kapott ezüstérmet, azaz legalább 84 pontot ért el.


A napokban, Egerben lebonyolított VinAgora Nemzetközi Borversenyre (amelyről ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN) érkezett hazai és külföldi bírálók szerint az idei mezőny hallatlan erős és kiegyenlített volt. A zsűri rengeteg érmet oszthatott volna ki, de a szabályzatban lefektetett 30 százalékos éremkorláthoz kellett igazítani a ponthatárokat. Így több bor esetében is előfordult, hogy bár magas pontszámot ért el, idén mégsem kaphatott érmet.

vinagora 02

A borversenyre 13 országból 545 nevezés érkezett. A nevező országok sorában a hazai pincészetek mellett többek között Ausztrália, Brazília, Libanon, Montenegró, Oroszország, Tajvan és Uruguay is szerepelt. Az összesen 50 főből álló nemzetközi zsűri négy nap alatt kóstolta meg a tételeket. 

vinagora borverseny 15

A legtöbb borász számára legfontosabb a verseny Champion-díja, mivel azt csak az a bor kaphatja, amely a kiválók között is a legjobb. Egy-egy kategória öt legmagasabb pontszámot kapott borát ugyanis a zsűri az utolsó napon újra értékeli, és egymással párhuzamosan összekóstolva kiválasztja közülük a legjobbat. 

 

Idén az alábbi Champion-díjakat osztotta ki a zsűri:

• Legjobb csendes fehérbor:

Garamvári Szőlőbirtok Lellei Irsai Olivér 2017

• Legjobb rosé:

Molnár Borház Paulus Rozé 2017

• Legjobb csendes vörösbor:

Thummerer Pincészet Rébus Egri Cuvée Superior 2012

• Legjobb pezsgő:

Garamvári Szőlőbirtok Brut Nature 2015

• Legjobb természetes édes bor:
NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Szürkebarát 2015

• Legjobb botrytiszes bor:
Pauleczki-Vin Szőlőbirtok és Pincészet Tokaji Muscat Lunel Aszú 6 puttonyos 2000

vinagora borverseny 03


Nagyaranyérmet az alábbi borok kaptak:

 

Thummerer Vilmos, Rébus Egri Cuvée Superior, 2012

Fritz Borház, Szekszárdi Kékfrankos Premium, 2013

Heidrich Pince, Tokaji Aszú 5 puttonyos, 2010

Patricius Borház, Patricius Tokaji Késői Szüret "Katinka", 2016

 

vinagora borverseny 11

 

Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:

Chardonnay:

Hilltop Kamocsay Prémium Chardonnay 2016

Furmint: (holtverseny)

Kovács Nimród Winery Furmint 2015
Pajzos Megyer Furmint Selection 2015

Olaszrizling:

Schieszl Borház Nagykút Olaszrizling 2017

Pinot noir:

Haraszthy Pincészet Pinot noir Rosé 2017

Kékfrankos:
Fritz Borház Szekszárdi Kékfrankos Prémium 2013

Cabernet sauvignon:
Egri Korona Borház Selection Egri Cabernet Sauvignon 2013

• Merlot:
Gere Tamás és Zsolt Pincészete Merlot Válogatás 2012

 

vinagora borverseny 22

 

Amennyiben egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért aranyérmes bor különdíjban részesül, ezt idén az alábbi pincészetek borai kapták:

Olaszország:
TorreVento ’Since 1913’ 2016

Románia:
Cotnari Grasa de Cotnari 1985

Szlovákia:
Ostrozovic Tokajska vyberova esencia 2000

 

vinagora borverseny 08

A VinAgora Borverseny különdíjai:

• Csonka és Fiai Kft különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek:
Gál Szőlőbirtok és Pincészet (5 arany- és 2 ezüstérem)

• A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak:
Mogyorósi Lajos – Paulus Molnár Borház (a verseny legjobb roséja Champion díj, 2 aranyérem, 3 ezüstérem)

• A VinCE Magazin különdíja VinAgora felfedezettjének:
NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Champion-díj a legjobb természetes édes bornak)

• A VINOFED különdíja a legegységesebb pontozással odaítélt aranyéremért:
Varga Pincészet Aranymetszés Friss Olasz rizling 2017

 

Copyright PuzzleMedia 2017