Ha újbort kortyol, állatokat is menthet

Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Vincellér Borbirtoknál is. A Soproni borvidéken dolgozó pincészetnek azonban nem csak emiatt különlegesek az újborok. Nemes gesztusuknak köszönhetően újboraik eladásából az élővilágot is támogatják.

 

Az újborok népszerűségének számos oka van. Ezek közé tartozik a borkedvelők felfokozott várakozása, a borok jó fogyaszthatósága, az újborokhoz kapcsolódó francia és olasz hagyományok, itthon pedig a Márton-naphoz kötődő gasztronómiai rendezvények. Persze az sem elhanyagolható, hogy e borok állnak a legközelebb a szőlőhöz gazdag, gyümölcsös illatukkal és ízükkel.

A szőlőt nem zavarta meg a világban idén kialakult rendkívüli helyzet, szép lett az idei termés. A fertőbozi Vincellér Borbirtokon a mennyiséget említette Molnár Tibor „Titi” az idei évjárat egyetlen negatívumaként, ebből a minőségből többet is szívesen látott volna a pincéjében. Az idei mustok után a napokban palackba kerültek a Vincellér újborok.

vincellér 06

– Jó pár éve készítünk újbort, fehéret zenitből, rozét és vöröset pedig zweigeltből. Ez utóbbi fajta különösen közel áll a szívünkhez, mert édesapám honosította meg az országban, neki köszönhető, hogy ma foglalkoznak vele – mondta Titi. Hozzátette: a szüret végével az emberek egyre kíváncsibbak az új évjáratra, mert a friss borok előrevetítik, mire lehet számítani egy adott évben –könnyedebb formában, persze. Idén a Vincellérnél jól alakultak a körülmények, így ez évben is háromféle újbort készítettek. A zenit marcipános, licsis karakterű, a rozé idén tartalmasabb a korábbiaknál, lédús meggy és cseresznye aromával, a vörös pedig rumos, meggyes karakterű, némi tanninnal.vincellér 04A pincészet tavasszal megújította a Vincellér borcsalád címkéit is, céljuk a borászatot körülvevő és meghatározó Fertő-táj élőlényeinek hangsúlyosabb megjelenítése volt. A primőr bornál viszont a borok könnyedebb karaktere köszön vissza az új címkékről, a Vincellér Borbirtok jelképállata, a gólya bohókás betűk között jelenik meg.

Az év kihívásai ráirányították a borászok figyelmét arra, hogy a nehéz helyzetekben mindenkinek jól jön a segítség. Így amikor a Soproni Madármentők Alapítvány kérte a pince támogatását, a Vincellér Borbirtok felajánlotta, hogy újborainak bevételéből palackonként 50 forintot adományoz jótékony célra.

vincellér 03

Az alapítvány vezetője, Bodnár Ágota több éve ment madarakat és kisvadakat, egyre többen fordulnak hozzá, ha sérült állatot találnak. – Háromévnyi mentés után olyan sok megkeresést kaptunk, amit már nem lehetett önerőből finanszírozni, ezért hívtuk életre az alapítványt tavasszal – idézte fel a közelmúlt eseményeit Ágota. Hangsúlyozta: az anyagi források előteremtése legalább akkora elhivatottságot igényel, mint maga a mentés. Elmondta, sok adományt kapnak, a tárgyi juttatásokon túl azonban pénzbeli felajánlásokra is szükségük van. Legnagyobb kiadásaik közé az állatorvosi és a gyógyszerköltségek tartoznak.

vincellér 02

Titi nyitott volt a megkeresésére, sikerült hamar megbeszélniük a támogatás részleteit. – Tiszteletreméltó az a munka, amit Ágotáék a sérült madarakért, kisvadakért végeznek. A Fertő-parton jó hírük van, kiválóan tudnak együttműködni a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal. A pincénél sokszor figyeljük a madarakat, annak külön örülünk, ha gólyát látunk. Mivel a párommal most várjuk első gyermekünk megérkezését, a gólya hosszú időre a kedvenc madarunk lesz – húzta alá Molnár Tibor.

 

 

Copyright PuzzleMedia 2017