Az ételosztás több egy tál ételnél

A Krisna-hívők több ezer adag ételt és élelmiszercsomagot osztanak szét az adventi időszak alatt az országban. Nem csupán az ételek jó minőségét, hanem az állandóságot is fontos szempontnak tartják. A szükségben élők, az éhezők több mint 20 éve számíthatnak a szeretet ünnepén az egyház alapítványára, az Ételt az Életért segítségére.

 

A Krisna-hívők humanitárius szervezete, az Ételt az Életért Alapítvány már két évtizede segíti a rászorulókat. A program abból a karitatív szellemiségből nőtte ki magát, amelyet Keleten úgy neveznek: az „élőlények iránti kegyesség”. Az alapítvány tíz nagyvárosban és egyre több kisebb településen oszt ételt, évente közel 650 ezer tányérnyit.

Vannak rendszeres és alkalmi osztópontjaik is, ahova évente néhány alkalommal jutnak el az önkéntesek. A szervezet tagjai létfontosságúnak tartják a részvételt minden helyszínen, hiszen az általuk készített ételek amellett, hogy tetszetősök, táplálók, tiszta, vegetáriánus és megszentelt ételek is egyben, amelyek elégedettséget jelentenek nem csak a gyomornak, de a léleknek is.

Az Ételt az Életért ételosztásai többet jelentenek, mint egy tál étel. A szervezet tevékenysége konkrét anyagi segítséget, számlákra, gyógyszerre való megtakarítást, a szegénységi küszöb alatt élőknek az életben maradást adhatja. A legfontosabb mégis talán az, hogy az emberek tudják, az egyházak és a karitatív szervezetek áldozatos munkája egy szociális védőháló, egy menedék számukra a legszörnyűbb krízishelyzetekben. Ez a biztonságérzet 2017-ben még illékonyabb, és talán még a tányéron megszámlálható kalóriáknál is lényegesebb.

krisna ételosztás 011

Gyorsan változó és rohanó világunkban azt tapasztalhatjuk, hogy egy munkahely vagy akár egy családtag elvesztése, a teljes életkörülmények megváltozásával járhat, pillanatok alatt megtörténhet. Az ételosztásokon sorban állók sorsa egyben közös: mind a kiszolgáltatottságról és a reményvesztettségről beszélnek.

Az Ételt az Életért Alapítvány hagyományosan mindig az adventi ünnepi időszakban bonyolítja le legnagyobb akciósorozatát az év során. A hideg téli időszakban a fűtési költségek, ezzel párhuzamosan a gyerekek iskolai szünet alatti étkeztetése, valamint az egészségügyi kiadások egyszerre rónak túlságosan nagy terhet számos családra. Némi ajándék megvásárlása után az egyik legszükségesebb összetevőre, az ételre már alig-alig marad forrás, a kamra, a hűtő kiürül, mire elérkezik az ünnep.

Amennyiben rokonszenvezik az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkájával, illetve támogatná a rászorulókat, hívásonként 250 forinttal segíthet a 13600/33-as, Adhat adományvonalon keresztül.

Az idei kiemelt karácsonyi akcióban a szervezet önkéntesei az ünnepek előtt Marcaliban, Somogyvámoson, Debrecenben látnak vendégül családokat. A területi családsegítő szolgálatokkal történő együttműködésnek köszönhetően a leginkább veszélyeztetett emberekhez jut el a támogatás.

Egerben a megszokott karácsonyi akció mellett a Családok Átmeneti Otthonában élőket is vendégül látják. Itt az ételosztás különlegessége, hogy az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói is bekapcsolódnak az ételosztásba, akik a hétköznapokon maguk is igénybe veszik az Ételt az Életért ingyenes étkezési lehetőségét.

krisna ételosztás 031

A különféle helyszíneken a családok nemcsak meleg ebédet, hanem édességet, és egy gazdag tartós élelmiszercsomagot is hazavihetnek majd, ami az ünnepek közötti időszakra alapanyagul szolgálhat majd a főzéshez. Más városokban, így Szegeden vagy Kecskeméten, Krisna-hívők helyi csoportjai más szervezetekkel együttműködve több száz adag vegetáriánus meleg ételt és édességet osztanak szét az adventi és a karácsonyi időszakban.

Budapesten az ünnepi akció Óbudán kezdődtek december 16-án, amikor 800 család kapott igen gazdag, tartós élelmiszercsomagot és ünnepi ebédet. A programsorozat a Blaha Lujza téren folytatódik december 24-26-a között, ahol 11 órától naponta 1600 adag meleg eledel mellett 1500 csomag talál majd gazdára.

Fotó: ISKCON

 

Nyomtatás E-mail

Copyright PuzzleMedia 2017