A tapas annyira népszerű szerte a földgolyón, hogy még külön világnapja is van. Aki járt már Spanyolországban, mindig visszavágyik, persze, hogy szívet melengető, ha idehaza is van hol felidézni a kellemes (kulináris) emlékeket. Ezúttal a bulinegyed szívében található Vicky Barcelonát kerestük fel.

A tapasokról már értekeztünk korábban, még tapas-túrát is tettünk, de egyrészt nem juthattunk el mindenhová, másrészt a téma örök (és finom). A Vicky Barcelona étterem neve kísértetiesen hasonlít Woody Allen „Vicky Cristina Barcelona” című filmjére, de szerintem ember nincs a városban, akit ez zavarna.

A bulinegyedért, azon belül különösen a Gozsdu-udvarért viszont egyáltalán nem rajongunk, ennek számos oka van, amelynek kifejtésétől itt most eltekintenénk. Szerencsére a tapas bár a Gozsdu-udvar Dob utca felőli szélén található, így nem kell átverekednie magát a vendégnek, ha ide látogatna.

Aki mindezeken túl tudja tenni magát vagy éppen különösen kedveli a negyedet, nagyon jól jár. A Vicky Barcelona ugyanis – bár inkább hasonlít egy szűk folyosóra, mint étteremre – rendkívül hangulatos hely. Meleg, vörös, barna és sárgás színek, villanyégőkből formált TAPAS felirat, torreádort ábrázoló csempe avatja autentikus spanyol (vagy katalán?) hellyé a Vicky Barcelonát. És akkor a mókás, ajtókkal kidekorált plafonról még nem szóltunk.

A pincérek, akik között több külföldi is felszolgált, kivétel nélkül végtelen kedvesek, mosolygósak, segítőkészek, gyorsak, ami manapság nem olyan gyakori. Már helyfoglalás után kellemes meglepetésben van részünk, kapunk egy grátisz koktélt, ízléses feles pohárban, áfonya vodkával. Hogy a Valentin-napi felhajtás miatt, vagy amúgy is jár, nem derül ki, de nem is nagyon foglalkozunk vele.

Csipegetni chorizót rendelünk, hozzá bagettet, valamint surtito de quesost, ami három féle sajtból álló válogatás. Nagyon jó választás: a cabrales asztúriai krémes állagú kéksajt (kézműves); a tatilla Galícia egyik legismertebb sajtja, készítése során a tehéntejet legalább hét napig tartó alvasztásból nyerik. És nem utolsó sorban manchego is van a fekete tányéron, amely La Mancha vidékéről származó, kicsit édeskés ízű, hat hónapon át érlelt sajt.

Kérünk még Ravioli al hornót, ami lényegében ravioliba töltött hús, méghozzá párolt borjú fartő. A töltött tésztát kirántják, amit vörösboros, zöldséges szószba mártogathatunk. Nagy megnyugvással tapasztalajuk, hogy a mellé kért burgonya nem mirelit hasáb, hanem szabálytalan alakúra kockázott valódi burgonya.

Az estet az elmaradhatatlan churrosszal zártuk, amely puha volt és omlós, a hozzá adott csokoládészósz markáns, mintha a folyékony finomság piciny alkoholt is tartalmazna, oly pikáns, de nem, csak érzékeink csapnak be minket. 

Közben a bejárthoz közel két külföldi muzsikus kezd zenélni, a szaxofonos és a gitáros latin dallamokat játszik, s az addig is végtelen barátságos helyet még inkább a szívünkbe zárjuk. Nehezen akaródzik elindulni.