Skip to main content

Szürreális erőleves a Bori Mamiban

| Gourmet Riporter | Terülj, terülj!

Minden városnak szüksége volna legalább egy jó étteremre, ahová bármikor nyugodtan beülhet a vendég, mert biztos lehet a minőségben. Gyöngyösnek már van ilyen vendéglátóhelye, a Bori Mami, ahol komolyan gondolják, hogy az erőleves erős legyen. Ahol minőségi, helyi alapanyagokkal, jó technológiával dolgoznak, ahol az apróságokra is figyelnek, s ahol még a presszókávé is kitűnő.

A Bori Mamival először a világhálón, majd az idei Gourmet Fesztiválon találkoztunk. Standjuk maga volt a felüdülés az egyforma házikók között, a szakácsok mindig vidáman szolgáltak ki – nem hiába nyerte meg a legjobb kiállító címet a gyöngyösi étterem. Persze más néhány étellel megjelenni egy fesztiválon (még ha a körülmények nem is a legideálisabbak egy hibátlan szervizhez), és megint más hazai pályán dolgozni, ahol azonban a teljes étlapot tudni kell produkálni. 

Így aztán kíváncsiságtól hajtva vettük Gyöngyös felé az irányt, hogy megnézzük, milyen egy ebéd a Bori Maminál. Az étterem a belvároshoz közel, egy park melletti új építésű sorház földszintjén üzemel. Belépve hűs, kellemes és halk (!) zene fogad, valamint a bejárattal szemközti pult két oldalán egy-egy hatalmas fa. A rézből készült fáknak még lobjuk, termésük is van. Elképesztő látvány! A felszolgáló kedvesen mutat helyet, választék akad bőven. Igaz, hétköznap, délelőtt van.

Az enteriőrt a natúr fa, a drapp és a barna árnyalatai uralják, a székek ízlésesek, fehér ülőfelületük kényelmes. Az asztalokon mályvaszínű terítők, rajtuk virágmintás átvetők. A rendelés után bors- és sóőrlők érkeznek az asztalra, erre később még visszatérünk.

bori 04

Kezdő fogásnak erőlevest kérünk. Azt nem feltételezzük, hogy a sok helyen tapasztalt vízízű, színtelen, szegényes lét kapjunk, de ami érkezik, legszebb vágyainkat is felülmúlja. Sötét színű, erős, ízletes a lé, a puhára főtt marha mellett házi metélt, a tészta hosszúságához igazodó, vékonyra szelt sárgarépa és zöldborsó teszi kifogástalanná a fogást. Minden roppan, semmi sincs túlfőzve. Ha erőlevest rendel az ember, valami hasonlóra számítana. Ráadásul a leves mindössze 990 forint, ami még hihetetlenebbé, már-már szürreálissá teszi az élményt.

Ilyen nyitány után érkezik a főétel, bárányborda rakott burgonyával. A hús a mi ízlésünknek picit kemény maradt, de nem zavaróan, s az íze is kifogástalan. A három szelet bordát körben lecsós püré, némi zöld és csíra, valamint a rakott burgonya egészíti ki. Ez utóbbi külön megér egy misét: a nagyon vékonyra szeletelt burgonyakarikákra medvehagyma és tejszín kerül, a rétegekből úgy két centiméteres köretet készített a séf. Tetejére sajtot olvasztott. Bármikor újra kóstolnám. A fogás majdnem kitűnő, s csak azért majdnem, mert a pürét díszítő fokhagymaszeletek némelyike túlpirult, ám kis odafigyeléssel máskor megelőzhető e malőr. 

bori 03

És ahogy ígértük, essék szó az őrlőkről. Először is tiszták, sok helyen nem fordítanak erre gondot, ami elveheti a borongósabb lelkületű vendég kedvét. Aztán: a sőőrlőbe Himalája só került, míg a borstartóba színes, szemes bors. Amikor darálunk kicsit az ételre, a bors illata körbelengi az asztalt, ami arra utal, hogy a Bori Mamiban jó minőségű fűszert használnak. Talán apróágnak tűnhet, de meglátásunk szerint ezek a nüánszok választják el a jó éttermet a kevésbé jótól.

A desszert ugyancsak kifogástalan. A csokitorta sületlen menta morzsával három rétegből áll. A csokoládés piskótára nugátos karamellréteg került, arra vastag csokoládékrém. Utóbbi félkemény, tömény, kellemesen keserű, érezni, hogy minőségi alapanyagból készülhetett. A tortaszelet tetején apró gyümölcsdarabok, cseresznye, málna, sárgabarack, s persze menta, utóbbi morzsa formában megjelenik az édesség mellett is. 

bori 01

A legjobb ebédet is elronthatja egy rossz fekete. Szerencsére meghalljuk, amikor a pincér tájékoztatja a pultost, hogy az egyik vendég a területszelektált, bolíviai kávékeverékből kér. Mi is azt rendelünk, s jól tesszük. Krémes, mandulás, málnás, sós-nugátos illatú, enyhén savas kávét kapunk, amelyért külön elismerésünk az étterem vezetésének.

 

Címkefelhő