Rodrigo csalódott a harmadik hellyel

Kora miatt a S.Pellegrino Young Chef jövő évi sorozatáról már lecsúszott, ennek ellenére nem mond le arról, hogy a jövőben is versenyezzen – árulta el honlapunknak Sándor Rodrigo, aki harmadik lett nemrég a fiatal séfeknek kiírt verseny kelet-európai középdöntőjében. Rodrigo keserűségét munkába fojtja, a jövő évét a sztázsolás, a munka és az utazás fogja kitölteni.

 

rodrigo 01A közelmúltban lezajlott S.Pellegrino Young Chef versenyen 30 év alatti szakácsok indulhatnak. A viadal lebonyolításáról ITT ÍRTUNK korábban. A kelet-európaiak középdöntőjére Varsóban került sor, ahol Sándor Rodrigo, aki tavaly a világdöntőbe jutott, tízedikként mutatta be különleges „halászlevét”. A verseny úgy alakult, ahogy Rodrigo tervezte.

Az ételt ezúttal sikerült a legjobban elkészítenie, így teljes mértékben elégedett prezentációjával. Véleménye részben találkozott is a zsűri értékelésével, a három legjobb séf közé választották. A magyar szakács úgy értesült, hogy az első három helyre rangsorolt versenyző egyaránt esélyes volt a győzelemre. Az információt Sándor Rodrigonak az egyik főszervező súgta meg személyesen.

A magyar szakács utólag azt is megtudta, hogy a román Florin Scripcanál az első helyen végzett, a zsűritag meg is mutatta neki a pontozólapját. – A második helyezett szlovén versenyzővel, Mojmir Marko Šiftarral a verseny alatt beszélgettem és elismerően nyilatkozott a prezentációs kellékeimről, tányérjaimról – mondta lapunknak Sándor Rodrigo. A versenyt végül az a lengyel Marcin Popielarz nyerte, aki három Michelin-csillagos norvég Maaemo étteremben is megfordult. Ebben az étteremben egyébként a magyar séf is sztázsolt tavaly.

– Az eredmény kihirdetéskor kissé csalódott voltam. Nyerni szerettem volna, ám nem vagyok elcsüggedve, hiszen tavaly a milánói világdöntő top 20 versenyzője között szerepeltem, azóta is egyedüli magyarként – idézte fel a séf a közelmúltban rendezett verseny legizgalmasabb pillanatait. Hozzátette: számára ez a versenysorozat véget ért, mivel a korhatár 30 év, így nem indulhat a következő megmérettetésen. Tervei között ugyanakkor szerepel még a versenyzés, de az csak 2019-2020-ban és egy másik sorozatban. A jövő évet a sztázsolás, a munka és az utazás fogja kitölteni.

rodrigo 101

A győztes lengyel versenyző tányérja

Fotó: Sándor Rodrigo, S.Pellegrino

 

Copyright PuzzleMedia 2017