A Balaton partjára került az aranyérem

Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök séfhelyettese nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, amelyet a Sirha nemzetközi élelmiszeripari kiállítás betétprogramjaként rendezetek. A második helyen is vidéki séf, Volenter István végzett, míg a harmadik a sokak által nagy esélyesnek tartott Veres István lett. A győztes részt vehet a nyár eleji európai finálén, Torinóban.

 

A hat induló mindegyike győzni érkezett, és az 5 óra 35 perces versenyidő végén bemutatott tányérjaik alapján állíthatjuk, nem véletlenül: küllemre igen kevés különbség volt az ételek között. Ha csupán a külcsín alapján kellett volna a zsűrinek dönteni, bizony bajban lett volna. Szerencsére a neves séfekből álló grémiumnak megvolt a lehetősége a kóstolásra is.

bocus magyar 01

A képre kattintva megtekintheti galériánkat

A döntőbe jutott hat versenyzőnek egy-egy vegetáriánus és húsételt kellett elkészíteni, utóbbiból ráadásul egy különlegesen díszített, nagy tálat is. Előbbihez gorgonzola sajtot, risotto rizst és fürjtojást, míg a hústálhoz borjúszüzet és osso buccot, azaz borjúlábszárat velővel kellett kötelezően felhasználniuk. A reggeli kezdéskor ismertették az indulókkal a két meglepetés alapanyagot, a zöldborsót és a metélőhagymát.

bocus magyar 03

Pohner Ádám

A versenyzők 10 perces időeltolással kezdtek dolgozni, hogy a tálalás folyamatossága biztosított legyen. Az első boxba került Elek Richárd (Fausto’s) hústáljával nem tudott időre végezni, ezért pontlevonással sújtották, így ő ki is szállt a versenyből. A mellette versenyző nagy esélyes Veres István (Babel) nem hibázott, megítélésünk szerint az ő hústálja tartalmazta talán a legtöbb innovatív elemet.

Veres István egyébként is egy igazi csodabogár, halk szavú, szerény, miközben ontja magából az elképesztő ötleteket. Sikerrel jeleníti meg receptjeiben erdélyi gyökereit. Mint azt a helyszínen az étterem tulajdonosátólHlatky-Schlichter Huberttől megtudtuk, a séfnek igazi kihívást jelentett, hogy hitvallásátbeleillessze a Bocuse d'Or feszes szabályai közé, de azért így is megjelenítette hústálján a sült tejfölt a fenyőt vagy a zuzmót.

A vega tányérok közül gyors – és persze egyáltalán nem reprezentatív – közvélemény-kutatásunk eredménye egybecsengett stábunk véleményével, azaz Pohner Ádám tányérja tűnt egy leheletnyivel kreatívabbnak a többiekénél. 

bocus magyar 02

 Veres István

A zsűri azonban másként értékelt, persze tagjai abban a kiváltságos helyzetben voltak, hogy ők nem csak csodálhatták, de meg is kóstolhatták a fogásokat. Veres István a legjobb vegetáriánus tál díját kapta, míg a legjobb hústál elismerés Volenter Istvánnak (67, Székesfehérvár) jutott. A legjobb commis (azaz szakácssegéd) Friderika Spekova kapta, aki Volenter mellett dolgozott, és ugyancsak e kettősnek ítélték a legjobb csapatmunka díját is. A hatodik boxban serénykedő Pohner Ádám nemcsak látványos tányérokat kreált, de a konyhai zsűri szerint a legpontosabban és legtisztábban dolgozott, mert ő kapta a legjobb konyhai munka különdíját.

bocus magyar 04Voelnter István

A végére már csak egy kérdés maradt: ki nyeri a versenyt, és képviselheti egyúttal Magyarországot az európai döntőben, idén júniusban, Torinóban. Előbb Veres István esett ki a versenyből, ő lett a harmadik, majd Volenter, akinek a dobogó második foka jutott. A győzelemben Pohneren kívül még Garai Ádám (Olimpia) és Haraszti Zsolt (Alabárdos) reménykedhetett. Végül, talán nem is olyan nagy meglepetésre Pohner Ádám nyerte meg a versenyt, aki az európai fináléból vívhatja ki az indulás jogát a 2019-ben, hagyományosan Lyonban rendezendő világdöntőre.

 

Copyright PuzzleMedia 2017