A közönségnél a Bori Mami volt a sztár

Idén is hatalmas volt az érdeklődés a legszínvonalasabb hazai gasztrofesztivál iránt, amit bizonyít, hogy az esemény négy napja alatt több mint húszezren látogattak el az OTP Bank Gourmet Fesztiválra. A fesztivál zárónapján megszavazták a legjobb ételt és standot, valamint kiosztották a közönségdíjat is.

 

Évek óta egyre több embert érdekel a minőségi gasztronómia, nem csoda, ha a szakma legnagyobb presztízsű seregszemléjére rengetegen látogattak el, így minden feltétel adott volt, hogy a látogatók egy helyen végigkóstolhassák „Magyarországot”.

Hagyományteremtő szándékkal 2017-ben hozták létre a Gourmet-díjat, amelynek keretében kitüntetik a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. A díjakat idén Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese adta át, aki Magyarországot képviseli majd a hamarosan kezdődő Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjében, Torinóban.

innio 02

A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire, így két kategóriában is díjakat adtak át, mi több, egy különdíj is gazdára talált. A gasztronómiai szakemberekből álló zsűri idén a legjobb ételnek a Kreinbacher Bistro alkotását, a Szent Jakab-kagyló, ponzu, avokádókrém, lazackaviárt választotta.

innio 01

Díjat kapott a legjobb kiállító is, ebben a kategóriában az összhatást, az ételek konzisztenciáját és a minőségét, a stand megjelenését, továbbá a fesztivál szempontjából hozzáadott értéket vizsgálták. Ebben az évben a legjobb kiállító az Innio  Étterem lett.

2018 gourmet fesztival 06

A közönség szavazatai szerint a legjobb kiállító és étel kategóriában a gyöngyösi Bori Mami szerezte meg az első helyet (a vendégek véleménye egyezett portálunk álláspontjával). A különdíjat a „legjobb édesvízi halból készült ételért” osztotta ki a zsűri, amit a balatonszemesi Kistücsök étterem kapott a házi kenyérgombóc nyurgaponty császárhússal, sóska szósszal ételéért.

Fotó: Kreinbacher, Gourmet Riporter

 

Copyright PuzzleMedia 2017