Kékpenészes sajthoz szamorodni illik

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel. A kezdeményezés sajtóbemutatóján nemcsak a minőségi sajtok kedvező élettani hatásaira hívták fel a figyelmet, hanem a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is.


A magyar sajtkultúra a 19. század végéig vezethető vissza – idézte fel Sándor Tamás, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője. Akkor még elsősorban juhtejből készültek a magyar sajtok, kezdetben svájci, olasz és holland sajtmesterek vezetésével. A 20. század elejére több magyar sajttermelő szövetkezet is létrejött az országban, de előbb egy száj- és körömfájás járvány, majd a kollektivizálás állta útját a magyar sajtkultúra kibontakozásának – emlékeztetett a mester. A rendszerváltás után ismét egyre többen kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, ma már Magyarország számos régiójában működnek sajtmanufaktúrák annak ellenére is, hogy egyre kevesebben tartanak tejelő állatokat az országban. Sándor Tamás legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és a műhelyek száma egyre bővül.

ranolder 01

 

Papp Gergely, a Capella Kecskesajtok egyik tulajdonosa kiemelte, hogy a kecsketejnek számos pozitív élettani hatása ismert, rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz és közelebb áll az anyatejhez, könnyebben emészthető, mint a tehéntej. A jó emészthetőséget a kecskesajtban található apró zsírmolekulák is segítik. Béta-kazein tartalmának köszönhetően pedig tejre kis mértékben érzékenyek is bátrabban fogyaszthatják a kecsketejet és sajtot – tette hozzá Papp Gergely.

alsó ausztria 05

Mészáros Gabriella, nemzetközi borszakértő értékelése szerint a magyar sajtok között már akadnak olyanok, amelyek szigorú, nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket. Egy jó sajt kiválasztásakor egyaránt vizsgálni kell a külső megjelenést, a textúrát, a zamatgazdagságot és az ízek tartósságát, húzta alá. – Bort inni és sajtot enni természetesen lehet magában is, ha azonban valaki jó bor-sajt párosítást választ, még komplexebb élményhez jut – hangsúlyozta Mészáros Gabriella. Egy friss kecskesajthoz például kiválóan illik egy reduktív, illatos fehérbor, akár egy sárgamuskotály.

ranolder 03

Egy faszénkérges, lágy sajthoz a szakértő komolyabb fehérborokat, például egy hordós olaszrizlinget ajánl, a vörösboros kéregben érlelődött sajtokhoz pedig természetesen vörösbort, mondjuk egy szekszárdi kékfrankost. Az egyéves érlelésű keménysajt már komolyabb, tanninosabb kísérőt igényel, amely lehet akár egy egri bikavér superior, a selymes textúrájú, élénk, pikáns és lendületes ízvilágú kékpenészes sajt komplexitásához és koncentrációjához pedig édes bor, például egy tokaji édes szamorodni illik a legjobban – adott néhány tippet Mészáros Gabriella.

Fotó: Ranolder, Gourmet Riporter

 

Copyright PuzzleMedia 2017