Több mint húsz új Michelin-csillag Britanniában

Három új két Michelin-csillagos étteremmel is gazdagodott a brit szigetvilág – derült ki a most megjelent 2019-es Michelin kalauz nagy-britanniai és írországi kiadásából. Ezzel Nagy-Britanniában és Írországban már nem kevesebb, mint 165 Michelin-csillagos étterem közül választhatnak az éhes vendégek.

 

Idén nem kapott új étterem három csillagot, ahogy Nagy-Britanniában Anglián kívül sem találtak az ítészek új, csillagra érdemes helyet. Írország viszont három új belépőnek is örülhetett, mindhárom Cork városában található. Érdekes, hogy a nagyvárosok közül Manchesternek továbbra sincs egy csillagos étterme sem.

core 01

Új kétcsillagos étterem a Vörös könyvben a Clare Smyth's Core Londonban, s ugyancsak a brit fővárosban található a Kitchen Table, míg a Moor Hall Aughtonban várja a vendégeket. Utóbbi szereplése igazi sikertörténet, hiszen a hely tavaly kapta az első csillagát. A színvonalra jellemző, hogy nem kevesebb, mint 21 új egycsillagos étterem szerepel a kalauzban, ezek közül csak Londonban hat üzemel.

core 05

Nagy-Britannia fővárosában továbbra is a Gordon Ramsay, az Alain Ducasse at The Dorchester és az Araki, míg vidéken a Fat Duck és a Waterside Inn (mindkettő Bray-ben) birtokolhat három csillagot. Kétcsillagos étteremből már igen nagy a kínálat, Londonban a két új hellyel együtt már tíz, Anglia szerte további nyolc, Skóciában és Írországban egy-egy található ebből a kategóriából.

core 04

Az egycsillagos vendéglátóhelyek száma a brit fővárosban 58 (csak emlékeztetőül: Budapesten három akad), míg a vidéki angol városokban további 52 éttermet találhatunk. Írországban tizenhárom, Skóciában nyolc, Walesben hét, míg Észak-Írországban két egy csillagos étterembe térhetnek be a vendégek.

Fotó: Clare Smyth's Core

 

Copyright PuzzleMedia 2017