Friss gyümölcs, zöldség, megannyi tengeri hal kerül minden nap a vendégek tányérja Madeira közel ezer éttermében. Mi ezek közül négyet választottunk ki, s ugyan vegyes a kép, összességében nagyon finom fogásokat kóstoltunk. A kristálytiszta levegő, a kellemes időjárás, a teraszos agrikultúra és a pompás sziklák látványa, és persze a fantasztikus ízek miatt biztos, hogy vissza fogunk térni a szigetre! 

Madeira – és a hozzá tartozó Porto Sano – az Atlanti-óceánban található sziget. Budapestről öt órányi repülőútra fekszik, egy szélességi körön Casablanca térségével. Nyoma sincs perzselő hőségnek, pornak, nincs túl meleg, 25 Celsius-fok körül mozog a hőmérséklet egész évben, a legjobb szó a klímájára: kellemes. Egyediségét elsősorban épp ennek az állandó nyári időjárásnak köszönheti. Így talán természetes, hogy biztosított a friss gyümölcs és zöldség, a helyi hal és hús. A bőséges forrása miatt Madeira ételei ezért nem csak ízletesek, hanem nagyon egészségesek.

Mintegy ezer étterem található a szigeten, amelyek minden ízlést kielégítenek, a legkifinomultabb és legmodernebb nemzetközi konyhát kínáló éttermektől a hagyományos vendéglőkig. Nehéz a választás, mivel az ételek elkészítése és a kiszolgálás színvonala magas. Négy nap alatt négy különböző éttermet próbáltunk ki, ezekből egyet itthonról választottam és foglaltam le. Hiába igyekeztem, és már hónapokkal előre intézkedtem, így is csak 20.30-ra sikerült vacsoraidőben asztalt szereznem.

Első alkalommal egy olyan éttermet választottunk, ami közel esett a szállasunkhoz, mivel későn érkezik meg a gép a szigetre. Olyan kagylót és sült rákokat kaptunk előételként a Sé nevű étteremben, amit azóta is mutogatunk mindenkinek. A méret, az ízélmény semmihez sem fogható. A hal hihetetlenül friss volt, a köret egyszerű. Összességében tökéletes helyet választottunk, ránézésre, ráérzésre. (Mielőtt indultunk vissza a harmadik napon, ismét a Sében ebédeltünk, a két pincér régi ismerősként fogadott minket. Mértéktartóan viccesek, elképesztően kedvesek, minden mozdulatuk a vendégért van.) Desszertnek fagyit kívántunk, ezért a nem messze fekvő katedrális melletti fagyizóba tértünk be – csúcsminőséget tapasztaltunk itt is.

Az egyik hely, amit kipróbáltunk, egy kilátóhoz közeli kis falusi vendéglő volt, tisztességgel elkészített ráksalátával. Mivel egy késői ebédről volt szó, nem ettünk többet, hiszen a szállásunkon reggeliztünk. És ha már szóba került a nap első étkezése: a szigetre látogatóknak kötelező, és ki sem kerülhető tradicionális eledel a Bolo do Caco nevű kenyér. Minden étel rendelésekor megkérdezik, hogy kér-e a vendég. Igazából nem kell túl bonyolult dologra gondolnunk, egy óriáspogácsa méretű kenyérke elfelezve, megkenve fokhagymás vajjal, így melegítik meg, és kínálják mindenhez. A reggeli omletthez tökéletes, de másfajta fogáshoz soknak tartottam.

A Sé étteremmel szemben helyezkedik el az Akua by Chef Júlio Pereira, az egyik legfelkapottabb hely Madeirán. Fiatal csapat, abszolút profin berendezett terasz és belső rész, ahol válaszható olyan asztal is, ahonnan végigkísérhető az ételek elkészítése. Foglalni erősen ajánlott, különben nem lesz hely. Nagyon vártuk, hogy mit lehet kezdeni ezekkel a tengeri halakkal még, mit tud belőlük kihozni a híres portugál séf. Nekünk picit csalódás lett, mindkettőnk étele a madeirai curry-vel volt ízesítve, teljesen indiai ízhatást érve el.

A következő vacsorahelyszínünk kicsit távolabb esett a főváros, Funchal belvárosától, a part menti nagy szállodák előtti sétányon negyedóra sétára. Az egy Michelin-csillagos William étterem kistestvérébe foglaltam, az Avistába. A helyszín káprázatos, a Reid’s Palace-szal a háttérben, morajló óceánnal alattunk.

A személyzet nem volt túlságosan összeszedett, amikor megérkeztünk. Az asztalunk, a látvány kárpótolt minket a kezdeti kapkodásért. Az ajándék előételek között az egyik tétel tzatziki volt, sült hagymacsíkokkal a tetején, ilyen finomat Görögországban sem kóstoltam. Libamájas előételemben a libamáj cukornádmézes süti darabokkal vegyesen, maracuja sorbet-val érkezett. A tálalás elragadóra sikerült, viszont az ételnek volt egy édeskés utóíze.

Természetesen „fish of the day from fish market” következett, mely azon a napon tonhalat jelentett. Nem hozta azt az ízvilágot, amire a Josper grillen való sütés miatt vártam. A köret viszont telitalálat: potato gratin berni mártással. Fantasztikus arányban a burgonya és a tejszínes mártás, a burgonya íze lehengerlő. Mellé még rendeltünk különböző színű répákat, tankönyvszerűen lettek ressre párolva. A potato gratin magában is megállná a helyét főételként, nem hiányzott mellőle semmi egyéb.

A desszertek zöme is a francia konyhából jött. (Nem fogyasztunk alkoholt, így a szigeten szüretelt szőlőből palackozott borokról nem tudunk beszámolni.) A créme brulée nem emelkedett a köretek szintjére, ha osztályozni kellene, háromnegyedet kapna.

Nem tudom eldönteni, hogy mi tetszett jobban, mert a levegő minősége, az ételek íze és frissessége, a buja, dzsungelszerű, teraszos növénytermesztés, vagy a hatalmas banánültetvények, a karakteres, sziklás partszakaszok látványa mind lenyűgöző. Egy biztos, vissza fogok még térni Madeirára!