
Vadraguval nyertek a kisalföldi erdészek
Ötezren vettek részt a napokban megrendezett 16. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon, amelynek a Soponyai Ökocentrum adott otthont. A csodás tisztáson több mint ötven hazai és külföldi csapat bográcsában főttek a különböző vadhúsok, az illatfelhőt már messziről érezhették az eseményre érkező vendégek.
Az első rendezvényre 2007-ben került sor a Soponyai Ökoturisztikai Központ átadása alkalmából, amikor egy házi főzőversenyt rendeztek meg. Az esemény jellegéből adódóan akkor még kevés csapat indult, ám a kis létszám ellenére a rendezvénynek óriási sikere lett. Mára a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál országos, mi több, nemzetközi ismertségre és elismertségre tett szert. Míg az első alkalommal csupán pár száz látogató vett részt, azóta jelentős mértékben nőtt a vendéglétszám, amire jó példa, hogy a napokban közel ötezer, az egészséges vadhúsok iránt elkötelezett érdeklődő látogatott ki a 16. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválra.
Az esemény nemcsak a természet és vadételek szerelmeseinek nyújtott kikapcsolódási lehetőséget, az érzékszerveket csábító ízek és illatok kavalkádja mellett ugyanis a látogatók számos kulturális programon vehettek részt.
A Vadételek Asztala névre keresztelt főzőversenyen hazánk minden régiójából és a környező országokból érkezett ötvenhat csapat mérte össze erejét és vadételfőző tudományát szarvas, őz, vaddisznó és muflon kategóriákban.
A versenyműveket neves gasztronómiai szakemberek bírálták, a zsűri elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke volt. A szakmai zsűri külön értékelte az ízt (maximum 30 pont), a küllemet (20 pont), az elkészítést (20 pont), valamint az összbenyomást (20 pont).
A Vadételek Asztala versenyszám eredményei kategóriánként
Őz:
1. Kaeg Bendő – Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt.
2. Bakonyerdő Zrt.
3. Szombathelyi Erdőgazdaság
Szarvas:
1. SEFAG Zrt.
2. Velence-Tavi Vadásztársaság
3. Nagy-Sár-Hant Vadásztársaság.
Vaddisznó:
1. Alpha-Vet Kft.
2. Viharlovas Egyesület
3. VADEX Vadvilág főzőcsapat
Muflon:
1. Pityu bácsi és csapata
2. Mecsekerdő Zrt.
3. Pereputty – VERGA Zrt.
A korábbi évekhez hasonlóan különdíjak átadására is sor került. Az Erdei Ételek Mestere címet 2023-ban a Kaeg Bendő – Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt. csapata nyerte el. A KAEG Bendősök őzből készítettek vadragut nagyvadász módra, szegfűgombás töltött burgonyagombóccal, amelyhez falusi galamblevest kínáltak, valamint cukkinis tócsnit zöldfűszeres tejfölös mártogatóssal. A maximálisan elérhető 100 pontból 98-at ért el a Nagy Péter, Nagy Kármen, Nagyné Kertai Zsuzsanna, Cséfalvay Ákos, Cséfalvay Eszter, Renner Andrea és Németh Márk alkotta Kaeg Bendő csapat.
A Vadgasztronómiai nagydíjat idén a Soponya Önkormányzat munkatársaiból összeálló főzőcsapat érdemelte ki. A legjobb külföldi induló a csehországi Bohemia Safari Club lett. A Gasztrodizájn különdíjat a Szombathelyi Erdőgazdaság nyerte el.
Az eseményen részt vett és az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Dr. Jenik Péter, miniszterelnök-helyettesi kabinetfőnök; Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója; Dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelem politikáért felelős államtitkár; Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke; Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke; Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, valamint Pechtol Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezetének titkára.
A fesztivál színvonalát emelte jelenlétével Bodrogi Gyula és Reviczky Gábor színművész, Rákóczi Ferenc, Gáspár Laci, az Irigy Hónaljmirigy, az Alba Regia táncegyüttes, a Magyar Honvédség Székesfehérvári Helyőrségi Katonazenekar, a Löfan Mazsorett tánccsoport, valamint a Kákics zenekar és táncház.
A fesztivál keretein belül idén a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét is megrendezték. A hat regionális helyszínről döntőbe jutott 30 csapat közül a Mecsekerdő Zrt.-Ritrovi Kft. négyese diadalmaskodott, az Északerdő-Encsitűz és az Alba Berkenye csapata előtt.
A változatos családi programok, könnyűzenei koncertek, táncbemutatók, gyermekprogramok, autóbemutató és tesztvezetés, kiállítások, valamint vadászfelszerelés, gasztro- és kézműves vásárok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a látogatóknak.
Fotó: VADEX, KAEG