
„Fekete bárányból” egészséges alternatíva
Közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját Szatmári Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Főzelékes Feri, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy javítson a főzelékek hazai megítélésén.
A túllisztezett, csomós, vagy túlságosan híg főzelékekről szinte mindenkinek vannak kellemetlen gyermekkori emlékei (vagy akár felnőttkori tapasztalatai), sokak számára a főzelékkel szembeni ellenérzés az iskolai menzákról hozott beégett trauma. A főzelék ezért sokáig a magyar gasztronómia fekete bárányának számított.
Hivatalos leírása szerint a főzelék olyan „növényből készült főétel, amelyet rendszerint rántással, habarással sűrítve, többnyire fűszerrel ízesítve, különféle sűrűségűre főzve készítenek el”. De korántsem mindegy, hogy azt miként teszik. A hazai konyhákban néhány éve szerencsére megjelentek azok az újszerű feldolgozások, melyek nyomán a főzelékek a korábban ismertekhez képest egészen más tálalásban kerülnek az asztalra.
A főzelékekről kialakult kép újradefiniálásában élen jár Szatmári Ferenc, vagy Főzelékes Feri, aki három szakácskönyvet is írt már a főzelékek, saláták izgalmas metamorfózisáról. Feri a klasszikus értelemben véve soha nem rántja vagy habarja be főzelékeit. Liszt helyett keményítőt, vagy zöldségpürét használ, azzal keveri ki a sűrítésre használt tejszínt vagy kókusztejet. Ettől, valamint a friss fűszerektől és a szezonális zöldségektől lesznek olyan ízűek és állagúak a főzelékei, amelyek egészséges és tudatos étkezési alternatívát jelentenek bármely korosztály számára.
„Sokakban nagyon mélyen élnek a rossz berögződések a főzelékekkel kapcsolatban, az én misszióm ezen a képen javítani. A küldetés szempontjából szinte mindegy, hogy ezeket az újszerű zöldségfeldolgozásokat főzeléknek hívjuk-e vagy sem, a lényeg, hogy az étel finom, tápláló és egészséges legyen” – vélekedett Főzelékes Feri, akinek új projektje, a HIPPEACE főzelék- és salátabár november elején nyílik Budapesten a Klauzál téri piacnál.
Kínálatban nemcsak újhullámos főzelékeket találunk majd izgalmas feltétékkel, de lesznek gabonaalapú kevert saláták és levesek is. Az alapítók nem feledkeznek meg a fenntarthatóságról sem: szűkített választékkal csökkentik a pazarlást, és kizárólag környezettudatos csomagolásban szolgálják fel ételeiket. Van lehetőség arra is, hogy a vásárlók egy rászorulónak biztosítsanak egy tál ételt, amelyet a Józsefvárosi Családsegítő Szolgálaton keresztül juttatnak el a nélkülözőknek.