Írország lesz a kiemelt vendége a II. Savaria Sörfesztiválnak, amelyre június 15-18. között kerül sor Szombathelyen. Az eseményen több hazai sörgyártó és forgalmazó 25 féle sörét kóstolhatják az érdeklődők.
Baracklekvár, barackpálinka, barackos gombóc, pálinkafőzde-látogatás, zenei és családi programok várják az érdeklődőket július 1-jén és 2-án Boldogkőváralján a Gönci Barack Vigasságon.
Minden eddiginél több, összesen 628 tétel érkezett be a borászok egyik legnagyobb honi versengésre – közölte a Bor és Piac. A versenyen 48 ismert borász és borszakértő bírálta el a tételeket, több fordulóban, két teljes napon keresztül.
Aranyérmet szerzett a soltvadkerti Frittmann Pincészet a Sommelier Wine Awards 2017 borversenyen. A zsűri a 2015-ös, hordóban érlelt ezerjót tüntette ki a magas elismeréssel.
Június 2-5-ig ismét a borok és a halételek szerelmesei veszik birtokba a balatonfüredi Tagore sétányt és a környező településeket. A komoly hagyományokkal rendelkező eseményen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat.
Csaknem kilencven kilogramm félkész- és készterméket, alapanyagot foglalt le, és a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy 22. kerületi étteremben. A vendéglátóhely raktárában öt éve lejárt garnélarákot is találtak az ellenőrök.
Idén is megrendezik a Japán Filmhetet a fővárosi Toldi moziban, amelyre június 13. és 17. között kerül sor. A filmhét idei témája a gasztronómia.
A Portugál Nagykövetség Kereskedelmi Iroda és a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága szervezésében portugál termékek vására lesz a fővárosi Nagycsarnokban június 6-8-a között naponta 9-17-óráig.
A fantázia és a kreativitás nem ismer határokat: megérkezett az avolatte, amely, mint azt a neve is sugallja, avokádóban felszolgált latte kávé.
A móri borvidék krémje mutatkozik be június 2-3-án délután öt órától este tízig a budapesti Clark Ádám téren. A program ingyenes, és regisztrálni sem szükséges.
Gourmet Riporter