Skip to main content

Kincskeresés Tokaj-Hegyalján

| MTI | Hírcsokor

mád tokaj miniKészül a Tokaji Borvidék szakácskönyve, a receptek összegyűjtését, rendszerezését és kiadását a Tokaj-Hegyalja Konyhája elnevezésű csoport vállalta fel. Munkájuk eredményét online főzőműsorban, valamint egy, a terveik szerint jövőre megjelenő kötetben teszik elérhetővé a nagyközönség számára.

 

A receptek gyűjtéséhez a levéltári és történeti kutatások mellett a lakosság segítségére is számítanak. Elsősorban olyan „kincseket” keresnek, mint például azok a régi füzetek, amelyekbe évtizedekkel ezelőtt jegyezték le nagymamáink az ételek összetevőit és elkészítésük módját a helyiek – mondta Erdős József, a Tokaj-Hegyalja Konyhája internetes portál főszerkesztője.

A felhívást eljuttatták az összes település polgármesteri hivatalába. Arra kérték a településvezetőket és a hivatali dolgozókat, hogy érdeklődjenek a helyi nyugdíjas klubokban vagy az idős embereknél a sajátos, különleges, helyi ételek elkészítésének módjairól. Olyanokra kíváncsiak, mint például a tarcali szőlőleves, a tokaji korhely halászlé vagy a mádi kifli. Ha szükséges, személyesen is elmennek egy-egy ritkaságnak számító receptért.

mád tokaj

 

Bár a gyűjtők még a munka elején tartanak, tapasztalataik szerint vannak ételek, amelyeket a szomszédos településeken is különböző módon készítenek el. Hogy ezek közül melyik kerül majd a szakácskönyvbe, azt egy séfekből, gasztronómiai szakemberekből, cukrászokból, borászokból álló csoport dönti el. Az ötletgazdák minden ételhez bort is párosítanak majd. A szakácskönyv megjelenését egy online „főzőműsor-sorozat” előzi meg. 

A szervezők azt kérik, hogy akinek ismer olyan receptet, amely a fenti szempontoknak megfelel, küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre, vagy a Tokaj-Hegyalja Konyhája, 3911 Tokaj, Pf.: 44. postacímre.

 

Címkefelhő