A chocoMe-nél hét a magyar igazság

Az idén is számos nemzetközi díjat szerző csokoládémanufaktúra, a chocoMe újabb különleges ízkombinációkkal kényezteti rajongóit és az édességek iránt érdeklődőket. A cég vegán termékkel kedveskedik az ínyenceknek, az őszi, téli hideg napokra gondolva pedig instant forró csokoládét fejlesztett ki, amelyet háromféle ízesítéssel is kínál.

Cikk folytatása

Mihályi László: „A vendéget csak egyszer lehet hülyének nézni”

Bár lassan húsz éve, hogy újragondolt Dobos tortája meghódította a világot, nem szereti az újragondolni kifejezést, szerinte mára elcsépeltté vált. Mihályi László cukrászmester úgy véli: újragondolni egyébként is csak az tud, akinek megvan hozzá a felkészültsége. Szerencsére egyre több a jó cukrászda Magyarországon, ám a számos díjat nyert mester nem tanácsolja, hogy a tv-műsorok hatására nyissunk egy helyet. Az alázatos, kemény munkát ugyanis soha nem lehet megúszni.

Cikk folytatása

Csupa málna az idei ország tortája

A Boldogasszony csipkéje névre keresztelt édesség lett idén Magyarország Tortája, amelyet a dunaföldvári Tóth Cukrászda készített. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a szegedi A Cappella Cukrászda nyerte Kicsi Gesztenye kreációjával. A két győztes tortát a nagyközönség először augusztus 18-20 között, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja majd meg.

Cikk folytatása

„Bécs, te csak egy kezdő vagy!”

Biliárdasztalok, hatalmas tükrök, dohányfüst és híg kávé – ezek jellemezték egykor a fővárosban működő több száz kávéházat. De vajon mikor nyílt az első, kik látogatták, milyen zene szólt a kávéházakban? Hol szürcsölte feketéjét Ady Endre? Mi okozta a kávéházi kultúra végzetét, s hol itták később a kávét az emberek? E kérdésekre mind választ kaphat, csak olvasson tovább!

Cikk folytatása

Piemont királya és az illatos birs

Nagykanizsai cukrász nyerte el idén az Év fagylaltja címet, a zsűrinek a mogyoró, tonkabab, feketeszeder kombináció tetszett a legjobban a negyven nevező több mint ötven fagylaltja közül. A Szombathely főterén megrendezett versenyen hatalmas volt az érdeklődés, ahol az alföldi cukrászok vitték a prímet, négy érmet is begyűjtöttek.

Cikk folytatása

Újabb jó kávézótól kell búcsúznunk

Bezárt a West Enddel szemben évek óta minőségi kávét kínáló Bean Busters, az úlipótvárosiak, a környéken dolgozók és a jó feketét szeretők legnagyobb bánatára. A kávézó berendezésének nagy részét már el is szállították.

Cikk folytatása

Cukkinivel, tökmaggal és bodzával is pályáztak a cukrászok

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” cukrászversenyt államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A nemes viadalt óriási érdeklődés kíséri, a közvélemény évről évre nagyobb kíváncsisággal várja az ünnepi tortát.

Cikk folytatása

Aratott a Drazsémágus

A napokban rendezték meg az International Chocolate Awards kelet-európai és mediterrán selejtezőjének eredményhirdetését, amelyen a magyar gyártók összesen öt aranyérmet nyertek. Különösen a chocoMe tündökölt, amely tizenegy elismerést, közte három aranyérmet szerzett. Rajta kívül a Demeter Chocolate és a Nobilis termékét díjazták az ítészek egy-egy arany medállal.

Cikk folytatása

Somlói illatfelhőbe csomagolva

A Costes eddig is úttörőnek számított a magyar gasztronómiában, elég, ha csak azt említjük, hogy elsőként szereztek Michelin-csillagot a hazai éttermek közül. Most azonban egészen hihetetlen vállalkozásba fogtak: a híres parfümőr, Minya Viktória alkotott Palágyi Eszter séf desszertjei mellé egyedi illatokat.

Cikk folytatása

A speciality kávézók megelőzték a multikat

Mobiltelefonra telepíthető, kávéfőzést segítő magyar applikáció, tömörítést kiváltó okos kis masina, versenyek, előadások, finom falatok, pezsgők, koktélok és kávé, kávé, kávé minden mennyiségben. Röviden ennyi a veleje a hétvégén rendezett tizedik KávéBár Bazárnak, ám a pompás kávéillatban úszó Millenárison ennél többet is tapasztaltunk, megpróbáltuk egybegyűjteni élményeinket.

Cikk folytatása

Kávék, koktélok minden mennyiségben

Február 9-10-én rendezik meg a hazai kávé- és bárvilág mára meghatározó vált eseményét, a 10. KávéBár Bazárt, amelynek ezúttal a Millenáris Park B csarnoka ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával több mint negyven kiállító termékeit, kávékat, teákat, borokat, söröket, párlatokat és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak a standokon, és persze vásárolni is lehet.

Cikk folytatása

Copyright PuzzleMedia 2017