Skip to main content

Méhecskehotellel várják a szorgos rovarokat Budakeszin

| Gourmet Riporter | Fitt és fenntartható

Egyedülálló kezdeményezés indult főváros mellett, Budakeszi közelében: a fenntarthatóság és a fajgazdagság érdekében kétszáz őshonos, virágzó fát és ugyanennyi cserjét ültetett el a Pilisi Parkerdő. Az erdészek kihelyeztek még két méhecskehotelt és két kaptárt is, hogy hasznos rovarokat a környékre vonzzák.

 

A rovarvilág szegényedése, ezen belül a méhek számának jelentős csökkenése sajnos már évtizedek óta tartó folyamat. A méhek legfontosabb ökológiai feladata és funkciója a növények és fák beporzása, ezzel járulnak hozzá a növényvilág és végső soron a földi élet fenntartásához. Albert Einstein egykor így figyelmeztette a világot: a méhek kipusztulását az emberiség csak négy évvel élné túl. Egyáltalán nem mindegy tehát, mekkora méhpopuláció él a természetben.

A Pilisi Parkerdő és a Fiskars közös kezdeményezése olyan erdőkezelésre mutat példát, ahol a méhek és más beporzó rovarok életlehetőségei javulnak. A kiválasztott erdőterületen – összhangban a kezdeményezéssel – jelenleg folyik az a program, amelyet a Parkerdő indított annak érdekében, hogy a méhek jelenlétének biztosításával növelje a fajgazdaságot.

Méhecske 04

A több mint fél évszázada ide telepített, ám a 2014-es jégkár miatt erősen megritkult, homogén feketefenyő-állományt az erdészet céltudatos munkájával csertölgy, molyhos tölgy és mezei szil, korai és mezei juhar, virágos kőris és barkóca berkenye fák csemetéivel gazdagítja, alakítja át. Mellettük kap helyet a most elültetett több száz virágzó, a méhek számára fontos fa- illetve cserjefaj is, amelyek között megtalálható a kislevelű hárs, a sajmeggy, a galagonya és a vadkörte is. Az így kialakuló, rendkívül változatos, fenyő és lombos fajok alkotta elegyes erdő jobb lehetőséget biztosít a méhek megélhetéséhez.

Méhecske 01

A méhek az erdő fenntartásában, számos fafaj, így az erdei gyümölcsök beporzásában is fontos szerepet játszanak. A kihelyezett „méhecskehotelek” és kaptárak ezt a folyamatot támogatják, teszik színessé és fenntarthatóvá a főváros szomszédságában található erdőben. Az erdei ökoszisztéma egyensúlyának fennmaradását célzó erdőfejlesztést a Pilisi Parkerdő a Budakeszi és Páty között található erdőterületen végezte el.

Méhecske 021

– Az egészséges erdei ökoszisztémának feltétele és része a méhek jelenléte, értékes munkássága. Az erdőket érő különféle negatív hatások, mint a klímaváltozás vagy más civilizációs ártalmak, amik felborítják az erdők ökoszisztémájának egyensúlyát, s ezt az egyensúlyt, ahol lehet, nekünk, embereknek lehetőségünk és kötelességünk újra megteremteni. Erre jó példa ez a program – fogalmazott Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese.

Méhecske 05

A kezdeményezés szervesen illeszkedik a Fiskars „Váljunk méhmentővé!” nemzetközi kampányához. – Mindenki, aki részt vesz a projektben, számít, méhbarát növényeket tavasztól nyárig lehet ültetni. Nem feltétlenül kell kert hozzá, sokat tehetünk a rovarokért a teraszunkon, vagy akár az ablakpárkányunkon is. A megfelelő növényekkel és eszközökkel nagy változást érhetünk el mi is – hangsúlyozta Barbara Rossmann, a Fiskars regionális programigazgatója.

 

Fotó: Polisi Parkerdő, Gourmet Riporter

Címkefelhő