Skip to main content

A „varázsfűszer” neve: marcipán

| Gourmet Riporter | Terülj, terülj!

Ha valaki tudni szeretné, hogyan kell érdekes, színvonalas és megfizethető konyhát vinni vidéken, rögtön üljön autóba és meg se álljon Balatonfüredig. A Bistro Sparhelt kis étlappal dolgozik, de amit arról rendel a vendég, biztos, hogy ötletes, hibátlanul elkészített étel lesz. Mindehhez még előzékeny kiszolgálás és kellemes atmoszféra párosul. Ilyen egy ideális vendéglátóhely.

 

A Gourmet Fesztiválon kóstoltuk először a Bistro Sparhelt ételeit, és azonnal levettek minket a lábunkról, (erről ITT ÍRTUNK). Azóta hallottunk az étteremről ezt is, azt is, de töretlenül vártuk a pillanatot, hogy jó sorunk Füredre vessen bennünket. Aki járatos Balatonfüreden, s tudja merre található a városháza, nem kell sokat keresgélnie a Sparheltet, hiszen épp a hivatallal szemközt található. Akik viszont csak a partmenti sávot ismerik tüzetesebben, azoknak annyit: nem a tó felé helyezkedik el az étterem, hanem éppen ellenkező irányban. De megéri a kis kitérőt.

bistrosparhelt 06

A hely családias hangulata egyből beszippantja a vendéget. A bejárat mellett egy kis delikáteszt alakítottak ki, tetszetős régi mérleggel. A falat terméskő borítja, ami melegséget sugároz, és az egyik oldalon magába foglal egy halványkékre festett vakablakot. A teret tagoló oszlopok szintén kékek, még a szalvéta is kék. Az asztaloknál barna forgószékeken foglalhat helyet a vendég, ami nagyszerű és praktikus találmány, kényelmes, mindjárt behúzunk a Sparheltnek egy piros pontot. A következő a minket kiszolgáló nagyon kedves és előzékeny felszolgálónő harcolta ki a helynek. Ahogy sok más étteremben, itt is szinte a vendég előtt készülnek az ételek az L-alakú pultnál, ami a bejárattal szemközt kapott helyet.

bistrosparhelt 07

És akkor jöjjenek az ételek! Az amuse bouche sütőtökkrém rákkal, kókusszal, kesudióval. Az étel, ami egy kis citrussal megbolondítva érkezik, nem csak nevében krémes: lágy, minden falat olvad a szájban. A garnéla roppan, kedves ellenpontozás a pirított kesudió. Finom kedvcsináló.

bistrosparhelt 02

Hideg előételnek kocsonyát kérünk, ha csak tehetjük, mindenhol megkóstoljuk. S a Sparhelt változata különösen kedvünkre való, mivel még azokra is gondoltak, akik a levet jobban szeretik, mint a húsos részt: felszeletelt rezgő kocsonyakockák tagolják az egyébként is gazdag tányért. Talán furcsának tűnhet, de az étel nem nehéz, inkább egy abbahagyhatatlan, rafinált fogás. A pink grapefruittól friss, mint a tavasz, miközben a kocsonyalé sós, a hagyma savanyú, a tormától picit csípös kompozíció. Hosszasan játszunk azzal, hogy a különböző ízeket párosítjuk egymással, nem megfeledkezve közben arról, hogy ez tulajdonképpen mégiscsak egy kocsonya, ezért minden második falat a hagyományos ételé.

bistrosparhelt 03

A meleg előételek közül velős pirítóst rendelünk, füstölt marhanyelvvel, amit egy tetőcserepen szolgálnak fel. Nem egy könnyű előétel, de fejedelmi, annak, aki szereti az ilyesmit. A velő paprikás, a marhanyelv nagyon puha, nem az üzletekből ismert rágós valami. A mi ízlésünknek a fogás picit sós, amin azonban csillapít a friss koktélparadicsom. A magvas, ropogós pirítóson kínált étel olyan, mint egy sós, húsos krémes, s ez esetben is kedvünket leljük az ellenpontozásokban.

bistrosparhelt 04

Természetesen télen ki nem hagynánk a húslevest, meg egyébként sem nagyon, az ugyanis sokat elárul egy helyről. A tényér aljára házi tészta került, rajta a vastag karikára vágott sárgarépa, csirkehúsrolád, apró julienne-re vágott cukkini, és roppanós gombák. A rolád jól átfőtt, a sárgarépa viszont több mint al dente, de nem zavaró, inkább jobban kiadja a zöldség ízét. Gondoljuk, ez is a cél. A lé ízdús, tiszta.

bistrosparhelt 05

Eddig is az elégedettség kellemes érzése járt át bennünket, de a főétel a csúcspont. Végre valaki gondolkodik! Persze egy hasonló nívós helyen el is várja a vendég, hogy a séf lásson túl az unásig ismételt köretvariációkon, de azért a paszternákpüré meglep és elvarázsol bennünket. A zöldség markáns ízét marcipánnal oldja a séf, könnyű, különleges és a tányéron szereplő minden egyéb mellé ideális kísérő. A jus karcos, kellően sós.

bistrosparhelt 01

 

A másik köret, a pirított kalács borban áztatott mazsolával a tetején érkezik. Sokadik pirospont. A kellemesen füstös ízű, pirított kacsamáj puha, mint a vaj és a fürjmell sem száraz, helyette szaftos és zamatos. Hát valahogy így érdemes egy éttermet vinni.

 

Címkefelhő