Nem itatni kell a gyerekeket, hanem beszélni nekik a borkultúráról, a helyes és kulturált borfogyasztásról – mondta magazinunknak Lőrincz György, a St Andrea pincészet egyik tulajdonosa, főborásza. Úgy véli, az ágazat legfontosabb feladata az edukáció, mélyebben megismertetni a borszeretőkkel a magyar borvidékek, fajták értékeit. Ezt azonban csak összefogással lehet elvégezni, ami sokszor ma még hiányzik. Egyre több jó magyar bor kapható, de még mindig sok a kevesebb élményt jelentő ital is.

– A St Andrea pincészet tavalyi éve pazarnak mondható: a 2018 Agapé Nagy-Eged-dűlő Egri Bikavérüket 98 pontra értékelte a világ egyik legismertebb borkritikusa, James Suckling. Kapott ilyen magas pontszámot valaha magyar vörösbor?

– A villányi Malatinszky Csaba 2013-as Malatinszky Kúria Cabernet Franc bora már kapott 98 pontot. Sok cikk jelent meg velünk kapcsolatban mostanában, amelyben bennünket tüntetnek fel elsőként, emiatt kicsit szomorkodtam, mert az igazság az, hogy Malatinszky Csabáé az elsőség!

– Mit jelent ez a magas értékelés a pincészet életében?

– Nevezhetjük mérföldkőnek. Két évvel ezelőtt már kaptunk egy borunkra 97 pontot, sőt, ez a Nagy-Egedről származó 2017-es Grand Superior Bikavérünk több mint tizennyolcezer benevezett tétel közül a legjobb ötven bor közé is bekerült. A tavalyi elismerés mégis azért fordulópont, mert meghívást kaptunk a Great Wines of the World sorozatra, amit James Suckling szervez, így Miamiban kiléphetünk egy másik közönség elé, fejlődhet a magyar és az egri bor ügye. Az eseményt követően nőhet az ismertségünk és talán a piaci lehetőségeink is.

– Van még a 2018-as Agapéból?

– Nagy örömünkre hatalmas érdeklődés mutatkozik a bor iránt, ami így lassan elfogy.

– A korábbi tételekből is eltettek, hogy vizsgálhassák a bor fejlődését, esetleg hogy felidézhessék, pontosan milyen volt egy adott évjárat?

– Mindig teszünk félre, tudatosan, leginkább a bikavérekből, már csak azért is, mert két éve nem kínálunk fajtaborokat. A 15–20 évvel ezelőtti borokból néhány kartonnal őriztünk meg, ami nem volt jó ötlet, mert hamar elfogyott. Azóta ezer palackot teszünk félre. Fontos kérdés ez, mert egyrészt szeretnénk tudni, mire képes a termőhely, meddig érlelhető egy bor, hogy bízhatunk benne, vagyis gyűjtjük a tapasztalatokat. Másrészt gyakran találkozunk kereskedőkkel, szakértőkkel, borgyűjtőkkel, akik esetleg nem ismerik annyira Magyarországot, Egert, ilyenkor képesek vagyunk számukra vertikális képet nyújtani az itteni karakterekről, a borok fejlődési ívéről. Emellett étteremben is tudunk kóstoltatni, sok borszeretőnek fontos ugyanis, hogy kinemesedett borokkal is találkozzanak, még ha mostanában a gyümölcsösség és a frissesség a divatos. De a nagy bor azért nagy bor! Aminek időt kell hagyni, hogy fejlődhessen, annak szükséges.

– Visszatérve a 98 pontos értékelésre, mi a bírálat fő üzenete?

– A legfontosabb, hogy évtizedek után James Suckling tematikus magyar borkóstolót tartott. Programjának rendszeres része, hogy Spanyolország, Toszkána, Burgundia vagy az Újvilág borait teszteli, ezekről a kóstolókról évente több alkalommal is megjelentet riportokat. Nagy jelentőségű, hogy végre Magyarország borait is alaposabban megvizsgálta. Ennek nagyon örülünk, ugyanakkor tudjuk, fejlődnünk kell ahhoz, hogy a magyar bort is ugyanolyan folyamatos érdeklődés kísérje, mint az említett nagy borvidékekét.

– A 98 pontos bor elég jó üzenet lehet, talán arra sarkallja Suckling urat, hogy érdemes máskor is Magyarországra látogatnia.

– Úgy gondolom, hogy a tesztjében publikált 279 magyar bor nagyon méltó üzenetet adott a csodálatos borvidékeinkről. Mindemellett Suckling úr jelezte nekünk is, hogy szeretne idén újra ellátogatni hozzánk. Amikor tavaly itt járt, láttuk rajta, hogy valóban tetszett neki a magyar bor, a furmint, a hárslevelű, a kékfrankos, a kadarka, vagyis azok a fajták, amelyek nem igazán vannak a látókörében.

– Azt jelezte, hogy kifejezetten a St Andreát keresi fel, vagy a magyar borvidékeket?

– Úgy érzem nagyon nyitott a magyar borvidékekre és a helyi borokra.

– Mitől lesz magyar egy bor?

– A termőhelytől biztosan, illetve a lokális fajtáktól, stílusoktól és az azokba beleszőtt hagyományoktól.

– Mondjuk a bikavértől?

– Ez egy jó példa. Erős a termőhely, érezhető a helyi fajták – kékfrankos, kadarka – hangsúlya és évszázados hagyománya. A bikavér nagyszerű lehetőség arra, hogy egy újabb egyedi bor kerülhessen a nemzetközi vérkeringésbe. A berobbanást nehezíti, hogy jelenleg a minőség széles spektrumon mozog. Rengeteg finom bort lehet beszerezni, ám sok kevés élményt kínáló bor is megtalálható a piacon, amit más márkanévvel kellene illetni. Nem tudom, más országban hogy szabályozzák, de sok helyen az olcsóbb borok is finomak. Heimann Zoltán egyik fontos gondolatát idézném, amikor azt mondja:

„nagyon sokat segítene az ágazatnak, ha azokat a borokat nem engednék ki a piacra, amelyek érzékszervileg nem biztosítanak élményt”.

– Sokak tyúkszemére lépnének… A közelmúltban a natúr borok kapcsán alakult ki vita: több termelő is felvetette, miért ne lehetne olyan natúr bort forgalomba hozni, aminek az érzékszervi élménye esetleg eltér a klasszikus eljárással készülő boroktól. Erről mi a véleménye?

– A termelők szakmaiságára van bízva, milyen termelési szemléletben készítik a boraikat, de azért annak lényegesnek kellene lennie, hogy jó-e egy bor. Nyilván az adott piac választ ad arra, hogy elég, ha finom a bor, vagy legyen tükör tiszta is. Színes ez a világ! Született egy borunk, egy késői szüretelésű kadarka, ami cukortartalmát illetően 5 puttonyos aszúnak felelne meg, de egyik forgalmi kategóriába sem fér bele – így végül nem tudtuk forgalomba hozni még asztali kategóriában sem. Miközben természetes édes bor, mondhatom egy csoda.

– Nem az lenne a legfontosabb, hogy az egészségre ne legyen káros az ital?

– Természetesen ez az alap, de azért ne legyen hibás sem.

– Ha arra kérnénk, hasonlítsa össze érzéseit, mikor volt boldogabb: amikor egy boruk bekerült a világ ötven legjobb tétele közé, egy másikat 98 pontra értékeltek, vagy amikor 2009-ben az Év bortermelőjének választották, meg tudja fogalmazni?

– Minden alkalommal örültem, de – talán furcsa lesz, amit mondok, és vállalom, hogy ez az én emberi gyarlóságom –, tavaly éreztem a legnagyobb örömöt. Többször jelöltek az Év bortermelője díjra – amit nagyon köszönök –, ám mire megszavaztak, nagyon elfáradtam. Szégyellem, de az utolsó jelöléskor – a világgazdasági válság idején – imádkoztam azért, hogy sikerüljön. Megadatott. Ez a díj azt hozta, hogy harminc százalékkal több bort tudtunk eladni a következő évben. Nagyon hálás vagyok a Gondviselőnknek. Amikor azonban egy nemzetközi környezetben kap az ember óriási elismerést, az nagyon ritka. El sem tudjuk képzelni, hogy magyar borra odafigyeljenek. Az az érzés, amikor a világ nagyjaival egy lapra felkerülhet egy magyar bor, az megrendítő.

– Több külföldi érdeklődik azóta a borászat iránt?

– Egyértelműen, a magasabb értékű borok felé is megnőtt az érdeklődés.

– Az imént úgy fogalmazott, megrendítő volt egy külfölditől hallani, hogy a bora jó. Miközben a magyar közgondolkodás fundamentuma, hogy a magyar bor világhírű.

– Itthon ezt hisszük,

„valójában nem ismerik a magyar bort külföldön”.

– Ha egy külföldi kiállításon, eseményen alkalma nyílik kóstoltatni, mit tapasztal, hogyan vélekednek a magyar borról?

– Képesek nagyon rácsodálkozni, hogy milyen jó tud lenni.

– Ismerik a magyar borvidékeket?

– Tokajról azért a legtöbben hallottak. Persze, aki tanulja a szakmát, aki kereskedik a borral, ismer néhány borvidéket, de a fogyasztók nem, még borászokat is meglep az értéket képviselő borok minősége Soprontól Somlón át Szekszárdig. De ettől még nem tudjuk jobban eladni a borainkat.

– Negyed évszázada, 1999-ben jelent meg az első palack bora a piacon. Visszaemlékszik még a 25 évvel ezelőtti első borára, az 1997-es cabernet sauvignonra?

– A mindenit! El is felejtettem. Még bele sem gondoltam!

– Mennyit változott a szakma és benne ön az elmúlt negyedévszázad alatt?

– Szemléletben rengeteget. A világra való tekintésben ugyancsak sokat tanultunk, rájöttünk, mik az értékes dolgok. De ez az egy nemzedék még kevés.

– Pontosan mihez?

– Vannak olyan KGST-s örökségeink, amelyek levetkőzéséhez több generációra van szükség. Akadnak kollégák, akik már ezt a rossz szemléletet is átörökítették … Miközben találni jó példákat, amelyeket érdemes (lenne) követni, például Wachauban összefogtak a borászok, és közösen megvettek egy mobilpalackozót, amivel mindenki jól jár. Az összefogást, a bizalmat a másikkal, hogy együtt többre megyünk, még nem sikerült teljesen felépíteni. Egy emberöltő alatt nem lehetett elfelejteni, levetkőzni, amit előbb a téeszesítés, majd a privatizáció okozott, így hiába vagyunk ugyanolyan emberek, borászok, mint a franciák vagy az olaszok, más történelmi örökséggel érkeztünk a mába.

– Az identitáspilléreket nehéz gazdasági összefogással, nyilvánvaló előnyökkel felülírni.

– Pedig a változásra nagy szükség lenne, például arra, hogy közösen építsünk egy borvidéki standot valamelyik borexpón.

– Kizárólag a borvidéki összefogást hiányolja? Magyar összefogás már létezik? És ha igen, ki számít magyar borásznak? A felvidéki vagy partiumi borászok beleszámítanak a nagy egészbe? Milyen lenne egy ideális összefogás?

– A Pannon Bormíves Céh elnökeként azt válaszolhatom: az egyesületünkben a határon túli borászok is tagok. Egy nemzetiségűek vagyunk és a boraink is azok. Az összefogás létezik, ám az ereje még kicsi, mivel

„nem vagyunk éléggé áldozatképesek egy jövőképbe fektetni a jelen haszna nélkül”.

Pedig az adakozót megáldja az Isten. Sok esetben még azt sem tudjuk elmondani, hogy jó a borunk, illetve, hogy kapott a borvidéken valaki egy díjat. Így viszont nem tudnak róla az emberek. Az egész ágazatra jellemző, hogy a termelésre fokuszál, természetesen jót akar, fejleszt, stílust alakít ki, versenyez, de ezzel ki is fárad, és a piacba, a marketingre invesztálni már nem jut ereje. Kell az összefogás egy ügy érdekében, de – ma még – nehéz.

– Kommerciális- vagy érdekközpontúság miatt?

– Nyilván mindkettő szerepet játszik.

– Nehéz lenne például a burgundiai módszereket átültetni? Ha ott működik, talán itt sem lenne reménytelen a helyzet.

– Nagyon fontos a tapasztalatszerzés, megismerni azt, ki és hogyan éri el a kiváló minőséget. Lehet nem is szükséges olyan messzire elmenni, elég volna Ausztriáig. Sok kezdeményezés indult már Magyarországon Tokajtól Szekszárdig, nagy lendülettel, de nem fejlődtek tovább. Egy összefogásnak be kellene kebeleznie mindenkit, mert annak az eredményessége, jó üzenete vágyat kellene ébresszen, hogy a borász az adott közösséghez tartozzon.

– Nem ez az idea ébreszti fel a téeszesítés keserű emlékét?

– Lehetséges.

– Talán épp ezért akar mindenki a maga ura lenni.

– Elképzelhető, ugyanakkor nehezen érthető ez a mentalitás, mert nagyszerű dolgok történhetnének összefogással, a hatékonyságon túl a piaci ismertség, vagy a kereskedelmi eredményesség tekintetében. Mi lehet egy termelőnek ezeknél nagyobb vonzerő?

– Maradva még a negyedévszázados jubileumnál, ez idő alatt milyen irányban formálódott a fogyasztók ízlése?

– Azt tapasztalom, hogy látványosan visszaszorult a kannás bor, és az is örömteli, hogy egyre több korosztály érdeklődik a jó bor, és annak részletei iránt.

– Hogyan lehet a fejlődést fokozni?

– Az az általános vélekedés, hogy meg kell célozni a fiatalokat. Nyilván oktatni kell őket a megfelelő fórumokon a bor kultúrájára, ugyanakkor szerintem az ízlésüket a szülőn keresztül lehet igazán befolyásolni, mert az a legfontosabb, milyen példát lát a gyermek. Milyen bor kerül a vasárnapi ebéd mellé.

– Mennyit képesek hozzátenni ehhez a misszióhoz a terroirok, mondjuk az egri?

– Azt az izgalmas változatosságot, amit a magyar termőhelyek képesek nyújtani és azon belül ez egri dűlök is. Az erős terroirok közti különbségek hangsúlyosan megjelennek a borokban, tovább színesítve a bor alapvetően változatos élményét. Ehhez persze fontos az is, hogy legyen elég borélményünk, összehasonlítási alapunk, hogy mit kaphatok Tokajtól, Somlótól, Soprontól vagy Egertől és a többi csodálatos magyar borvidéktől. Sajnos ezt még nem tudtuk megtanítani.

– Kedvenc mondása – ami, akár hitvallásként is felfogható – egy Pilinszky idézet, miszerint „nem hős akarok lenni, hanem jó”. Hogyan képes e jóságot érvényre juttatni a boraiban?

– Igyekszünk szeretettel élni. Tehát a teremtett világot is szeretettel műveljük, s mivel értékesnek tarjuk, ápoljuk. Ahhoz, hogy igazán jót tudjuk adni borélményben, el kell jutnunk oda, hogy

„az érett gyümölcsből, hitelesen, tisztán, szeretettel termeljünk bort, amivel örömet szerezhetünk”.

Szeressük a kollégáinkat és a fogyasztóinkat is, mindenkit. Az Isten megadta számunkra a termőhelyet, az életteret és hozzá a feladatainkat is.

– Tartózkodnak a kemikáliáktól?

– Természetesen törekszünk rá, de nem tudjuk teljesen elkerülni. Kevés vegyszerrel és kevés permetlével dolgozunk. Tudás is kell a metodikához, nem csak lelkesedés. Kis lépésekben igyekszünk megvalósítani terveinket.

– A boraik elnevezésében gyakran utalnak a hitre, Istenre. Mit kap Istentől ahhoz, hogy magas színvonalon legyen képes végezni a munkáját?

– Elsősorban erőt és természetesen útmutatást is. A feladatok, amelyek megtalálnak, olykor nagy vívódás elé állítanak, hogy tényleg Isten akarja-e, vagy esetleg kísértés. Sajnos ebből is látszik, hogy a lelkiéletben még elég éretlen vagyok. Jó lenne Isten terveit mindig jól érteni! A boraink elnevezése szükségszerű volt: azonos típusú borokat termelünk Egri csillag és Egri bikavér név alatt, amelyeket meg kell különböztetnünk a piacion. Ugyanakkor, ha jó üzenetet tudunk továbbítani, ezek hosszú távon akár márkává is válhatnak. Mivel Magyarország az elsőszámú piacunk, a magyar borfogyasztóknak kell értenie ami a palackra kerül. Nagyon szeretnénk, ha a boraink elnevezése megmelengetné az emberek szívét, és talán egy kicsit el is ábrándoznának. Egyébként igyekszem minél több kérést teljesíteni azért, mert én is szoktam kérni a Gondviselő Istentől.

– Ugyanakkor az embernek, aki felelős a művéért, a környezetéért, meg kell húznia a határait.

– Köszönöm, hogy ezt mondják, mert érzem, hogy egyre inkább elhasználódom. Nagyon szeretnék a jövőben Egerre koncentrálni, az egri közösségre, és átadnám a Pannon Bormíves Céh képviseletét más kollégának.

– Ehhez képest a fővárosban éttermet, sky bart működtetnek, készíttetnek bonbont is a borászatnak egy csokoládés céggel.

– Hála Istennek, nekem csak a borra kell fókuszálnom, a tulajdonostársaim irányítják a többi ágazatot.

– Visszatérve az előző válaszára, mit szeretne elérni Egerben?

– Jó lenne, ha egy James Suckling kaliberű hozzáértő egri borvidéki látogatásakor lenne a polcon legalább ötven világszintű egri bikavér, ötven egri termelőtől. Bármikor, bármely eseményre Toscanába látogat egy szakember, szinte biztosan találkozik százötven Brunellóval. Az az ő boruk, és mivel hangsúlyosan termelik, biztos minőségben, tud is róluk a világ! Mi a miénk? Mi az egri? Meg kell megfogalmaznunk, felismerhető stílusban, valamint meggyőző minőségben meg kell termelnünk, mert sokan ma még nem ismerik. Ez természetesen azzal jár, hogy ebben a munkában együtt vagyunk. És ha ebben együtt vagyunk mi, egri bortermelők, az azt jelenti, hogy másban is képesek leszünk egyfelé tartani. Személyes feladatunk, hogy meg tudjuk szólítani a kollégáinkat.

– Mi lehet a közös nevező?

– A jövő. Hogy legyen reményteljes jövőképünk.

– A szintén éppen negyed évszázada alapított Pannon Bormíves Céh elnökeként rálátása van a magyar borászat egészére. Milyen kihívásokkal kell manapság szembenézniük?

– Még meg sem tanítottuk a fogyasztókat a magyar borra, de már a trendeket akarjuk nekik elmagyarázni. Ezzel csak hátráltatjuk azt, hogy a magyar bor helyet találjon. Persze, tudnunk kell, mi történik a világban, de sok fogyasztó még ma sincs igazán tisztában azzal, mi az a bikavér vagy a somlói fehérbor. Milyen karakterű a villányi cabernet franc, mi az aszú szerepe a magyar borászat palettáján, ezek mind fontos kérdések. El kellene kezdeni megismertetni a fogyasztókkal ezeket is!

– Mi lenne az edukáció ideális fóruma?

– Bortermelő ország vagyunk, nem lenne rossz, ha mondjuk már a gimnáziumi osztályfőnöki órán szó esne a magyar borról, ahogy a magyar néprajzi hagyományokról és az étkezési szokásokról is. Nem itatni kell a gyerekeket, hanem beszélni a borkultúráról, a helyes és kulturált borfogyasztásról, hiszen a magyar bor megkerülhetetlen kulturális érték.