A keresztény európai hagyomány legismertebb étekmegvonó ideje a húsvétot megelőző negyven nap, a nagyböjt. De mihez képest „nagy”? Hát a kisböjthöz, azaz a karácsony ünnepére fölkészítő adventhez képest. A hagyomány ma is élő, olyannyira, hogy 1956-ig még karácsony vigilája, azaz szenteste (december 24.) is szigorú böjti nap volt, a hamvazószerdához és a nagypéntekhez hasonlóan.

Az idei esztendőben november 27-én, vasárnap vette kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak – írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele. Advent neve a latin „adventus Domini” kifejezésből ered, ami annyit tesz: az Úr eljövetele. A négy vasárnapon át tartó várakozás célja, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk.

Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila – ez a bűnbánat színe – kivéve a harmadik vasárnaphoz tartozó rózsaszín. Utóbbi jelöli, hogy e harmadik vasárnapon a bűnbánati időszak ellenére is van okunk az örvendezésre, hiszen az Úrjövet már közel van.

Az adventi időszak liturgikus sajátosságai a pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék. Elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése – azaz „Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat”.

Az újabb időben a böjt kezdete Szent András ünnepe (november 30.) körüli napokra esik, korábban azonban keleten november 15-én, a gallikán liturgia területén pedig már Szent Márton ünnepétől, november 11-től fogva böjtöltek. A latin egyház többi területén a böjt csak a hús- és tejterméktilalomra terjedt ki, 1774-ben pedig a Habsburg Birodalom területére vonatkozóan XIV. Kelemen pápa csak szerdai, pénteki és szombati napokra írt elő szigorú böjtöt, ami 1918-ig volt érvényben. 1956-ig még karácsony vigilája, azaz szenteste (december 24.) is szigorú böjti nap volt, a hamvazószerdához és a nagypéntekhez hasonlóan.

A korábban heti három, majd két napos (szerdai és pénteki) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodást az idősebbek – Magyarország hagyományőrzőbb vidékein – még a 20. század közepén is megtartották. Egyes adatok szerint ezeket a böjtöket még a Nyíregyháza környéki evangélikusok körében is megtartották, sőt, a legutóbbi időkig adventban zajos mulatságokat, táncot és lakodalmakat sem tartottak, a kocsmákban pedig helyieket nem, csak az utazókat szolgálták ki.

Bálint Sándor néprajzkutató írja a Karácsony, húsvét, pünkösd című gyűjteményében, hogy a hajnali mise sejtelmes varázsához még múlt század fordulóján is számos hiedelem fűződött. Erdélyi helyeken például azt tartották, hogy rorate alatt be kell zárni minden ajtót, ablakot, különösen pedig az ólat, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltve, a rendkívüli időben történő harangozás elől emberi és állati hajlékokba húzódnak és ott kárt okoznak. Főleg a teheneket szokták megrontani, „elveszik a tejüket”.

A hajnali miséből kicsendülő bizakodás hasonlított az „ifjú szívek várakozására”, ehhez több, az ételekkel is összefüggő népszokás társult. Az Alföldön például ha rorátéra harangoztak, a lányok cukrot vagy mézet ettek, hogy édes legyen a nyelvük, és így minél előbb férjet édesgessenek magukhoz.

A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati előkészületi időszak előzi meg a karácsonyt, ezért a görögkatolikus híveknél az advent kezdete korábbra esik, mint a római katolikus testvéreknél.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon; Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd
Fotó: Wikimedia, Pxhere, Pexels,