
Évente 50 ezer hamburger – rekordot döntött a Bitang Burger
Három fiatal nyolc éve egy vidám délután gondolt egyet, és a semmiből létrehozta a Bitang Burgert. A Street Kitchennél tavaly az év hamburgerezőjének választott street food ételeket kínáló hely sikere nem bonyolult: egész éves nyitva tartás, kemény munka, dinamikus kiszolgálás és folyamatos fejlesztés. A finom burgerek készítése mellett arra is maradt idejük, hogy összetartó közösséget építsenek.
Kovács Balázs és Kovács Olivér már fiatalkorában arról álmodozott, hogy egyszer saját vendéglátóhelyet nyithassanak. A végső elhatározás 2017-ben egy vasárnapi közös pezsgőzéskor született meg bennük, immár Olivér párjával, Radnóti Máriával együtt. Mostanra több mint 100 ezer eladott hamburgerrel büszkélkedhetnek, miközben folyamatosan nő a vendégeik száma: idén májusban már akkora volt a kereslet a hamburgereik iránt, mint tavaly az augusztusi csúcsszezonban.
Hogy mi a sikereik titka? Egy biztos: ahhoz, hogy egyáltalán megnyithassanak, kitartásra volt szükségük. „Aki vállalkozást szeretne, az vakon van, mi is az internetről szedtük össze mindazt a tudást, amire szükségünk volt az induláshoz. Legalább kétéves folyamat jelentett, mire összeraktuk a Bitang Burger alapjait. Aztán, hogy ne legyen semmi olyan egyszerű, megérkezett a covid, így 2021 márciusában ideálisnak nem mondható körülmények között, maszkokban, gumikesztyűkben és csak elviteles kiszolgálásra nyitottunk meg” – emlékeznek vissza a kezdetekre a fiatalok. Közülük ráadásul egyedül Balázsnak volt gasztronómiai tapasztalata, Mária programozóként, Olivér villanyszerelőként dolgozott korábban.
Azt már a legelején fontosnak tartották, hogy egész évben nyitva tartsanak. Kifizetődőnek bizonyult a stratégiájuk, ugyanis mára rendkívül magas a törzsvendégeik száma, sok a visszajáró vendég Alsóörsről és a településen túlról is, az évek alatt összetartó közösséget tudtak építeni. „Ráéreztünk annak az ízére, milyennek kellene lennie a jövőben a magyar vendéglátásnak. Kicsit dinamikusabbnak, kicsit kevésbé feszengősnek, de mégis igényesnek. Ezek az irányelvek, amik vezetnek minket. Hisszük, hogy hosszú távon kell értéket és minőséget képviselnünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk” – hangsúlyozzák.
Elmondják azt is, hogy a régi balatoni vendéglátósok közül sokaknak elment már a kedve a szcénától, manapság ugyanis nem lehet 2–3 hónap alatt meggazdagodni a magyar tenger partján. Nekik viszont soha nem ez volt a céljuk. Most járnak az ötödik évben a nyitás óta, amikor sok étterem megáll a fejlődésben, ám náluk ez egyáltalán nem érzékelhető, mondják. Éves szinten mára nagyjából 50 ezer darab hamburgert adnak el, idén áprilisban megdőlt az egy nap alatt eladott ételeik rekordja 420 adaggal. Évről évre 5–8 százalékos növekedést regisztrálhatnak, amit idén még elbír a konyhájuk, de utána el kell gondolkozniuk azon, hogyan tovább.„Az árak minden területen elszálltak. Nálunk is van olyan beszállító, aki havi szinten küldi az új árlistát, és beszélnek is róla szakértői körökben, hogy a ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt lesz egy erősebb drágulás a marhahúsok piacán is. De mi a végletekig megpróbáljuk tartani az árainkat, példát szeretnénk ezzel mutatni” – szögezi le a három fiatal.
A Bitang Burger 2024-ben Magyarország legjobb hamburgerezője lett a Street Kitchennél. A díjra a testvérek azért is rendkívül büszkék, mert áldozatos munkájukat a vendégek mellett a szakma is elismeri, ezáltal megkapták az üzemanyagot a következő fejezethez. Tavaly vásároltak egy új food truckot, amellyel megoldottá vált a rendezvényekre történő kitelepülés. Sőt, nem ültetett esküvőkre is hívják őket rendszeresen, így ezt az igényt is ki tudják már szolgálni.
Fotó: Bitang Burger