Az ételek elfogyasztása a lélek számára békítő, nyugtató hatású, olykor pótlék, ami oldja a bánatot, csökkenti az agressziót vagy kielégülés-helyettesítő – vélekedik Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus. A Károli Gáspár Református Egyetem tanára lapunknak azt is elárulta, miért szereti az emberek nagy többsége a süteményt és a csokoládét, és miért olyan nehéz megválnunk a kenyértől. Rávilágít arra is, miért kínáljuk vendégünket azonnal étellel, itallal, és az interjúból az is kiderül, mi köze a szexualitásnak a táplálkozáshoz.

– A rendszerváltoztatás óta nagyon átformálódott a világ, benne Magyarország is, hogy látja, változott az étkezési kultúránk?
– Visszamennék inkább a második világháborúig, amikor az embereknek nem volt mit enniük. Akkoriban érthetően a Rita Hayworth, majd kicsit később a Sophia Loren és Gina Lollobrigida típusú teltkarcsú nők voltak az ideálok. Később, ahogy felocsúdtunk a világégés után, és elegendő táplálékhoz jutottunk, karcsúsodtak a reklámokban, filmekben feltűnő hölgyek. Eleinte nem voltak különösebb faksznik az étkezésben, a verdikt csupán az volt, hogy fogyj le! Majd jöttek a súlycsökkenést elősegítő szerek, amelyek az idegrendszeren keresztül befolyásolták az anyagcserét, felgyorsítva azt. És jött Twiggy, aki teljesen átformálta a közízlést.
– Ekkor indult el az az őrület, amely szerint minden nőnek vékonynak kell lenni?
– Aminek ráadásul döbbenetes következménye lett: megjelent és egyre gyakoribbá vált egy súlyos betegség, az anorexia nervosa, azaz a kóros, sok esetben halálos lesoványodás. Ez a betegség súlyos testképzavar. Az igazi anorexia nervosás még akkor is kövérnek látja magát, ha már vészesen lesoványodott. Meg kell említenem, hogy a betegségnek két típusa ismert, az egyik a purgáló, amikor a beteg meghánytatja magát, miután jól befalatozott. A másik típus kerüli a hánytatást, de rengeteget mozog, fut, „edz”. Létezik a bulimia vagy más néven „farkasétvágy” betegség is, amikor falásrohamok törnek a személyre. Volt egy páciensem, aki nyolc veknit tudott megenni egyvégtében, ő azt mondta: „egy űr van bennem, amit be kell töltenem. Amikor meg úgy érzem, hogy már elég az ételből, addigra sok”.
– Gondolom, itt lelki űrre kell gondolnunk.
– Természetesen, a pszichiátriai betegségekhez sorolt „evés-zavarra”, vagyis ez egy kóros állapot.
– Sajnos más táplálkozási zavarok is megjelentek.
– Ilyen például az úgynevezett keverékbetegség, a bulimorexia, ami egy komplex táplálkozási zavar, az ebben szenvedő betegnél váltakozik az anorexiás és bulimiás állapot. Sok anorexiásra tör rá időnként falásroham, akkor felhizlalja magát. Talán meglepő, de az anorexiások nagy része fegyelmezett, magas intellektusú, nagy teljesítményre képes. Többnyire nők, ám egyre több férfival találkozhatunk, akik nagyon szeretnek extrém sportokat űzni. A nőkre jellemző, hogy bár nem esznek, imádnak másokat etetni, választékosan, finomakat főznek, kedvenc olvasmányaik a szakácskönyvek. Vacsora helyett is recepteket bújnak.
– Döbbenetes.
– Az a legborzasztóbb, hogy ezekben az emberekben megvan a táplálék utáni sóvárgás, de teljesen letiltva, a koplalás közben tényleg megszűnik az éhségérzetük. Ha mégis esznek pár falatot, bűntudatuk lesz, az étkezés élvezete számukra ismeretlen. Pedig milyen jó is az, amikor jóízűen elfogyasztunk valamit! Számos különös vonás jelenik meg az anorexiás személyeknél: légiesen, szinte éteri módon, mintegy testetlen könnyűségben szeretnének létezni. A testnedvek, a vér, az ürítés számukra gyakran undort váltanak ki. Az is előfordul, hogy rettegnek a női-anyai szereptől, például a gyermek kihordásától és megszülésétől. Nem kívánják, hogy másodlagos nemi jellegek jelenjenek meg testükön.

– Van egy másik csoport, amely talán szintén a ló túloldalára esik, az extrém body builderekre gondolok.
– A test így vagy úgy, de a középpontba kerül azoknál, akikre céloz, vagyis a kényszeresen testépítő férfiaknál, ritkábban nőknél. Ők tudatosan étkeznek fehérjében gazdag tápszereket, hogy izmaikat felépítsék. A választottan különleges étkezési szokásokat preferáló, még egészséges, de veszélyeztetett orexémiások viszont csak a saját előírási rendszerük szerint fogyasztanak magvakat, speciális ételeket, meghatározott mennyiségben. Orexémiás esetnek nevezzük azt is, amikor karcsú nők rögeszméjévé válik a táplálkozás, a fehérjék, a zsírok, a szénhidrátok megfelelő aránya, a panír nélküli hús, a kizárólag nyers zöldségek, bizonyos magvak fogyasztása. Precízen kimérik az adagjukat, a napjaik jelentős részét azzal töltik, hogy számolják a kalóriákat.
– Nevezhetjük ezt kényszerbetegségnek?
– Sajnos igen. A táplálkozási zavaroknak ma már annyi fajtája létezik, hogy külön fejezetet képviselnek a betegségek nemzetközi osztályozásában.
– A vegetáriánus, vegán, paleo irányzatok követőit is e kategóriákba sorolják?
– A felsoroltak nem számítanak betegségnek. Miért? Mert egy következetes rendszert úgy képviselnek, hogy nem károsítják vele az egészségüket! Nem is bizonyítható, hogy valamelyik irányzat követése betegséget, netán halált okozhat. Ha a táplálkozási szokás során tudatosan visszük be az ásványi sókat, a vitaminokat, az olyan anyagokat, amiket a szervezetünk nem tud maga előállítani, és ezekre vonatkozó speciális rendszert képvisel az irányzat, akkor nem beszélhetünk betegségről.
– Arra gondol – egy példánál maradva –, hogy a paleósok a fehérjét nemcsak tejtermékekkel vihetik be a szervezetükbe, hanem hús fogyasztásával is?
– Hát erről van szó! Az ember nagy gyönyörűsége, hogy ehet és etet. Pszichológiai szempontból azért fundamentális az evés, mert az ételek elfogyasztása a lélek számára békítő, nyugtató hatású. Különösen ilyen az édes íz, persze ez sem véletlen, hiszen a méhen belül az első „slukk”, a magzatvíz is édeskés, ami vegyelemzéssel kimutatható. A születésünk utáni első táplálék, az anyatej ugyancsak édes. Vagyis az édes ízekre adja lelkünk a leginkább pozitív reakciót.
– Akkor ezért szereti az emberek nagy többsége a süteményt, a csokoládét?
– Ha bánatos vagyok, megvigasztalom magam, „senki sem szeret” – gyorsan lecsúszik egy csoki. Vagy kettő. A csokoládéban ráadásul van egy különleges kedélyjavító, a teobromin nevű alkaloid. De gondoljunk csak a méz fontosságára! A történelmi időkben, akit tiszteltek, annak mézet vittek ajándékba. Humánspecifikum, hogy az édes ízre az ízlelőbimbóink, mennyire vannak rászoktatva.
– Mi van azokkal, akik nem szeretik az édes ízt?
– Ők szeretik például a csípőst, és kapszaicint visznek a szervezetükbe, ami szintén pozitív hatást gyakorol a szervezetre. Már ha bírja a gyomruk. A savanyú ízt kedvelők gyakran fogyasztanak savanyított káposztát, amiben egyébként a legmagasabb a C-vitamin tartalom. Vagyis, akik nem szeretik az édeset, kompenzálnak valami mással.
– Lehet még manapság nemzeti gasztronómiai sajátosságokról beszélni?
– Ránk varrták, hogy a magyarok zsírosan étkeznek, de ha a történelmi gyökereket vizsgáljuk, hogy miért lettek ilyenek a szokásaink, rá kell döbbennünk, hogy mindig is agrárország voltunk, a kemény munkához pedig bizony kellett az energia. Aratásra kenyeret, ha volt, szalonnát vittek az emberek. Ezért például nagyon nehéz dolga van a különböző irányzatok képviselőinek, amikor le akarják beszélni a magyar embert a kenyérfogyasztásról. Mégpedig a transzgenerációs átörökítés miatt, vagyis amikor először találkozunk a kenyérrel – amit őseink oly szeretettel ettek –, kulcsingert kapunk, ahogy Konrad Lorenz fogalmazott: örököljük a készséghajlamot, a vágyat. Amint a kiscsirkéknek az anyát jelző csipogás, nekünk a kenyér íze a kulcsinger, és amint meglátjuk, általában elgyengül az akaratunk, megízleljük a puha, lágy, fehér kenyeret. Egyébként az őseink a gyümölcsöt is kenyérrel ették, amiben nagy bölcsesség rejlett: a kalóriát és az édes ízt egyszerre vitték be a szervezetükbe. Az én nagymamám nem evett meg szőlőt kenyér nélkül.

– Az előbb tárgyalt Twiggy a reklám- és a gyógyszeripar „szüleménye”. Kivonhatjuk magunkat napjainkban az ilyen hatások alól?
– A gyógyszeripar felismer és kiszolgál egy szükségletet, a normaviselkedés viszont társas kreáció, „divat”. Tudja, miért van ez a bio-őrület? Mert egy – amerikai kifejezéssel élve – egészséghajsza vesz körül minket. A gyógyszeripar ezért azt sugallja: akkor vagy egészséges, ha különböző táplálék-kiegészítőket veszel magadhoz; beetetnek minket és mi bevesszük, megvesszük, megesszük. A kereskedelemnek, és lényegében a konzumkultúrának az életünkbe, a táplálkozásunkba való beleszólása azt eredményezi, hogy egyik helyen megvonja tőlünk a táplálékot, a másik helyen belénk bűvöli. A környezetszennyezés miatt is megfélemlített állapotba kerültünk, ezért vásároljuk a bio élelmiszereket.
– Kikerülhet a kultúránk az efféle nyomása alól?
– Ne értsen félre, nem akarom lebeszélni az olvasókat a bióról, sőt, magam is azt tanácsolom, ha tehetik, vásároljanak ilyen élelmiszereket, csupán a helyzetet szerettem volna érzékeltetni. Azt is lássuk be: a nagy többségnek nincs arra módja, hogy ne a nagy élelmiszerláncoknál szerezze be a húst, zöldséget, gyümölcsöt! Az csak keveseknek adatik meg, hogy külön kertész szállítsa számukra az élelmiszert a bio farmról. Ebben a lelkifurdalást keltő ránk hatásban ráadásul gyakran még félre is vezetnek, nemrég például kiderült a tojásról, hogy nem árt háromszor egy héten enni a benne lévő speciális fehérje és a sárgája miatt. Mindenki az arany középutat válassza! Választékosan, sok féle élelmiszerből, de egyszerre ne sokat együnk.
– Mértékkel bármit fogyaszthatunk?
– Javasolom is, hiszen az étkezés olykor pótlék: oldja a bánatot, csökkenti az agressziót, kielégülés-helyettesítő olyanok számára, akiknek nem jut éppen a szexualitásból, az édes íz vigasztaló, általa jobb kedvre derülünk. Ezek mind tények. Enni jó, együnk-legyünk, etessünk-szeressünk! Az étel az élet, evés-levés, ezek mind olyan szóösszefüggések, amelyek azt bizonyítják: az emberiség számára milyen fontos alaptétel az étkezés és a jólét vagy a szeretet összefüggése.
– Még rímelnek is.
– Persze, nem véletlen, hogy etetlek-szeretlek. Gondoljon bele: ha valakihez vendég érkezik, mi az első kérdése? „Mivel kínálhatlak?”, ugye!? Ez nem véletlen, ez ősi szokás, a fizikai élet fenntartásával függ össze. A táplálás az élet erősítése. Ha én téged etetlek, megbecsülöm az életed. Valószínűleg barlanglakó őseinknél létkérdés volt, hogy ha táplálék jut a szervezetbe, megmarad az ember, ha nem sikerül vadat ejteni, elveszik. Az evés és a szex központi kérdés az ember számára az őskortól kezdve. Olykor a kettő keveredik is oly módon, hogy növények, tárgyak elnevezése rejtett jelentést tartalmaz.
– Mire gondol pontosan?
– Példaként hozhatjuk fel a férfi nemi szerv és a kolbász társítását vagy akár az angyalbögyörőre keresztelt ételt. Egy nőre gyakran mondják, hogy enni való, és hát hányszor mondjuk arra, akit szeretünk, hogy eszem a zúzáját, eszem a szívét. A nyelv is a lélek tükre, ősi hordozó. Amikor ilyen szavakat mondunk, nem vitás, hogy az a szeretet, a szerelem kifejeződése, s ahogy az imént említettem, a pajzán jelentéstartalom vagy az afrodiziákum, a szerelmi ingerlőanyag sokszor benne van az ételek elnevezésében.
– A hölgyek gyakran kapják egymástól tanácsul: ha meg akarnak fogni egy férfit, főzzenek neki valami finomat.
– Az én nagymamamám, aki egy bölcs asszony volt, azt mondta: „etesd a bestiát!” Vagyis a harag lecsendesítésének legegyszerűbb útja a hasánál fogva megbékíteni a férfit. Azt főzni neki, amit a legjobban szeret, leülni mellé, szeretgetni, s csak azt mondani neki: egyél! Ezzel a férfi meglehetősen „meg van főzve”. Az étkezés és a szexualitás összeborulnak.
– Miért vált kulturális szokássá, hogy fehér asztalnál beszéljük meg a fontos dolgokat?
– A diplomáciában a „fehér asztal” egy békítő aktus kifejezése, közmegegyezés a különböző kultúrák között. Persze volt, amikor ezt kihasználták, gondoljunk csak a középkori törökök cseleire…

– A feketeleves… Napjainkban szinte teljesen leszoktunk az otthoni együtt étkezésről. Okozhat ez károkat a léleknek?
– Visszakérdezek: ki eteti az embereket a gyorsétkezdében? Kikapcsolódik az életnek az a ceremoniális része, amikor kifejezésre jut, hogy valaki egy másik embert vendégül lát. Mert egymáshoz tartoznak, szeretik egymást, és az összetartozásuk jele, hogy együtt étkeznek. Viszket Mónika pszichológus doktori disszertációjában a családok egészségi állapotát vizsgálta egyénenként és összességében. Kutatásában összehasonlított olyan családokat, ahol még megmaradt az étkezés kultúrája és olyanokat, ahol már nem főztek, étkeztek otthon még hétvégén sem. Arra jutott, hogy akik rendszeresen élnek az együtt étkezés léleképítő hatásaival, egyénenként egészségesebbek, a család stressztűrő képessége magasabb, a kohéziója erősebb.
– Sokan erre most azt mondhatják: megváltozott a világ, nincs ilyesmire idő.
– Amikor a gyermek hazamegy és a nagyi főztje várja, össze sem hasonlítható azzal, mint amikor megjön a kisdiák az iskolából, és nincs otthon vacsora. Nem eteti senki. Pedig az kifejezné, hogy szülei szeretik, gondoskodnak róla, figyelnek rá. A mai gyerekek – tisztelet a kivételnek – ridegtartáson nőnek fel. Eszi, amit talál, amihez hozzájut, vagy nem. Sokszor bizonyosodott be az is, hogy a gyerek megkapja a kajapénzt egy hétre, ám nem ételt vesz belőle, hanem másra, legfeljebb gyorsételre költi. Abból is a legolcsóbbat veszi.
– Milyen hatással lesz ez a társadalmunkra?
– Erősíti az elidegenedést, ami arról szól, hogy az egyén csak magára figyel. Ahogy Gyökössy Endre, református lelkipásztor mondta: a társadalom egoitiszben fog szenvedni. Igaza lett. Tárgyakként kezdtünk el bánni egymással, fel- és kihasználók, eldobók lettünk.
– Így viszont a főzés tudományának örökítése is elmarad a generációk között. Ön is említette, hogy a lány egy jó vacsorával tudja „megfőzni” a fiút, de mi lesz, ha a lány nem tud főzni?
– Elvész egy ősrégi, bevált szokás. Érdekes ugyanakkor megfigyelni, hogy sok édesanya, tartva attól, hogy a leendő menye a fejére rója, elkényeztette a fiát, a fiát tanítja meg főzni. A férfiaknak a főzéshez egyébként jó érzékük van, nézze csak meg, a legjobb séfek mind az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki! A gourmand-ság a férfiakban fokozottabb és kifinomultabb, így egészen különleges kreativitással alkotnak. Mi nők meg elképedünk ettől.
– A felsorolt számos gond ellenére, hogyan vált ennyire divatos dologgá a gasztronómia?
– Karl Gustav Jung leírta, hogy ha valamit a kultúra le- vagy megtagad az egyik oldalon, muszáj kompenzálnia a másik oldalon. Vagyis míg egyik oldalon egyesek megtagadják az élvezeteket különböző okokra hivatkozva, a másik oldalon állandóan ingerlik a hiányt, azzal, hogy főzőműsorokon lógnak a televízió előtt. Egyébként nem olyan nagy baj ez, jó recepteket ismerhetnek meg a nézők, én is hálás vagyok értük, mert szeretek gyorsan elkészíteni ételeket. Nincs idő semmire, ez is egy kardinális szempont lett az életünkben, az otthoni főzés során előnyt élveznek azok az ételek, amelyek finomak és gyorsan késze vannak.
– Ön mely ételeket kedveli leginkább?
– Otthonról hozom, hogy rajongom a kelt tésztákért. A cukrászsütemények vagy a csokoládé számomra nem jelentenek sokat, talán azért, mert gyermekkoromban nem nagyon ettünk ilyesmit. De a bejglit, a rózsafánkot, finom baracklekvárral, hmm… azokat még most is nagyon szeretem.