Húsz évvel az első látogatásom után tértem vissza Bosznia-Hercegovinába és Dubrovnikba. Bár sok minden megváltozott, a Balkán különleges hangulata ugyanúgy magával ragadott, mint rég. Mostar és Dubrovnik ma már jóval nyüzsgőbb, turistákkal telítettebb városok, még úgy is, hogy május elején, bőven a főszezon előtt érkeztünk. Az út azonban így is rengeteg meglepetést tartogatott: végre eljutottam Medjugorjéba és Szarajevóba is, miközben a bosnyák gasztronómia újra bebizonyította, hogy a régió egyik legerősebb vonzereje.

A hosszú buszút első megállója máris időutazásnak tűnt. Egy útmenti étteremben sűrű cigarettafüst fogadott bennünket, olyan látvány, amely Magyarországon ma már elképzelhetetlen. Miközben a helyiek ráérősen kávéztak és dohányoztak, mi az első bosnyák kávénkat kortyoltuk, amely erős volt, karakteres és meglepően olcsó: alig került egy euróba. Bosznia-Hercegovina egyébként is sokkal barátságosabb árakat kínál, mint a legtöbb európai úti cél. Sok helyen a magyar árak feléért lehet enni vagy vásárolni. Dubrovnik persze más világ: ott már inkább a nyugat-európai árszínvonal fogadja az utazót, néhol még annál is magasabb. De erről kicsit később.Első állomásunk Szarajevó volt, amely egyszerre keleties és európai, történelmi és modern, nyugodt és nyomasztó. Kevés városban érezni ennyire erősen a történelem súlyát. A Latin híd mellett állva nehéz nem belegondolni, hogy itt lőtte le Gavrilo Princip 1914-ben Ferenc Ferdinándot és feleségét, Zsófiát – egyetlen pillanat, ami végül az első világháború kirobbanásához vezetett. A helyszínen ma emléktábla és a merénylő lábnyoma idézik fel a történelmi momentumot.Szarajevó igazi lelke azonban a Baščaršija, az óvárosi negyed. A keskeny utcákon sétálva rézműves műhelyek, mecsetek, kávézók és apró üzletek váltják egymást, miközben mindenütt frissen sült burek illata terjeng. A város legismertebb jelképe, a Sebilj kút körül turisták és helyiek keverednek egymással, a legenda szerint, aki iszik a vizéből, biztosan visszatér még Szarajevóba.A város egyik legszebb épülete kétségtelenül a neomór stílusú városháza, amelynek története egyszerre lenyűgöző és tragikus. A délszláv háború során lezajlott 1992-es ostrom alatt az épület kigyulladt, és több mint kétmillió könyv, valamint számtalan pótolhatatlan kézirat semmisült meg a lángokban. Ma már felújítva áll, de azért a szörnyű háború emléke körbelengi az épületet. A bosnyák konyha már az első napon meggyőzött bennünket. Egy helyi buregdžinicában (SAC) – melyet egy magyar gasztroblogger javaslatára kerestünk meg – húsos és spenótos bureket kóstoltunk – egyértelműen az előbbi vitte el a pálmát. Egy adag frissen sült burek joghurttal mindössze 6–7 euróba került, és bőven elég volt egy kiadós ebédhez.A vacsorák szinte mindenhol ugyanarra az ismerős balkáni ritmusra épülnek: csorbaleves, saláta, majd hatalmas adag csevap vagy pljeskavica. A levesek meglepően szerények – Szarajevóban például két merőkanálnyi csorbát kaptunk –, a főételek viszont akkora adagok, hogy sokszor alig bírtuk befejezni. Az utazási irodán keresztül előre befizetett három vacsoráért összesen 55 eurót utaltunk, ami az adagok és a menük alapján kifejezetten jó árnak számított.Másnap a Kravica-vízeséshez vezetett az utunk. A smaragdzöld víz és a több lépcsőben lezúduló vízesés valóban lenyűgöző látvány, még akkor is, ha a hely mára erősen „turistás” lett. A nagy melegben természetesen nem maradhatott ki egy fagyi, ami meglepően olcsó – két euróért kaptunk egy adagot, az íze azonban inkább átlagosnak bizonyult, semmint emlékezetesnek.Innen Medjugorjéba utaztunk tovább, amely a világ egyik legismertebb katolikus zarándokhelyévé vált az elmúlt évtizedekben. A település egyszerre spirituális központ és turisztikai jelenség: kegytárgyboltok, zarándokcsoportok és buszok mindenütt. Mégis van a helynek megfoghatatlan, sajátos nyugalma, amit nehéz elmagyarázni annak, aki nem járt ott. Kegytárgyakat akár fél euróért is lehet találni, ami hihetetlen volt a számomra. Körutunk egyik legemlékezetesebb állomása Mostar volt. Az Öreg híd környékén sétálva az ember könnyen érzi úgy, mintha Isztambul egy kisebb, balkáni változatába csöppent volna. A bazárok, a kőházak, a mecsetek és a türkizkék Neretva együtt olyan hangulatot teremtenek, amely egyszerre keleti és mediterrán. Nem véletlen, hogy Csontváry festménye is erősen megőrizte a város atmoszféráját. A turisták ugyan folyamatosan hömpölyögnek a hídon, de Mostar még így is különleges. Egy kis kávézóban bosnyák kávét ittunk baklavával és helyi krémessel. A desszertek fantasztikusak: a mézes, ragacsos baklava és a könnyű krémes tökéletesen illett a keserű, erős kávéhoz. Az árak itt is meglepően barátságosak: a két kávé és két sütemény körülbelül kijött 8–10 euróból.Este a Hindin Han étteremben vacsoráztunk az óvárosban. Az ételek kiválóak, minden friss és ízletes volt, a tradicionális bosnyák fogások pedig abszolút hozták azt az autentikus ízvilágot, amiért az ember ide utazik. A kiszolgálás azonban tipikusan balkáni tempóban működött: látszott, hogy a személyzet nem igazán készült fel ekkora turistaforgalomra, és kissé túlvállalták magukat.

Az ételekre sokat kellett várni, a pincérek kapkodtak, cserébe próbálták kedvesen kezelni a helyzetet. Mindez azonban végül hozzátartozott az élményhez, és az ételek minősége bőven kárpótolt a lassabb kiszolgálásért. Egy vacsora italokkal együtt nagyjából 20–25 euróba került fejenként, ami az óvárosi elhelyezkedéshez képest teljesen elfogadható ár. Nem is bírtuk megenni a második fogást a bosnyák pljeskavicát.A mostari Hotel Mostar kellemes meglepetést jelentett: modern, kényelmes és kifejezetten jó színvonalú szállás. Innen mentünk el egynapos kirándulásra Dubrovnikba, amely az Adria egyik gyöngyszeme. Az óváros a városfalakkal és a tenger látványa sokadszorra is lenyűgözött. Az árak azonban szinte sokkolóak a bosnyák viszonyokkal összevetve: a városfalra szóló belépő például már 40 euró. Egy egyszerűbb ebéd két főre italokkal – ásványvíz és Aperol Spritz – könnyedén meghaladta az 50 eurót, igaz, a friss kagyló és az olasz tészta ízletes volt.A híres Dolce Vita fagyizó fagyiját sem hagytuk ki: egyetlen gombóc ára körülbelül 3 euró, ami elsőre soknak tűnhet, de a pisztácia- és csokoládéfagyi minden várakozásunkat felülmúlta. Dubrovnikban egyébként szinte mindenért prémiumárat kérnek, de a város hangulata és látványa miatt ezt a turisták többsége szó nélkül kifizeti.Dubrovniki látogatásunk után másnap egy igazán komoly helyet választottunk, ami mint később kiderült, a mostari gasztronómiai élményeink közül egyértelműen kiemelkedett. A Mimar étterem az Öreg híd közelében található, a teraszos étteremből fantasztikus kilátás nyílik a Neretvára és a hídra, így már önmagában a helyszín miatt is megéri betérni. A turisták természetesen itt is folyamatosan érkeznek, ennek ellenére a hangulat sokkal nyugodtabb és kellemesebb, mint több zsúfolt belvárosi helyen.A kiszolgálás itt is hozta a tipikus balkáni tempót – nem siettek sehová –, de a személyzet kedves volt, és láthatóan próbált minden vendégre figyelni. Az ételekkel nagyon meg voltunk elégedve. Töltött paprikát és a szőlőlevélbe tekert, fűszeres darált húsból készült bosnyák ételt a japrakot (vagy más néven Sarajevski japrak) ettünk, amelyek ízletesek, jól fűszerezettek és bőséges adagban érkeztek, köretnek krumplipürét és salátát kínáltak. A desszertet már meg sem bírtuk enni, amiről nem is tudtunk, csak késve láttuk, hogy hozzák a pincérek.

A Mimar tökéletesen megmutatta, miért olyan szerethető Bosznia-Hercegovina: lehet, hogy a kiszolgálás nem mindig nyugat-európai tempóban és szinten működik, de az emberek közvetlensége, az adagok, az ízek magukért beszélnek.Az utazás végére egyértelművé vált: Bosznia-Hercegovina a Balkán egyik legizgalmasabb helye. Egyszerre történelmi, spirituális és gasztronómiai élmény, sokkal többet ad, mint amit elsőre vártunk. Van benne valami nyers őszinteség, sajátos atmoszférával, amit nehéz máshol megtalálni Európában. Egyetlen veszélye talán, hogy az ember túl sok csevapot, bureket és baklavát eszik – és néhány plusz kilóval tér haza.