
Ezrével visznek pizzát és gyrost az egészségügyi dolgozóknak
A járványhelyzet miatt egyre több felajánlás érkezik a cégek részéről, hogy támogassák az egészségügyben dolgozókat. Több hete zajlik a jótékonysági akció a Baptista Szeretetszolgálatnál is, ahol Baricz Dezső, programvezető munkatársaival és önkénteseivel együtt járja az intézményeket. Legutóbb Tóth Andi énekes is örömmel állt az akció mellé.
Több budapesti intézmény dolgozóinak visz ételt a Baptista Szeretetszolgálat, ezzel is támogatva rendkívül fontos munkájukat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A szervezet munkatársai és önkéntesei eddig az alábbi kórházakat látogatták meg: Szent László, Uzsoki, Merényi Gusztáv kórházak, Heim Pál és Bethesda gyermekkórházak, Országos Központi Baleseti Ambulancia és az Országos Mentőszolgálat.
Baricz Dezső, a civil szervezet programigazgatójának ötlete alapján segítik az egészségügyi dolgozók mindennapjait. A Pizza King Expressz tulajdonosa, Melhem Saad csatlakozva a programhoz megmutatta, hogy a jótékonyság mennyire fontos a mai világban. – Március 13-a óta folyamatosan viszünk ételt a Szent Lászlóba, a kórházaknak naponta már kétszáz pizzát osztunk szét. Április eleje óta pedig minden nap ezer adag gyros tállal ajándékozzuk meg a kórházi dolgozókat. Ezen kívül több mint 4600 Herbal Natural Drink üdítőitalt, ezer Pokka ezer mg C-vitaminnal ellátott egészséges üdítőitalt osztottunk szét a S.P.I.N. Kft jóvoltából – sorolja a programigazgató. Több száz Monster energiaitalt is juttattak a kórház dolgozóinak, mivel ilyen kérés is érkezett hozzájuk. Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész pedig 115 ZeneVarázslat – Lélekhíd című lemezt ajánlott fel.
A napokban Tóth Andi énekesnő három intézményben – a Szent Lászlóban, a Heim Pálban és az Uzsokiban, továbbá az Országos Mentőszolgálatnál járt, hogy jelenlétével és az osztással megköszönje az egészségügyi dolgozók munkáját. – Dezsővel négy éve tartom a kapcsolatot, akkor egy jótékonysági koncertet szervezett beteg gyerekeknek, és barátok lettünk. Ez az első alkalom, hogy én kerestem fel, eddig mindig ő hívott, és szívesen álltam mellé. Előadóként sok szabadidőm lett mostanában, így nagyon örültem, hogy legalább olyan dolgot tudok tenni, amivel másoknak segítek, szóval nagyon élveztem – mondta Tóth Andi.
Elárulta azt is, jó volt azt látni, hogy értékelik a szeretetszolgálat munkáját. Az orvosokon és az összes dolgozón érezni lehetett, hogy elfáradtak, ezért az énekesnőnek jó érzés volt nekik étellel kedveskedni. Közölte: az ételosztás során elővigyázatosak voltak, mindannyian viseltek maszkot, kesztyűt. Nem volt benne félelem, hogy bármilyen betegséget átadhattak vagy szerezhettek volna, be voltak biztosítva – fűzte hozzá az előadó. A Pizza King tulajdonosának jóvoltából az akció folytatódik, amíg erre lehetőséget biztosít az operatív törzs.
A szeretetszolgálatnál nem feledkeznek meg az idősekről sem: 75 szépkorúnak vittek ételt, köztük Szilágyi Istvánnak, azaz az ország Lópici Gáspárjának (így hívták a művészt a Keménykalap és krumpliorr című sorozatban – a szerk.) is, akihez Baricz Dezső rendszeresen jár, visz neki ebédet, illetve másban is segít az idős házaspárnak. Járt már olyan idős asszonynál, akinek mindkét lábát amputálták, és nagyon rossz körülmények között él albérletben. Mindannyian nagyon hálásak a felajánlásokért.
Fotó: Baptista Szeretetszolgálat