
Szarvas – minden formában és ízben
Ősszel-télen gyakran találkozunk koncepcionális étlapokkal – talán elég a szezonális gombákra, a mindent elárasztó sütőtökös ételekre vagy a néhány napig tartó, Márton-nap környéki libalakomákra gondolni. Tematikus élményeinkből idén azonban kiemelkedett egy: a bőszénfai Szarvasfarmhoz tartozó Zselicvad Étterem különleges eseménye, a „Regeneratív gasztroest” sorozat keretében megrendezett szarvasvacsora.
Bőszénfára látogatni már önmagában élmény. A Zselic szívében, hatalmas területen legelésző állatokat – szarvasokat, szamarakat, szürkemarhákat, vízibivalyokat – hamar megszereti az ember. A nyugodt, szinte mesebeli tájban lépésről lépésre simul ki a nagyvárosi forgatagban élő ember idegrendszere. El sem lehet képzelni jobb helyet egy különleges tematikus vacsorához. A hely ráadásul szálláslehetőséget is kínál, ezért akár távolabbról is érdemes ellátogatni egy-egy rendezvényre – épp úgy, ahogyan ezt asztaltársaságunk más budapesti tagjai is tették.
A vacsora koncepciója egy szellemi koprodukció eredménye. Az ötletgazda Nagy János a Bőszénfai Szarvasfarm vezetője és szakmai irányítója volt, akinek vízióit Kocsonya Kálmán mesterszakács öntötte formába.
Az este középpontjában természetesen a négy fogáson átívelő szarvashús állt, amit szezonális, helyi, és regeneratív gazdálkodásból származó további alapanyagot egészítettek ki: homoki bab, zöldborsó, cékla, sütőtök, körte, mandula. A szarvas természetesen helyi, a homoki bab és borsó Szabó Zoltán gazdálkodásából (Élőtalaj Regeneratív Gazdaság), míg a som Tóth Péter Szabolcs biogazdaságából (Somliget) származik.
Nagy János
Ötfogásos vacsoránk pazar ívet rajzolt meg: két előételt – egy hideget és egy meleget – két főétel követett, a négy ételt egy szelet házi sütemény zárta le. De haladjunk inkább sorban!
A mézes-narancsos szarvassonka zöldfűszeres vajjal és mini házi bucival megalapozta az estét. A vajpuha, omlós és elképesztően karakteres szarvassonka napokig állt a narancsos-mézes pácban, a buci pedig helyben készült. A hosszú érlelés nem tette fáradttá a fogást: testes volt, de friss, és nagyon tetszett, hogy narancshéjforgács is került a sonkára. Eltéveszthetetlen íze remekül harmonizált a méz és a narancs fanyar édességével. A zöldfűszeres vaj frissességet adott a fogásnak, a puha, házi buci pedig tökéletes kísérőnek bizonyult. Kezdésnek igazán izgalmas és különleges választás volt.
Az előételhez párosított bor a MATE 2025-ös olaszrizlingje volt, halvány citrusos felhangja remekül passzolt a tányér ízeihez.
Meleg előételként a borókás szarvasraguval töltött derelyét kaptunk, hozzá paszternákmártást. A lágy körítések kiemelték a szarvashús telt, de minimálisan fűszerezett, inkább natúrságában gazdag ízét, a derelye tésztája pedig kellemesen ölelte körbe a tölteléket. A paszternákkrém elképesztően finom, szinte vaníliasodó textúrájú, a derelyében pedig nagyon értékeltük, hogy töltetlen tésztarészt is bőséggel hagytak, az ugyanis épp olyan volt, amilyennek lennie kell: se nem kemény, se nem szétfőtt. Önálló íze és tartása miatt nem csupán az este főszereplőjének számító szarvas aktuális „csomagolásaként” működött jól. A borókás hús sós volt, amit a paszternák édessége jól ellenpontozott.
A meleg előételhez párosított ital a Georgikon Pincészet cserszegtomaji Nektár tétele volt – cserszegi fűszeres és Judit fajták házasításából – szintén 2025-ös évjárat.
Első főfogásként az erdei gombás szarvasfilé érkezett vörösboros mártással, céklás sütőtökkel és borsópürével. Sárga rókagomba és vargánya került a jus-be, ehhez – mint a séftől megtudtuk – a csontokból és más, sokak által kidobandónak tekintett részből készült egy jó mártás. Itt került tányérra a szárított zöldborsó, és hozzá raguban a cékla és a sütőtök.
Egyetértettünk abban, hogy gyönyörű kompozíciót helyeztek elénk. A szarvasfilét ráadásul szárnyassal kiegészítve kaptuk: hurkaszerűen egybetöltötték csirkeragu-pástétommal, amelyet aztán látványos karikákra szeltek. A jóízű vadhúsnak kibomlottak a diós karakterei. Mind a szarvas, mind a csirke esetében a természetes ízek domináltak, amit végül jól kiegészített a nagyon-nagyon összetett jus. Utóbbiból még többet is el tudtunk volna képzelni a tányéron. A borsó és a céklás-sütőtökös kockák földesebb íze az őszi erdőt idézte. A fogást etyeki rozé kísérte.
Második főételként párolt szarvassültet kaptunk combból, hozzá szalonnás homoki babragut. A fogáshoz felhasználtak szarvasbelsőséget is, amelyet Kálmán séf ötlete nyomán májas hurka ropogósként, tehát bundázva és rántva készítettek el. Köretként vékony szeletekre szelt és rétegzett, sült burgonya érkezett.
Alaposan átgondolt, szinte már túlgondolt ételkompozícióval álltunk szemben, ám az igazság az, hogy már az előzőleg kapott három ételtől is bőséggel elteltünk – ami köztudottan fokozza a kritikai érzéket. Az apró szalonnakockákkal összesütött homoki bab külön fogásként is fölvehetné a versenyt bármilyen sólettel, ahogyan az előzőleg dicsért jus is önálló, erős karakter.
A szarvashús továbbra is lenyűgöző, a sültben megmutatkozott a konyha gondossága. Extrán komplex élményt kaptunk, talán összességében túlságosan is: ha mindenből egy falattal kevesebb lett volna, ám kerül a tányérra valami roppanós-lédús, vagy savas, vagy szaftos kiegészítő, akkor az összélmény talán kevésbé lett volna nyelést kissé nehezítő.
A Georgikon pincészet 2024-es cserszegtomaji merlot-ja érkezett a második főételhez, vörösborhoz képest könnyed, a fogáshoz párosítva talán túlságosan is légies italként.
Lezárásként házi sütemény érkezett. A mandulás körtetorta őszies volt és friss, mint a délelőtti erdő ősszel, amikor a reggeli köd már bebújik a kabát alá, de a napfénynek még van ereje megédesíteni a száron maradt, kései gyümölcsöket. Nem volt túl édes, a sombefőtt pedig megadta azt a szaftos-savanykás ízt, amelyet még az előző főfogásnál el tudtunk volna képzelni az ételhez.
Hogy megéri-e Bőszénfára látogatni egyetlen vacsora kedvéért, az nem kérdés. De ahogy fentebb beszámoltunk róla, az élmények sora nem ér véget a leszedett asztalnál: érdemes sétálni és ismerkedni a farm működésével, a tájjal, a Zselic különleges élővilágával.
A szarvasfarmon jelenleg kétezer állatot tartanak legeltetve, az 1300 hektáron gím- és dámszarvas, muflon, vízibivaly, parlagi szamár, kecske, juh, ló él. Csak tiszta területen legelnek, mert a gazdaság körbekerített. Takarmányként az ott lekaszált szénával, vagy a fű felhasználásával készült szenázzsal etetik az egyedeket; három éve nem használnak már féreghajtót sem.
A regeneratív gazdálkodás alighanem a kompromisszumos bolygómentés és túlélés egyetlen útja: nem kell lemondanunk klimatikus és civilizációs okokból a minőségi húsok fogyasztásáról, azt azonban kontrolláltan tehermentesített környezetben állítják elő.
Ha érdekli, hol ehet még Somogyban regeneratív gazdaságból származó alapanyagokat magas minőségben, kattintson korábbi cikkünkre, és ismerje meg a balatonlellei Kedvesem Bisztró új célkitűzéseit!





















