Skip to main content

Az Év Bortermelője 2020: itt az öt jelölt

| Gourmet Riporter | Pincesor

Az év vége mindig izgalmakkal teli időszak a borász szakma számára, ilyenkor dől el ugyanis, ki nyeri az Év Bortermelője címet. A díjat gondozó Magyar Bor Akadémia idén is több mint 600, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazat krémjét képviselő szakembert kért fel, hogy nevezze meg az általa a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt. Idén biztos a Dunántúlra kerül a díj.

 

Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg a hagyományoknak megfelelően egy jelöltet a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A sokszor csak néhány jelölésen múló nemes versengésben idén az alábbi öt kiváló borász várhatja a végső szavazást:

▶️ Nyúlné Dr. Pühra Beáta (Nyakas Pincészet, Etyek-Budai borvidék) borásza tavaly is tagja volt az elit csoportnak,

▶️ Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék), akit már kilencedik alkalommal jelöltek a címre,

▶️ Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék), aki immár negyedszer lett jelölt,

▶️ Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék),

▶️ és Liptai Zsolt (Pannonhalmi Főapátság pincészete. Pannonhalmi borvidék), aki tavaly is bekerült a legjobbak közé.

Az eredményhirdetésre december 4-én kerül sor.

 

Címkefelhő