
„Reméljük, megáld Isten bennünket egy kis esővel, mert nagyon szenved a szőlő”
Az évek óta tapasztalható nyári hőség, szárazság és erős UV-sugárzás idén is alaposan megnehezítette a borászok munkáját. A nyáron számos melegrekord megdőlt, egyes fajták pedig különösen rosszul tűrik a szélsőséges időjárás mellett a mag UV-sugárzást. Milyen tapasztalatokra, megküzdési stratégiákra tettek szert a pincészetek? Miben látják a megoldást? Milyen jövőképet látnak maguk előtt? A Budapest Borfesztiválon e kérdések nyomába eredtünk.
A szőlő nagy harcos – szögezte le Pereszlényi Csaba, a felvidéki Helembán található Világi Vinery menedzsere. Rámutatott: mivel a 3 folyó völgye tájegység a legtöbb magyar borvidékhez képest északabbra fekszik, ezért a globális felmelegedés felől vizsgálva talán az egyik legjobb helyzetben vannak az ottani pincészetek. Ugyanakkor a szélsőséges meleg és szárazság e borvidéken is hatalmas gondot okoz, ami ráadásul extrém UV-sugárzással is jár, utóbbit a gyümölcs még inkább rosszul viseli, miközben a szárazság miatt gyökere a védekezésben nem tud a növény segítségére lenni. Az UV-sugárzás egyszerűn leégeti a szőlő leveleit és termését egyaránt, mondta a menedzser.
Pereszlényi Csaba
Pereszlényi Csaba aláhúzta: az utóbbi 2–3 évben tapasztalják, hogy a borvidéken termelt fajták nehezen küzdenek meg az egyre szélsőségesebb időjárási körülményekkel. Ezért az ottani borászok biztosak benne, hogy a termelt fajták változni fognak, és azok kerülnek előtérbe, amelyek jobban alkalmazkodnak a helyzethez.
Kérdésünkre közölte, a burgundi fajták nehezen birkóznak meg a komplex időjárási problémával. E ponton előnyként értékelte, hogy Szlovákiában sok új nemesítésű fajtát termelnek, Korpás András, kürti nemesítőnek köszönhetően. Bíznak benne, hogy e fajták a betegségeknek és a klimatikus hatásoknak egyaránt képesek lesznek jobban ellenállni. „Hosszú folyamat lesz, az biztos, jelen pillanatban még nem látunk annyira előre” – állapította meg. Meglátása alapján a gyümölcsös, könnyedebb vörösborok kaphatnak szerepet a 3 folyó völgyében.
Az idei kánikula és szárazság hatására a legtöbb bortermő régióban 35–40 százalékkal kevesebb termést regisztráltak a tavalyival összevetve, dacára annak, hogy a szőlő a szárazságot jobban viseli a többi haszonnövénnyel összevetve, igaz, általában az idősebb ültetések. Ha a fiatal tőkéket nem tudják a jövőben öntözni, nem fogják bírni az végletes állapotokat. Mindemellett a felvidéki gazdák azt tapasztalják, hogy mind a fehér-, mind kékszőlő-fajták koncentráltan érnek be.
A menedzser kifejtette: Szlovákiában a támogatási rendszer nehézkesen működik, lassan vagy egyáltalán nem képes reagálni az aktuális gondokra, ami a gazdáknak komoly problémát jelent. Azért is, mert – mint már utalt rá –, az öntözés mind inkább fókuszba kerül. Ám nem egyszerű/olcsó megoldás: a Világi tízhektáros birtokán csöpögtetőrendszert kiépíteni több százezer euróba kerülne. Arról nem is beszélve, hogy a Duna-menti községek szintén vízhiánnyal küszködnek.
Pereszlényi Csaba becslése szerint a felvidéki borászatok 75 százalékban kis vállalkozások, amelyeknél kidomborodik a családi tradíció – a felmenőik több generáció óta szőlővel foglalkoztak. „Esetükben a szív, a lélek, a szeretet még egy darabig életben tudja tartani a szőlőművelést, a nagyobbaknál a tőke. A kérdés az, mikor fogynak ki belőlük” – tette fel a költői kérdést Pereszlényi Csaba.
Nagyot nőtt a régen értéktelenebb területek ázsiója
Maul Zsolt villányi borász érzékeli a klimatikus problémát, maguk is regisztráltak emiatt termésveszteséget. Fajtánként és területeként ez az érték 10-től 30 százalékig terjed. Hogy minél kisebb legyen számukra a veszteség, több mint 15 hektárnyi saját területüket igyekeznek nagy gonddal művelni, így idén a legtöbb fajtánál megközelítőleg sikerült hozniuk a tavalyi mennyiséget. A Göntér tetején található merlot-jukat viszont előbb kellett szüretelniük: ha nem figyelnek, ha nem jól választják meg a szüret időpontját, betöppedhetnek a szemek. Magasabb mustfokok, alacsonyabb savak jellemzik a borokat a meleg, száraz időjárás miatt.
Maul Zsolt
„Látjuk, tapasztaljuk a problémákat, igyekszünk rájuk felkészülni” – hangsúlyozta a borász. Hozzátette: bár idén még a tavalyinál is nagyobb hőséget és szárazságot regisztráltak, a borvidéken egyelőre nem tapasztalnak apokaliptikus hangulatot, aminek meglátása szerint az lehet az oka, hogy a borvidék alatti vízbázis állapota kielégítő, így a szőlő képes tápanyagot gyűjteni. Ugyanakkor vásárolnak fel fehér szőlőt, azoknál a fajtáknál már markánsabb a termésveszteség. A sauvignon blanc-nál ő is tapasztalta, hogy az UV-sugárzás kikezdte a fajtát. Azok a szemek, amelyeket kileveleztek, szinte elégtek. Ellenszer lehet, hogy valamilyen módszerrel árnyékban tartják a fürtöket.
Egy másik érdekes jelenségre is felhívta a figyelmet: azok a területek, amelyek régebben értéktelenebbnek számítottak, mára felértékelődtek attól függően, hogy mikor és milyen dőlésszögben éri a napfény. Ennek megfelelően a korábban nagyon értékes terültek kissé veszítettek nimbuszukból.
Ha tehetné, a szőlő is elbújna az UV-sugárzás elől
A szőlő levelei sok helyen fodrosodnak, az látszik, hogy védekezik a gyümölcs, a fürtök sok esetben nem tudnak kifejlődni – emelte ki Götz István, a Grand Tokaj vezérigazgatója a vezető a legnagyobb problémákat. Kifejtette: látható, hogy az idei hőség – akár 2018-ban – megtette a hatását: kevesebb termést tudtak szüretelni, és alacsonyabb savakkal tudták a gyümölcsöt leszedni.
Götz István
A borvidék különböző területein már az is tapasztalható, hogy nemcsak a terméssel akad probléma, hanem a tőkékkel is. Ha az ember óvakodna a káros UV-sugarak ellen, árnyékban marad. A szőlő is ezt tenné, de nincs rá módja, ezért korlátozza a termést, próbálja magát életben tartani. A bogyók éréséhez ugyanis nemcsak napfény kell, hanem víz is, anélkül nem jut hozzá ahhoz a tápanyagokhoz, ami az életéhez szükséges volna.
Véleménye szerint a megoldást komolyabb szinteken lenne szükséges megtalálni, mert ha például a jövőben öntözésre lesz szükség, amire igen nagy az esély a prognózisok alapján, nehezen kiszámítható, mikor válik rentábilissá egy-egy borászat esetében annak kiépítése vagy akár csak az, hogy talajtakarással védje az ültetvényét. Ehhez kapcsolódva egy másik akut problémát is említ: a Bodrogon alig tapasztalható vízmozgás, a folyó vize zöld tónusú.
Áts Károly, az Áts Pincészet borásza csatlakozva a gondolatmenethez rámutat: minden növény termesztéséhez elengedhetetlen a víz. Ám eső; erek, patakok, folyók vízének hiányában alapjaiban kérdőjeleződik meg a munka. Amikor a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ötven százalékos öntözési és mennyiségi vízkorlátozás léptet életbe a Tisza vízrendszerében és a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer területén, nehezen találnának a borászok megoldást arra, mivel öntözzenek. Márpedig ha a növény nem kap felülről vizet, mert nincs csapadék, nincs marad sok alternatíva arra vonatkozóan, honnan juthatna vízhez a növény.
Áts Károly
„Lassan ott tartunk, hogy nem az öntözés lesz az első számú kérdés, hanem az, mit fogunk inni” – húzta alá a borász. Elismeri, nem túl derűlátó a megközelítés, de tetszik vagy sem, el kell gondolkodni a hogyan továbbon. Egyetértettek abban: nehezen viselne el az ágazat még egy ilyen évet.
A malbec jól érzi magát Csopakon
Katasztrófa volt az idei év – állapította meg Póczik András, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken található Petrányi Pince borértékesítési vezetője, érthető, ha nem volt túl boldog. Elmondta: a pincészet szeretett volna egy hektáron Zeuszt és kékfrankost telepíteni, próbafúrásokat végeztek több helyen is, ám az eredmény megdöbbentő volt: egyméteres mélységig nem találtak nedvességet. Esélytelen volt a telepítés megvalósítása. Gondolkodtak azon is, mi lenne, ha locsolnák területeiket, mert a Petrányi jó hozamú kúttal rendelkezik, ám hektáronként a becsövezés több millió forintos költséggel járna, vagyis jelenleg ez nem járható út a pincészet számára.
Póczik András
A szárazság mellett panaszkodott a napsütésre is, ami már-már leégette a gyümölcs leveleit. A felmelegedés okozta bajok nem új keletűek, bizonyíték erre, hogy a pincészet egyes földterületei jelenleg üresen állnak, mert a traminit és a furmintot e területeken már 2023-ban ki kellett vágniuk, annyira kevés volt a hozamuk. Olaszrizlingből húsz mázsát szüreteltek hektáronként ott, ahol korábban nyolcvanat. És ha még nem lenne elég az időjárás megpróbáltatása, a vaddisznók a seregélyek és idén már a varjak is előszeretettel dézsmálják a szőlőt.
Eközben a pár éve telepített malbec (amit Ében néven hoznak forgalomba) valamint a füge, rendkívül jól tolerálják a sok napfény és a kevés csapadékot. Talán ez mentheti meg az ágazatot: rezisztensebb fajták telepítésével küzdhetik le a problémát, olyan fajták telepítésével, amelyek elbírják az égető napsütést.
A Petrányi gondjain saját éttermük is enyhít, hiszen a termés hetven százalékát vendéglátóhelyük értékesíti a vendégeknek, akik gyakran vásárolnak a palackos bort is. Vannak olyan tételeik, amelyeket már nem is értékesítenek máshol, csak a saját éttermükben, ilyen a 2023-as és 2024-es Olaszrizling Hegybor, valamint a 2023-as Olaszrizling Szita-hegy.
„Reméljük, megáld Isten bennünket egy kis esővel, mert nagyon szenved a szőlő” – reménykedett a csopaki borértékesítési vezető.





















