
Rajnai rizling, éhes seregélyekkel
A Fióka Étteremben mutatta be Christer Sandahl tulajdonos, Palkó Zsolt borász és Crab Maria Antoanett sommelier a Villa Sandahl legújabb, 2019-es rizling tételeit. A Sandahl borok humoros, a szokványostől eltérő címkesorozatának ihletői a Sandahl birtokokon késő őszig tanyázó seregélyek lettek.
A Villa Sandahl pincészet 2004 óta foglalkozik borkészítéssel a Balaton északi partján elterülő legmagasabb tanúhegyen, a Badacsonyon. A svéd tulajdonosok (Gunnel, Christer és Thord Sandahl) nagy szakértelemmel és szenvedéllyel készítenek bort, hosszú tanulási folyamat és tapasztalatszerzés eredményeként.
Az első évek a kísérletezéssel teltek: fajtákkal, dűlőkkel, technológiával. Későn érő, a teljes érettségi állapotot a nagy nyári meleg ellenére savait is megtartva elérő fajtát kerestek. Felismerték ugyanis, hogy a badacsonyi mikroklíma mellett és a déli fekvésű dűlőkön a legtöbb fehér szőlőfajtát túl korán kellene szüretelni, hogy egyensúlyos bort adjon, de ez a típusú egyensúly nem jelent egyben fenolos érettséget is. Feltételeiknek kitűnően megfelelt a rajnai rizling, így fokozatosan oltották át a tőkéket vagy telepítettek újra.
A birtok mérete kezdetben 3 hektár volt, mára a termőterület 10 hektárra nőtt, a termelés a Kezdet, a Magány, a Püspökudvar, az Ekkő, a Püspökkert valamint a Gróf-domb elnevezésű dűlőkön folyik. A pincészet terméskorlátozást alkalmazva, nagyon szigorú minőségi követelményeknek megfelelve készíti borait, évente 10-15 ezer palack kerül a piacra.
Christer Sandahl részletes előadásában bemutatta a 2019-es tételeket, majd 15 tételt kóstolva hasonlította össze az évjárat négy új borát a korábbi évjáratokkal. Sandahl elmondta, hogy sorozatban ez volt a harmadik év, amikor szélsőséges volt az időjárás, ami azonban összességében kedvező hatással volt a Sandahl-borokra.
A meglehetősen hűvös tavasz sok csapadékkal járt, a nyár nem volt túl meleg, ugyanakkor aránylag száraz, de még elegendő csapadékkal, melyet csodálatos ősz követetett kevés esővel. Az ültetvénygondozás terén indított fejlesztések egyre sikeresebbek, így a lehető legkésőbbre sikerült kitolni a szüret időpontját és teljes fenolos érettségi állapotában szüretelni.
A megszokottnál jóval nagyobb seregélycsapat gyűlt össze a Balaton-parti nádasokban, és kiváló táplálékforrásra leltek a szeptemberi napos, száraz dűlőkön. A fürtzónát védő hálózás ellenére a madarak „bombázóként támadtak” a szőlőültetvényekre, és az utolsó pillanatot is kihasználták az afrikai vonulás előtti megerősödésre. Köztudott, hogy a Sandahl borok formabontó címkéit és elnevezéseit az eredetileg mérnök végzettségű Christer találja ki, inspirációul pedig mindig az adott év aktualitásai, eseményei és tapasztalatai szolgálnak, így lettek a 2019-es borok „hősei” a seregélyek.
A dűlőszelekció mellett szokásosan a préselés során kinyert mustot is osztályozták és minőség szerint elkülönítették. Általában közvetlenül a szüret után kialakul egy elképzelés aszerint, hogy mekkora lehetőséget rejlik a mustban, ezt követően erjesztenek három kategóriára bontva külön. A felső kategóriás boroknál a legszebb mustfrakciókat házasítják. Azokat a mustfrakciókat, melyek nem teljesítik a minőségi elvárást, nem dolgozzák fel. Az erjesztés menetét folyamatosan elemezve az alábbi mustfrakció házasítások születtek.
A Püspökudvar és Magány dűlők legjobb mustfrakció, valamint a Kezdet felső része és átoltott tőkék legjobb mustfrakció – 2019 Birdie Num Num Rajnai Rizling (RARE PEAK PLUS).
A Kezdet alsó része, legjobb mustfrakció, Püspökudvar és Magány második préselés, valamint a Kezdet felső része és átoltott tőkék, második számú mustfrakció – 2019 Brave Birds Rajnai Rizling (RARE PEAK PLAIN).
A Püspökkert és a Kezdet alsó része legjobb mustfrakció, Püspökkert és a Kezdet alsó része második préselés, valamint a Kezdet alsó része, második számú mustfrakció – 2019 Starling Village Rajnai Rizling (MID RANGE).
Végül pedig a Püspökkert és a Kezdet alsó része, Püspökudvar és Magány, Kezdet felső része és átoltott tőkék, harmadik számú mustfrakció – 2019 Air Dive Rajnai Rizling (SOLID GROUND).
A Villa Sandahl 2021-ben két szakmai elismerést is kapott: a Magyar Sommelier Szövetség termelő kategóriában ítélte oda a pincészetnek a Par Excellence díjat, míg a Magyar Borszakírók Köre fehérbor kategóriában a Magyar Bor Nagydíjjal tüntette ki a pincészet 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingjét.
A szakmai elismerések mellett nagy öröm, hogy a 2021-ben megnyílt, rijekai Hilton Hotel Nebo Restaurant & Lounge sztárséfje, Deni Srdoč és az étterem sommelier-je, Tomislav Mikinac hét másik magyar bor mellett a Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope tételét is belistázták. Srdoč Instagramon kereste meg Crab Mária Antoanettet, azaz Babette-tet a BoReTT-től, aki a Villa Sandahl értékesítéséért is felel. Összesen 62 magyar tételt kóstoltak, ebből választották ki a borlapra kerülő nyolc tételt.
Fotó: Sandahl, Lakatos János