Fő tartalom átugrása

Meglepetések a nádas tövében

| Gourmet Riporter | Terülj, terülj!

Almás pite, ami nem is csupán az, dödölle, amilyet Zalában talán még sosem láttak, mesés, hűs zöld leves, hogy csak néhányat emeljünk ki a meglepetések közül, amit a ZAZIE Bistro&bar „nekünk tartogatott”. A mindenhonnan is látható MOL-torony földszintjén olyan gasztronómiai élmény várt ránk, amit sokáig emlegettünk. Most nem csak mesélünk róla, meg is mutatjuk, mit jelentett számunkra a ZAZIE.

 

Kellemes soul és dzsessz átiratok dallamai – Madonnától a Baccarán át Tracy Chapmanig – töltik be a teret, amely leginkább a közeli folyópartra emlékeztet: nem négyzet alakú, hanem kanyargós, zegzugos. A teret tovább tagolják a plafonról belógatott, hullámzó fehér vásznak.zazie 09A tér centrumában elhelyezett köralakú asztal egy imitált fát ölel körbe, baráti italozáshoz, falatozáshoz ideális. Kialakítottak kvázi szeparékat is, az egyik fölött vesszőfonatból készült lámpabúra lóg, akkora, hogy egy egész család is elférne alatta, míg az asztal mögött hullám alakú padot helyeztek. Egy másik sarkot úgy alakítottak ki a csupa hajlított vonalú térben, hogy ízléses faráccsal választották le, az asztal fölött pedig különleges, geometrikus formákból álló, ötágú lámpa biztosítja a fényt.zazie 10Érdekesek a nádkötegek, illetve a mögéjük bújtatott bambuszcsónakocskák, olyan érzésünk támad, mintha egy madárlesen ülnénk. Mindemellett némi indusztriális hatás is tetten érhető; nos, végül is a Duna partján áll az étteremnek otthont biztosító, csupa beton-üveg MOL-torony.

A választás nem könnyű, az étlap egyaránt jól lefedi az általánosságra és a különlegességre vágyók igényeit. Proseccóval és száraz pezsgővel nyitunk, a figyelmes szerviz kérés nélkül hoz alkoholmentes verziót is, minden eshetőségre felkészülve. Kérdésünkre a felszolgáló részletesebb tájékoztatást is nyújt az egyéb elérhető, alkoholmentes italkínálatról, s egyben az aktuális, ezzel kapcsolatos trendekről.zazie 03Rendkívül kíváncsiak vagyunk a hortobágyira, sok jót hallottunk előzetesen az itteni verzióról. Az oly sokat szapult – sok esetben joggal – hortobágyi palacsinta a ZAZIE-ban új értelmet nyer. A palacsintát zöldségekkel hintették meg, paprika, zöldhagyma, valamint pörc került a tetejére, a tésztában a hús ízletes. Az ételt körbeölelő szósznál pedig szerintem nem is fogyasztottunk jobbat ebben a kategóriában: olyan sűrű, hogy villával is ehető. A kompozíciót tejfölhab egészíti ki. Pompás nyitány.

A levesek közül a Vychissoise-t kérjük, ami lényegében hideg póréhagyma-krémleves, amit megextrázunk pisztrángkaviárral. A kellemes hűsítő halványan zöld lében a mustármag és a „kaviár” nyújt roppanósságot, míg puhaságot a savanyított koktélparadicsom-karikák – valami mesés élmény kanalazni a levest, meg is állapítjuk: ilyen ételekért érdemes étterembe járni. (Update: sajnos ottjártunk óta lekerült az étlapról).zazie 02A folytatásban sertésszüzet választunk, a húst szinte átlátszó szalonnafátyol borítja be, kísérője dödölle, amin ropogós zöldségforgács található. A dödölle nem hagyományos alakú, de dödölleízű, s krémes, mint a hab, ami mellette található, nagy meglepetést szerez vele a séf. A jus extraklasszis. (Update: fájdalom, már ez sem kóstolható, de talán hasonló formában még visszatérhet, legalábbis reméljük.)zazie 01A négygombás tagliatellében felfedezünk shiitake, csiperke, laska, shimei gombákat, különböző textúrákban: sült, párolt, savanyított változatban kergetik egymást a csodás szószban; az étel tetejére reszelt citromhéj egész pikánssá avatja a tésztát. A gombák egyenkénti ízlelgetésével a zöldségek külön életet is élhetnek, annak, aki szeret játszani az ízekkel. Minket elszórakoztatott a kóstolgatás.zazie 05Almás pitét és túrógombócot rendelünk (valahogy utóbbi desszert – a húsleveshez hasonlóan – egyfajta fokmérőnkké vált az idők során), akkor még azt gondoljuk, zárófogásként. Mindkét desszert melegen érkezik. „Hmm….!”, „Hmm…!”, csupán ennyit hallhat asztalunknál, aki épp arra sétál, ami az elégedettségünk abszolút megnyilvánulása.

Amit eddig az olvasó az alámás pitéről gondolt, azt most gyorsan revideálja egy az egyben, mert amit fogyasztunk, almás pitére emlékeztető ízeket (is) felidéző, de a tradicionális almás piténél magasabb szintű desszert. Almagyöngy, morzsa, almapüré, robbanócukor, karamelldarabok alkotják a rafinált desszertet. Soha nem képzeltük volna, hogy almás pite tud ilyen meglepő és finom lenni. Pedig nem akármilyen almás pitéken nőttünk felzazie 07„Egy hétig tudnám enni” – szakad fel egyikünkből a mondat a túrógombócot kóstolva, aminek gombóca grízes és habkönnyű, mondhatni légies, pankómorzsa, tejfölhab, mesés sárgabaracklekvár egészíti ki.

És aki visszafelé is elsétál asztalunk mellett, ezúttal éles hangokat hallhat: a kanál erőteljes találkozását a kerámiával – igyekszünk az utolsó kis falatkákat is magunkhoz venni. Noha már rég jóllaktunk. Mindkét desszert osztatlan elismerést vált ki belőlünk.zazie 08Amikor már-már készülődnénk, meglátjuk a szomszéd asztalnál felszolgált madártejet, s bár ilyen még nem fordult elő velünk, elhatározzuk: ezt nekünk is ki kell próbálni! És nem is bánjuk meg, nemcsak azért, mert ötletes geg kíséretében kerül a desszert azt asztalunkra – vattacukor fészekbe önti a felszolgáló a „tejet” – hanem finom is. A desszertek egy egészen más univerzumba repítenek bennünket: kétségtelen, hogy a desszertszekció nagy erőssége az étteremnek.