Bevalljuk, a Cova hivatalos sajtóközleményét olvasva rögtön úrrá lett rajtunk a kíváncsiság a luxus és elegancia szavak láttán. Hiszen az olasz gasztronómia az élvezetről, az ízek gyönyörűségéről, ugyanakkor a jó értelemben vett egyszerűségéről szól, e definícióhoz pedig direktben nem volt könnyű elsőre társítani a fényűzést. Ám hamar kiderült: a Cova csupa-csupa meglepetés és remekül ötvözi a dolce vitát az eleganciával – magas minőségben.

A közelmúltban nyílt Cova egyik zsenialitása abban rejlik, hogy a hitvallásaként megfogalmazott luxus és elegancia nem hivalkodó, degradáló attitűddel van jelen (találkoztam már ilyennel…), hanem olyan módon, ami felemeli a vendéget ebbe az élménybe.

A pazar helyszín, a kivételes minőségű kiszolgálás és a lenyűgöző ételek mellett egy pillanatra sem feszengtünk. Olyan kommunikációt, szívélyességet, készséges odafigyelést kaptunk (kivétel nélkül minden munkatárstól, akivel kapcsolatba kerültünk), ami észrevétlenül vezetett át minket a hely szellemiségébe, megtartva a felszabadult légkört. Érkezéskor kávéval indítunk, ami a Cova saját blendje, minden Cova-egységben a világon e kávéval dolgoznak. Igazi olaszos ízvilág, amit annyira szeretek: kesernyés, étcsokis, semmi savas felhang, számomra pont tökéletes.

A szerencsére nem túl hosszú étlapot böngészve gyorsan arra jutok: nehéz lesz választani. A Cova signature ételei ugyanis éppolyan izgalmasak, mint a klasszikusok vagy a séf saját különlegességei. Az árszínvonal természetesen tükrözi, hogy ötcsillagos szállodában vagyunk a belvárosban, de sugározza azt a kimagasló vendég- és ízélményt is, amiben részünk lett, így egyértelműen megéri kipróbálni (szívesen visszatérek). Az ételek pont olyan vidámak, élettelik és energikusak, mint a szicíliai executive séf, Tonio Greco.

Tonio Greco

Némi fejtörés után végül sikerült előételt és főételt választanunk. Az első kellemes meglepetés egy kosár kenyérféle, amit megízlelhettünk, amíg a választott ételekre vártunk: kovászos kenyér, olívás ciabatta, grissini, mindegyik friss és nagyon finom. Még fel sem ocsúdunk, amikor megérkezett az amuse bouche: a Parmigianára keresztelt fogás mini verziója. Egyetlen falat, ami megágyaz az előttünk álló gasztronómiai örömöknek.Egyik előételünk sárgadinnye pármai sonkával – klasszikus, de soha nem lehet betelni vele. A pármai sonka néha túl száraz, túl sós, és/vagy túl vastag szeletekre van vágva, ám amit itt kaptunk, az maga a tökély minden szempontból. A sárgadinnye citrommal pihent egy kicsit vákuumcsomagolásban, így hihetetlenül friss, édes és lédús szeletek kerültek a tányérra. A csavart a sonkára frissen reszelt citromhéj jelentette, ami a sonka és a dinnye ízét is magasabb szintre emelte. Apróság, nem is látványos, de a zseni szelleme hatja át. A másik előétel az amuse bouche nagytestvére, a Parmigiana, ami egy klasszikus szicíliai étel, a séf személyes kedvence az étlapról: vékony padlizsánszeletek, paradicsomos gratin és parmezánpesztó rétegezve, sütőben sütve. Nagyon friss, naturális, napfényes ízvilág, mintha csak Olaszországban lennénk.Nagyon szeretem a rizottót (készíteni és fogyasztani egyaránt), s mivel a főételek közül a sáfrányos rizottó a Cova egyik signature fogása, nagyon kíváncsivá tett. A rizottó egyszerűnek tűnő étel, de igazán jól csak kevesen készítik – a Cova séfje közéjük tartozik. Ebben sincs sokféle alkotóelem: a rizshez parmezán és sáfrány társul. Selymesen krémes, ám a rizs harapható (amilyennek lennie kell), a kevés hozzávaló miatt képes érvényesülni a sáfrány egyedi ízvilága, a különböző textúrák, és a parmezán időnként markánsabb aromája.A másik főételünket, a polipos raviolit szerintem még évekig emlegetni fogom. Ha csak egyetlen fogást kéne kiemelnem, ami miatt mindenképp vissza akarok térni az étterembe, ez az. A ravioli polippal és citromos ízvilágú (!) ricottával megtöltve érkezett, a markánsabb halas aromát pedig bottarga di muggine adja, ami gyakorlatilag tengeri pér sózott, szárított ikrája – igazi gourmet-különlegesség.

A koktélparadicsomos lágy szósszal együtt egy olyan szemünket-szánkat gyönyörködtető kavalkádot kaptunk, ami azonnal mosolyt csalt az arcunkra. Ez a fogás a legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta, minden egyes falat kirobbanó ízélményt jelentett – magával ragadó kreativitással megalkotott az étel. Minden elismerésem.Desszertnek egy szelet panettonét kérünk, mert imádjuk, és természetesen egy tiramisut, mert azzal vagyunk a legkritikusabbak. A panettone Milánóból érkezik, 200 éves féltve őrzött recept alapján készül. Rendkívül sok időt és nagy odafigyelést igénylő édesség. Számunkra eleve óriási öröm, hogy ünnepi időszakon kívül is hozzájuthatunk az ikonikus süteményhez, de amikor elérte az orrunkat a tészta citromos illata, már biztosak voltunk benne, hogy jól választottunk.

A tészta foszlós, puha, ízletes, és pont tökéletes arányérzékkel kerültek bele az aszalványok is. Nyoma sincs az áruházláncokban kapható daraboknál érezhető kissé kemikáliás utóíznek. Mellé kaptunk egy gombóc vaníliás fagylaltot is – a séf elismerően nyilatkozott a kollégája által készített gelatoról, és egy olasz ízlésében érdemes megbízni. Könnyű, szép textúrájú, természetes ízű – nem túlcukrozott – hűs kontrasztot ad a panettone intenzív, ünnepeket idéző markánsan édes ízvilága mellé. Magamtól sosem jutott volna eszembe együtt fogyasztani a kettőt, de el kell ismernem, hogy remekül működő párosítás. A tiramisuhoz úgy álltam hozzá, hogy „na, majd most lesz mibe belekötnöm”. A két fő irányvonal szerint van az alkoholos (jellemzően Marsala borral) és az alkoholmentes verzió. A Covában az alkoholmentes változatot kínálják pohárkrém formájában. Az én tiramisu ősélményem az első olaszországi utazásomhoz kötődik – és 20 év elteltével is úgy emlegetem, mint életem legjobb tiramisuját. Azóta kóstoltam már sokat sokfelé (későbbi olasz utazásaim során is), de nem bukkantam olyanra, ami akár csak megközelítette volna az első ízélményt.Éppen ezért talán ezzel az édességgel vagyok a legkritikusabb. Nos, igazán igyekeztem, megkóstoltam egyben, majd minden elemét külön-külön is, de semmibe sem tudtam belekötni. A Cova saját kávéjába áztatott piskóta mennyei – igen, nagyon számít, hogy milyen kávéval készül. A krém íze végre nem jellegtelen, hanem önállóan is izgalmas, és nem mellesleg csodás állagú: nem túl sűrű, nem is túl habos, rengeteg tesztelés után biztosan merem állítani, hogy nagyon keveseknek sikerül eltalálni ezt a harmóniát (még Olaszországban is).

A kakaószórás is kifogástalan: jó minőségű keserű kakaó került pont megfelelő vastagságban a desszert tetejére. A kávészem formájú és kávés ízvilágú csokoládé, valamit a Cova saját csokoládé lapkája díszítés gyanánt pedig egy kedves extra volt szemnek és szájnak. Már kezdtem letenni arról, hogy ezt valaha kijelenthetem, de most megteszem: találtam olyan tiramisut, amivel maradéktalanul elégedett vagyok.