Minden városba kell egy jó étterem, a nagyobbakba nem árt több is. Győrben járva megtaláltuk azt, amelyik szerintünk megfelel a kritériumnak. A Horváth Szilveszter executive séf irányította La Maréda kielégíti a helyiek minden igényét, ha betérünk az étterembe, biztosak lehetünk benne, hogy szeretettel, finesszel, jól elkészített fogásokat szolgálnak majd fel.

Amikor Győrbe készültünk több ismerősünktől is érdeklődtünk, hol érdemes a városban ebédelni. Szinte egyöntetűen a La Marédát ajánlották, ahogy a Gault&Millaut kalauz is csupán ezt az éttermet említi, mint felkeresésre javasolt helyet, amikor a város vendéglátóhelyeit veszi számba. A La Marédát egy barokk épület földszintjén alakították ki, a helyiség U alakú, az U betű két szárát egy hosszú üvegfal köti össze. A bejárat közelében különterem található, mellette bárpult, sörcsap. Az étteremben az arany és a drapp szín dominál, kellemes hangulatot kölcsönözve a helynek, a berendezés nem bonyolult, a plafonon két kovácsoltvas karika hívja fel csupán magára a figyelmet. 

Délidőben érkezünk, ezért szinte minden asztal foglalt, az étterem ugyanis napi menüt is kínál. A nemrég megújított étlapról rendelünk, előételnek a G&M kalauz által is megemlített kocsonyát, színes céklával és zöld tormával, főételnek pedig a kacsaduettre keresztelt fogást (akit érdekel a további kínálat IDE kattintva böngészheti). Míg várakozunk, egy kosárnyi ropogós kenyérrel csillapíthatjuk éhségünket. Megfigyelhetjük a csöndben serénykedő pincéreket, akik egyenruhában szolgálnak fel és udvariasak.

A kocsonya: az aszpik kellemes, nem tolakodóan sós, mint azt olykor más helyen félreértelmezve kínálják. A hús finom, jó állagú, nem rágós. A kocsonya mellé tálalt cékla négyféleképpen is megjelenik: a kocsonyaszeletek alatt bordó püré formájában, de találhatók a tányéron sárga, roppanós tekercsek, apró céklalevelek és ciklámen cirmos céklakarikák is. A másik köretnek szánt tormakrém picit erős (bár a magunk részéről ebben semmi kivetnivalót nem látunk, mert imádjuk az erős tormát, de el tudjuk képzelni, hogy más kevésbé rajongana érte), illetve a mi ízlésünknek picit sós. Ugyanakkor jól passzol a fogáshoz, ahogy a cékla is.

A duóban a szárnyas mellét és combját kóstolhatjuk, amelyhez káposztás cvekedli érkezik. A kacsamell szaftos, puha, enyhén ropogós kéreggel, nagyon finom. A mellé kínált szószban kis narancsosságot fedezünk fel, ami remek ellenpont a hús mellett. A gyömbéres káposztapüré zseniális, kis adagokban több helyen is feltűnik a tányéron, rajta pár gránátalmaszemmel.
A konfitált comb puha, a bőre megfelelően ropogós és ízletes. Még meleg, amikor hozzáfogunk, pedig a mellel kezdtük a fogás elfogyasztását. A tészta fettuccine, valószínűleg házi, al dentére készítve, kellemes ízű káposztakrémben megforgatva. Derekas adag, tartalmas fogás.

Mi tagadás, degeszre ettük magunkat, és ez így lett volna az előétel nélkül is. Ám ennek ellenére sem tanácsolnánk Horváth Szilveszter executive séfnek, hogy kisebb adagot kínáljon, hiszen azért a mindennapi vendéglátás célja valahol mégis csak az lenne, hogy a vendég jóllakjon. S ha még ráadásul úgy lakik jól, hogy a szakács a technológiákat helyesen alkalmazva, odafigyeléssel, finesszel, szeretettel készült ételeket kínál számára, boldogan és elégedetten áll föl az asztal mellől.