Szerencsés csillagzat alatt született Semsei Rudolf, a VakVarjú éttermek tulajdonosa, akinek valahogy minden ötlete beválik. Legújabb attrakciója, a Puli és Juhász néven futó csárda, amit üzlettársaival a bulinegyed szívében nyitott. A hetedik kerületnek ez a része már így is elég eklektikus, magyarosch helyből is találni párat, kíváncsiak voltunk, hoz-e valami újat Erzsébetvárosban a puszta-feeling. Ha újat nem is, de a megszokott VakVarjú-minőséget igen. És az nem kevés, ha a vendég valahonnan elégedetten és jóllakottan távozhat.
Harmadik cukrászdáját nyitotta meg Dobay: a BudaPart – Cukrászda és Pékség a XI. kerületi Garda utca 1. szám alatt várja a desszertek szerelmeseit. A megnyitón elhangzott: a Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség a környék igazi közösségi pontjává kíván válni, ahol nemcsak fagyizni, sütizni és kávézni, hanem akár dolgozni és olvasni is lehet. Különterme rendezvények megtartására is alkalmas, ahol irodalmi esteket is rendeznek majd. A cukrászdával húszéves álma valósult meg a tulajdonosoknak, Semsei Rudolfnak és feleségének, Dobay Eszternek.
Magyarország egyik vezető vendéglátóipari cégcsoportja – amely a VakVarjú éttermeket is üzemelteti – mérföldkőhöz érkezett: Semsei Gastronomy név alatt új ernyőmárkát létrehozva egyesítette éttermeit, cukrászdáit és rendezvénygasztronómiai szolgáltatásait, és saját alapítvánnyal bővítette portfólióját. Az évfordulót és az új márka bejelentését nem mindennapi módon ünnepelte a cég: jótékonysági félmaratonnal, amely nemcsak a sport öröméről szólt, de egy nemes célt is szolgált.
Amikor legutóbb azt írtuk, Semsei Rudolfnak mindig támad valami formabontó ötlete, nem sejtettük, hogy hamarosan talán minden eddiginél grandiózusabb tervet valósít meg. Márpedig a nyáron nyitott Puli és Juhász tőszomszédságában olyan típusú vendéglátóegységet hozott létre partnereivel, amire nem akadt példa mostanában az országban. A Paprika Revue House soft megnyitóján jártunk – paprikadzsungelban, végtelenített folyóbort kortyolva szórakoztunk.
Az Élelmiszerbank és a Budapest Party Service összefogásával új szintre lépett az ételmentés Magyarországon: együttműködésük eredményeként több mint negyvenezer adag melegételt juttattak már el rászorulóknak. A program keretében szigorú élelmiszer-biztonsági szabályokat követve, sokkolóhűtők és hűtőkocsik segítségével szállítják az ételeket, így garantálva azok minőségét. Az EU országaiban egyre több szervezet csatlakozik az élelmiszermentés mozgalmához.
Az idei Business Excellence Díjátadó ünnepi alkalmat jelentett a Semsei Gastronomynak, két díjat is nyert a cégcsoport. A hazai üzleti turizmus és rendezvényszakma rangos eseménye évről évre olyan szereplőket emel ki, akik/amelyek minőséggel, színvonallal és megújuló hozzáállással formálják a közös szakmai jövőt. Idén a cégcsoporthoz tartozó Budapest Party Service cateringszolgáltató és a Paprika Revue House vacsoraszínház egyaránt a díjazottak között szerepelt.
Különleges helyszínen, a Várkert Bazár Öntőház udvarában tárta ki kapuit a VakVarjú étteremcsalád újabb egysége, a VarjúVár. A történelmi környezetben, a korábban itt működött Monkey Bistro helyén a hagyomány egybeolvad a modernitással. A tulajdonos várakozása szerint ódon és modern találkozása nemcsak az étterem atmoszférájában alkot harmóniát, hanem a séf fogásában is. A VarjúVárral olyan helyet álmodtak meg, ami különleges találkozóhely, ahol a lenyűgöző panoráma mellett meleg vendégszeretet várja a vendégeket.