Skip to main content

A "szőkétől" az erős négyesig

| Gourmet Riporter | Pincesor

Immár teljes a belga monostori hagyományokból született sörkínálat a tavaly megnyílt Pannonhalmi Apátsági Sörfőzdében. A főzde célja, hogy a magyar fogyasztók is megismerjék az évszázados sörtípusok itthoni változatait, miközben már javában dolgoznak a sor folytatásán.

 

pannonhalmi sorfozde 01A 996-ban alapított Pannonhalmi Főapátságban már több száz évvel ezelőtt is foglalkoztak sörfőzéssel, a korabeli sörök részletes receptúrái azonban nem maradtak fenn. – Amikor néhány évvel ezelőtt megkezdődött a pannonhalmi sörfőzés felélesztése, felvettük a kapcsolatot több belga apátsági sörfőzdével is – idézte fel Tihanyi Fülöp sörfőző mester, korábbi pannonhalmi bencés diák. A magyar delegációnak – a szerteágazó európai bencés kapcsolatrendszernek köszönhetően – lehetősége nyílt meglátogatni több trappista monostort, ahol behatóan tanulmányozhatták a vallón szerzetesek évszázados sörfőző eljárásait.

A Belgiumban kapott útmutatások alapján, itthoni körülmények között láttak hozzá a belga monostori hagyományokból született alapkészlet megalkotásának. A magyar ízlés szerint újragondolt trappista sörsor – a blonde, a dubbel, a tripel és a quadrupel (vagyis „szőke”, azaz világos, illetve dupla, tripla, négyszeres) sörfajtákkal – már az erre a célra fejlesztett magyar élesztők segítségével készül.

pannonhalmi sorfozde 03

A blonde, dubbel, tripel és quadrupel megjelölések eredete a hagyomány szerint még abból az időből származik, amikor a fogyasztók számára csak X-ek jelölték a termék erősségét. A legtöbbet fogyasztott, könnyed alapsört egy X-szel jelölték, az ennél testesebb, manapság gyakran borostyán színű főzet, a dubbel az XX jelet kapta.

pannonhalmi sorfozde 06

pannonhalmi sorfozde 04Az előbbieknél magasabb alkoholtartalmú, leginkább világos sör, vagyis a tripel jelölése XXX lett, míg a legsötétebb színű és legerősebb, összetett ízvilágú quadrupel sört XXXX jellel látták el – ezek a szimbólumok kaptak helyet a magyar címkéken is.

Magyarországon a „sörforradalom” előtt a különlegesebb főzetek meghatározó része Belgiumból importált termék volt, ezeknek az italoknak a mai napig jelentős a rajongótábora. Az apátság négyféle sörének mindegyike egyedi: a Belgiumon kívül ritkaságszámba menő válogatásban a fentieknek megfelelően találunk könnyed, mindennapi „ivósört”, ízgazdag világos főzetet, borostyán ale típust, illetve magas alkoholtartalmú, komplex, sötét, felsőerjesztésű sört is.

 

Fotó: Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde

 

Címkefelhő