Skip to main content

Nem sajnáljuk a pénzt a jó minőségű sonkára

| Gourmet Riporter | Reflektor

A húsvét a magyarok számára továbbra is otthoni, családi körben tartott ünnepnek számít, aminek a tradicionális ételek, így a húsvéti sonka elemi részét képezik – derült ki egy friss kutatásból. A reprezentatív felmérés arra is rámutatott, hogy a sonkaválasztás feladja a leckét a vásárlóknak. A válaszadók közel fele korábbi kellemetlen tapasztalatai miatt úgy nyilatkozott: komoly kihívást jelent számára a megfelelő húsvéti sonka beszerzése.

 

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyre a családok már hetekkel korábban megkezdik a készülődést. A húsvéti hagyományok megtartása fontos a magyarok többségének, jellemzően családi, rokoni körben, otthon töltik ezt az ünnepet, és csak igen elenyésző azok száma, akik ezekben a napokban elutaznak.

A PICK megbízásából a közelmúltban készült kutatásból az is kiderül, hogy a fogyasztók zömének a húsvét egyben kulináris ünnep is, ami közös étkezésekkel jár együtt. A megkérdezettek közül a húsvétot megünneplők 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ekkor a hagyományos ételeket fogyasztják (sonka, tojás, torma, fonott kalács), az asztalról szinte sehol sem hiányozhat az alkalomra készített sonka. A válaszadók csupán ötöde mondta azt, hogy húsvétkor is szívesen újít, kísérletezik, izgalmasabbá téve a húsvéti menüt.sonka 06Az egyik legfontosabb kérdés minden családban húsvétkor, hogy milyen sonka kerüljön az asztalra. A felmérés rávilágít, hogy sokaknak ez nem is olyan egyszerű feladat. A megkérdezettek több mint kétharmada számolt be arról, hogy dacára a gondos előkészületeknek túl zsíros, túl sós vagy éppen száraz, rágós, esetleg sótlan, ízetlen, nyers sonka került a húsvéti asztalra.

Ezért az elvárásoknak megfelelő sonka beszerzése a megkérdezettek közel felének jelent komoly kihívást. Főleg a nők körében okoz a sonka beszerzése fejtörést, mert a felmérés arra a tényre is rámutat, hogy az ünnepi sonka megvásárlása a családon belül alapvetően a hölgyekre hárul.
A rizikó csökkentése érdekében a döntés meghozatalakor fontos szempont a válaszadók harmada szerint, hogy a sonka magyar gyártótól származzon, közel ugyanennyien csakis a megszokott, bevált márkát keresik, és a megkérdezettek 29 százaléknak a sonka kinézete is sokat nyom a latba. Közel harmaduk kimondottan az olyan hagyományos sonkákat keresi, melyek tradicionális pácolású, bükkfán füstölt termékek.sonka 04Örvendetes tény a kutatás adatai alapján, hogy a vásárlók mindössze 11 százalékának számít kizárólag csak az ár, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben különösen meglepő. Az adat arra utalhat, hogy ünnepekkor kiemelten fontos számukra, hogy a menü ne okozzon csalódást, így az ismeretlen gyártótól származó, sok esetben olcsóbb, de kevésbé jó minőségű sonkákat a legtöbben nem szívesen, vagy semmiképpen sem veszik meg. A többség ragaszkodik a jól bevált, megbízható márkához. A válaszadók alig hatoda szeret kísérletezni (a rizikó ellenére is) a különféle húsvéti sonkákkal.sonka 02Abban megoszlik a válaszadók véleménye, hogy mennyit akarnak bajlódni a sonka elkészítésével. Azok vannak némileg többen, akik biztosra mennek és előnyben részesítik a könnyen elkészíthető füstölt árukat. Számukra az a legmegfelelőbb, ha hamar, egyszerűen, külön fűszerezés és áztatás nélkül tehetik a főtt sonkát az asztalra. A válaszadók negyede ellenben nem sajnálja az időt arra, hogy a saját szája íze szerinti sonkával lepje meg a családot.sonka 03„A húsvéti menü generációktól függetlenül elképzelhetetlen a tradicionális húsvéti sonka nélkül a legtöbb magyar családban. Épp ezért érdemes ügyelni arra, hogy a lehető legjobb minőségű terméket tegyük az asztalra. Ebben segítség lehet az is, ha a fogyasztó az általa ismert és bevált márkát választja, ami garanciát jelent arra is, hogy valóban azt az ízélményt kapja az ünnepekkor is, amit a leginkább kedvel és elvár” – emelte ki a kutatás eredményeit megerősítve Szabó-Spanyol Henriett, a PICK senior brand menedzsere.

Az óvatosság és a nehéz döntéshozatal tökéletesen érthető, mert a megkérdezettek 68 százaléka járt már pórul azzal, hogy nem megfelelő terméket vitt haza, ami rányomta a bélyegét az ünnep hangulatára.

 

Fotó: PICK; PickPic; Flickr; Farmers Almanac; Wikimedia

Címkefelhő