
Kukorica Jancsi a Vörösmarty téren
Rangos hazai megmérettetésen, az országos Szamos Mátyás Tányérdesszert Versenyen vett részt a Szamos a közelmúltban. Papp Tímea cukrász erre az alkalomra készített Kukorica Jancsi elnevezésű tányérdesszertje azóta már a Vörösmarty téri Szamos Gourmet Ház étlapján is megtalálható. De nem csak ez az újdonság a cég életében: a belvárosi exkluzív kávézójukban újra elérhetők a reggeli ajánlatok.
A koronavírus-járvány alatt a cég egy dolgozójától sem vált meg, ami ismerve, hogy huszonkét üzletet és egy üzemet is működtetünk, továbbá több mint ötszáz dolgozót alkalmazunk, hatalmas eredmény – jelentette ki Bak Judit, a Szamos PR igazgatója a cég sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, hogy a dolgozók fele a pilisvörösvári üzem alkalmazottja. Kitért arra is: a vállalat úgy élte túl a járványt, hogy alapvetésként kezelte, az ötszáz család megélhetését nem tehetik kockára.
Ez nagy felelősséget rótt a tulajdonosokra, de fejlesztésekkel sikerült úrrá lenni a nehéz helyzeten. Megerősítették a kiszállítást, valamint a webshopos rendelést, emellett egyedi szolgáltatással is jelentkeztek, a guruló cukrászdával. Kiss Manyi „Jaj de jó a habos sütemény” című slágerének dallamait tülkölő furgonokból előrecsomagolt friss tortákat kínáltak a cég termékeit kedvelőknek. A cég azért is óvta kollektíváját, mert tudta: nagyon nehéz lenne a képzett szakemberekből álló csapatát újraépítenie.
Papp Tímea, Kelényi-Szamos Gabriella és Bak Judit (b-j)
A járvány után most új kihívással kell szembenéznie a cégnek, az orosz-ukrán háború nyomában fellépő gazdasági válsággal. A beszállítókkal lényegében napi áron dolgoznak, s mivel nem használnak adalékanyagokat, e tény nem könnyíti a helyzetüket. Kelényi Ádám vezetésével azonban igyekeznek olyan árpolitikát kialakítani, amivel meg tudják tartani a vásárlókat, vendégeket.
Kelényi-Szamos Gabriella, tulajdonos vezérigazgató felidézte: férjével évtizedeken át azt a filozófiát vallották, hogy nem akartak vagyonokat felhalmozni, lényegesebbnek tartották, hogy a családnak mindig legyen biztos munkahelye. Olyan munkahely, ahol minden családtag meg tudja valósítani önmagát. Egy alkalommal Gabriella tervezett valamit, ami nem úgy sikerült, ahogy elgondolta. Férje azt mondta neki: „Kezdd újra! Tudod, játszunk, most veszítettünk, de legközelebb mi kerülünk ki győztesen” – emlékezett a tulajdonos vezérigazgató.
Hamarosan egy sor régi szolgáltatás lesz elérhető, ezek közé tartozik a Gourmet Ház csokoládé manufaktúrájában szervezett bonbonkészítő tanfolyam. „Nem elég csak Dobostortát kínálni, mással is várni kell a vendégeket” – vallja Kelényi-Szamos Gabriella. Példaként említette azt is, hogy a szentendrei cukrászdájukban sokáig kihasználatlanul álló emeleti Klimt-teremben egy ideje már színházi előadásokat rendeznek.
A vállalat egyik védjegyének számító marcipánfigurák (jórészt még ma is kézi munkával) Pilisvörösváron készülnek, amelyek egyik legnagyobb felvevőpiaca Ausztria és Németország. A településen állítják elő a tortákat és a sós süteményeket is, innen szállítják ki frissen e termékeket javarészt Budapestre, illetve Szentendrére és Esztergomba. Messzebb – Eger kivételével – azért nem nyitott a cég üzletet, mert kényesen ügyelnek rá, hogy a termékek mindig frissek legyenek. (A település különösen kedves a cég számára, hiszen Szamos Mátyás cukrászmester Vörösváron nyitotta meg az első üzletét.) Bak Judit rámutatott: a cég tavalyi forgalma elérte az 5 milliárd forintot, természetesen az élelmiszerüzletekben, a benzinkutakon és a gyógyfürdőkben kapható termékek bevételeivel együtt. Az újraéledő turizmus reménnyel tölti el a cég vezetését, ezért a Vörösmarty téren található Szamos Gourmet Házban visszavezetik a reggelit. Az étlapon szendvicsek, Shakshuka, Eggs Benedict, francia és angol reggeli mellett találhatunk omlettet, virslit, különböző salátákat és palacsintát is.
A PR igazgató beszámolt arról is, hogy felkérték a céget, hogy legyen névadója egy tányérdesszert versenynek, amelyet a közelmúltban első alkalommal meg is rendeztek. A cég is benevezett, Papp Tímea cukrász kreációjával, amely a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva a Kukorica Jancsi nevet kapta. Nem véletlenül. Amint azt a cukrásztól megtudtuk, a finomság alkotóelemei között főszerep jut a kukoricának, amelyből marcipános puding készül, de található a desszertben kukoricapehely is, a vörösboros szederszirup, az ehető rózsavirág mellett. Tímea megjegyezte, a felkészülés során motiválta, hogy fejleszthet, mert mindig szeretett új recepteket alkotni. Hozzátette: örömmel alkalmazott magyar alapanyagokat, mert úgy tapasztalja, manapság talán már „túlfranciásodott” a szakma a receptalkotás során.