Édesszájúak vagyunk, nem vitás, de nem mindenáron – valljuk sokszor magunkról. Álljon hát itt egy körkép az idei Gourmet Fesztivál általunk megkóstolt édességeiről, legyen szó rózsaszínű csokoládéról, fekete fagylaltról, vörösboros desszertről, gumimaciról vagy gombócokról.

Még legelső nap kóstoltuk egy teljes – és nem mellesleg remek! – menüsor utolsó fogásaként a Flava frissen sült, nugátos babkáját tejfagyival. A babka ropogós volt és langyos, a tejfagyi pedig gyönyörűen kontrasztozta. Nagyszerű élmény volt, ahhoz hasonló, mint amikor a vasárnapi ebéd után a még langyos süteményt megszegjük, hogy teljessé tegye az étkezést.

Tavalyi emlékeink miatt nagyon vártuk a Bobajka desszertjét, ők ezúttal egy újragondolt szilvásgombóccal érkeztek. A Flavához hasonlóan saját menüsoruk záróakkordjaként került rá sor: a gombóc csillagánizsos, marinált szilvával volt töltve, törökmogyorós-mákos pankómorzsába forgatták és szilvás borecettel körítették – árulta el Varjú Imre séf. A „savanyú édességek” rajongójaként annyira tetszett, hogy boldogan enném bármikor főételként is, de a kóstolás perceiben egy hangyányival több édes ízre vágytam épp. (Ha az étteremben lennénk, biztosan lefojtanám egy adaggal a névadó Bobajkából…)

És ha már a gombócoknál tartunk, álljon itt a két túrógombóckóstolásunk is. A fonyódi A Konyhám Stúdió 365 hideg túrógombóca ízét tekintve hazáig röpített, hőmérsékletében és a zseniálisan kitalált és adagolt bodzazselét tekintve pedig messze túlmutatott az ismert élményeken. Szikra Gabriella menüsorának záróakkordja csodálatos gasztroélményt jelentett, bármikor megismételnénk!

Pavilonszomszédja, a Csillag Richárd vezette kéthelyi Lokál 47 pedig csavart egy kicsit a túrógombócon, amelynek alapanyagává a kecskeordát tette, friss eperrel tálalva. Wow!!! Merész húzás a túróhoz képest karcosabb ordával operálni, de nekünk nagyon-nagyon bejött. Hiába, Somogy az Somogy: jó tudni, hogy Nagyatádra hazafelé Fonyód és Kéthely is útba esik.

Némi sós főételt követően, és gyerekkori élményeink alapján kissé bizalmatlanul vettük kezünkbe a Gerbeaud macskanyelv-kosarát. Mármint az első macskanyelv-kosarát. Mert utána második nap még egyszer visszamentünk egy újabb kosárkáért. Meglepően finom volt, és nem csak azért, mert az eredetihez viszonyítottuk! Négyféle ízpárosításban volt szerencsénk hozzá, egyikben sem csalódtunk, igaz, mást és mást hoztunk ki győztesnek az összesen négy kóstolás alkalmával. Személyes kedvencem a meggyes-étcsokis lett, de fantasztikus ízű volt a kávés és a diós tejcsoki, és fehér csokis málnás. Külön gratulálunk a brand-erősítéshez: a megemelkedett vércukorszintet macskanyelv alakú padokon és macskanyelv-függők alatt pihenhette ki a megfáradt Gourmet-vándor.

Klasszikus süteménydesszert terén Juhos Joci Sug’Art költeményeit emelnénk ki: a desszertválogatás kreatívan ötvözte az új megoldásokat a hagyományos ízekkel, mégis talán a kadarkás-meggyes, Nyári alkonyra keresztelt süti jött be legjobban, igaz, mire megkóstoltuk, már egy napja szemeztünk vele. Külön elismerés, hogy nem csak nevét és színét tekintve volt vörösboros: a fanyar, savas kadarka jellemzői abszolút dominálták az édes alapízeket!

A székelyudvarhelyi Páva medve-tematikája a desszertre is rányomta a bélyegét, na, ezúttal nem tartalmában, csak formájában. Ilyés Levente ugyanis a méretes fakanálon tálalt házi csokikrém mellé szintén házi, savanykás gyümölcsteából készített „hargitai” gumimacikat adott, és persze számtalan kiegészítő ízt. Utóbbiak az ehető virágok, mikrozöldek formájában érkeztek, de helyet kapott rajta néhány sötét, savanykás-ruganyos csík is, amit elsőre – a medvézéstől megszédülten – medvecukornak gondoltunk, de mint kiderült, ennél is izgalmasabb: áfonyabőr. Készítéséről Levente elárulta, hogy a pürésített áfonyát vékony rétegre kenve kiszárítják, majd apró csíkokat szelnek belőle. Ha pontoznánk, itt mind a tálalás, mind az ízélmény 10/10 pont lenne!

Szintén említésre méltó a szegedi Alabárdos – amúgy is személyes nagy kedvencünk – Michelin-baba desszertje, amely tulajdonképpen egy fagyiköltemény. Tóth Pál séfet nagyon inspirálta, hogy az étterem bekerült a magyar Michelin-kalauzba, ezérta csináltatott egy öntőformát a cég emblémájáról, a gumibabáról. Ezt joghurtfagylalttal töltötte meg, amelynek üreges belsejében mangópüré kapott helyet. Az alkotás lényegében tányérdesszertnek is felfogható, mert a fagyibaba „lábánál” habcsóktörmelék (ami egyébként is a séf védjegye), robbanócukor és fanyar gyümölcszselé terült el. Pompás zárása volt az Alabárdos egyébként is szofisztikált menüsorának.

Ötvös Zsuzsanna, a Laurel kreatív cukrásza már tavaly is elkápráztatott minket, mindezt idén sikerült fokoznia. Ha a medvét az imént meghökkentő alapanyagként idéztük, akkor a Laurel fekete fokhagymás, hájas krémese is ebbe a sorba kívánkozik. A fesztivál – számunkra – legkülönlegesebb és egyik legfinomabb desszertje a Laurelé volt.

A cukrász elmondta, hogy a hájas lapokat szeletelőgéppel, keresztbe metszi hajszálpontosan 4 milliméter vastagságúra, majd megszórja porított karamellel, ami egyenletes, szép és roppanós réteget képez a lapok tetején. A picit sós felhangú hájas szeletekre két csík krémet tölt. Utóbbinak karamellizált fehércsokoládé-krém az alapja, ebbe a masszába kerül a fermentált fokhagyma, amelynek sokkal lágyabb íze van, mint a hagyományos fokhagymának. A két fokhagymacsíkot három napig főzött-sütött, száz százalékos szilvalekvárral egészíti ki, ettől lesz gyümölcsös – és a kedvencünk: savanykás! – a desszert.

Az idei év témájához, az új generációhoz is ezzel a meglepő párosítással kapcsolódott. Mint elmondta: „az új generációnak fontos feladata megőrizni a gyökereinket, úgy, hogy a ma emberének is át tudja adni, értelmezhető, befogadható és élvezhető formában”. A fokhagymás hájas krémesre kivetítve elárulta: a tészta receptje dédanyai örökség, ugyanakkor francia újhullámos technológiával szeleteli a lapokat. „A hájas tészta–szilvalekvár kombináció szintén hagyományosnak mondható, de a feketefokhagyma mégis picit izgalmassá, kortárssá teszi” – vallja a pastry séf. A sikerre bizonyíték, hogy amíg beszélgettünk, több adag is gazdára talált, kivétel nélkül mindenki csillogó szemmel dicsérte az alkotást.

A háromnapos fesztivál legkülönlegesebb, szinte már bizarr édesség-alapanyaga kétségkívül a Nour szarvasgombája volt. Kecskés Alexandra műhelyében nem ez az első alkalom, hogy szarvasgombára épül a desszert, most volt elérhető azonban először az étlapon nem szereplő, éjfekete, csavart fagylalt, amelyet puffasztott rizsre adagolva kóstolhattunk meg. Bátor döntés volt ez a fagyi, különösen úgy, hogy a Nour slágertermékei otthon maradtak: a Gourmet Fesztiválra egyedül ezzel érkeztek, de reméljük, hogy mind a budaörsi, mind pedig a hamarosan nyíló belvárosi üzletben is kapható lesz! (A Nourról bővebben ITT ÍRTUNK). A szarvasgombás fagyi nem csak a gasztro-, hanem a fesztiválélményhez is hozzájárult: sötétre festett mindent, amivel csak kapcsolatba került…

Amellett, hogy mindez az ottani oldott hangulatban nagyon mókás volt, adott egy titkos összetartozás-tudatot is: valahányszor szembe jött velünk valaki fekete szájjal, tudtuk, hogy egyezik az ízlésünk. Ha pedig összeakadt még a tekintetünk is, akkor kölcsönösen egy széles mosollyal, fekete fogakkal és elkerülhetetlen fölkacagással nyugtáztuk.