
Pinceséta ódon téglákon
A szekszárdi Mészáros Pálhoz nemcsak azért érdemes ellátogatni, mert a borászata elnyerte az év pincészete, míg ő maga az év borásza címet, hanem különleges hangulatú pincéje miatt is. A zempléni tölgyfából készült hordókat rejtő járatokat csodás kovácsoltvas kapukkal őrzik, tokaji nemes penész telepedett meg a tárgyakon, és a pince fala ugyannyi idős, mint maga a járat: kétszázötven éves.
A borászat első pincéje a Bocskai utcában, az úgynevezett „Fősővárosi” pincesoron volt, amely Mészáros Pál nagyapjának nagyapjáról maradt a családra. A közel kétszáz éves pince nem téglából épült, csupán alapja volt az, akkoriban ugyanis a löszös talajban vert falú bortárolókat alakítottak ki. Miután elkészült a fal, ráhelyezték a deszka- vagy gerendafödémet. Ezt a pincét az után is megtartotta a család, hogy növekedni kezdett a borászat, sőt, a közelmúltban fel is újíttatták. A terveket a borászok között méltán elismert Heimann Ferenc pinceépítő mester készítette. Az építmény téglaburkolást kapott, amit Rácz József, helyi szakember épített meg. A pince utcafrontja teljesen új külsőt kapott, fehér homlokzata messziről világít a romos pincék között.
Érdekes a pincesor kialakulásának története. E hangulatos kis házikók azért épültek a városban, mert télen a hegyi ültetvényekhez nehézkesen lehetett kijutni az útviszonyok miatt, ezért ősszel behozták a szőlőt a városba, ott dolgozták föl, és télen, a tanyákon (errefelé így nevezték a présházat) vagy a pincékben fejtették a bort. A Mészáros Pál Pincészet a rendszerváltás után egyre több szőlőterületet tudott megvásárolni, miközben a fogyasztók mind inkább keresni kezdték a fahordós borokat. A régi pince már kicsinynek bizonyult a sok fahordó tárolására, ezért a család 2000-ben a belvárosi Kossuth Lajos utcában vett meg egy másik bortárolót.
Ez a pince azonban nem akármilyen pince, legendás, hiszen a járatrendszerben már 250 éve is bort tároltak. Korábban egy szekszárdi borkereskedő, tulajdonában állt. A második világháború előtt a kereskedő Svájcba szállította a helyi vörösbort, ám mikor az oroszok elfoglalták Magyarországot, felszámolta itteni érdekeltségeit és az alpesi országba költözött. A pincét egy parasztember vette meg, de a férfi később kuláklistára került, meg kellett válnia a pincétől, így jutott egy fuvaros tulajdonába, aki már nem bor tárolására használta a létesítményt. Mészáros Pál az ezredfordulón ettől a fuvarostól vásárolta meg az ódon pincét.
Nagyon elcsodálkozott, amikor először belépett, mert az idők során a járatokat megfelezték, régen ugyanis kétszer olyan hosszú volt, mint manapság. Egykor még szőlő illatozott a pince fölött, majd amikor a város terjeszkedni kezdett, a felszínen két utcát nyitottak a termőterület helyén. A Táncsics utca torkolatánál eltömdékelték a régi járat másik felét. A 18. században épült téglapince még így, csonka formájában is megkapó. A téglafalak közé vert földet raktak, így igen masszív az építmény. Bőven akad tégla, amelyet több száz éve égettek ki. Az utcáról belépve hatalmas kapun át jutunk a borászat portájára; szép munka e kovácsoltvas kapu. A pincészet portáját valaha ugyancsak míves vaskapu díszítette, amely még az 1700-as években készült. Ennek mását készítette el Mészáros Pál a Sárospatakon élő Sütő István mesternél.
A ház végében kuriózumra is bukkanunk: korabeli hordók, permetezők, ültető vas, metszőolló, darálók, prések állnak egymás mellett. Egy részével még Mészárosék is dolgoztak, a tárgyak másik fele a korábban felszámolt helyi múzeumból került a kocsibeállóból kialakított kis szabadtéri múzeumba. A pincébe lépve két nagy kupola fogadja a látogatót, amelyet Mészáros Pálék építtettek téglából. Funkciójuk abban áll, hogy a borkóstolóknak egy nagyobb, impozánsabb teret biztosítsanak. A belső kupolás teremben található egy hatalmas asztal, rajta különleges formájú szobor, Ianus-szal, a kétarcú római istennel. Mészáros Pál humorosan megjegyzi: a szobor egy kis fricska a józanul érkező, ám a bortól kissé pityókásan távozó pincelátogatóknak.
A pataki kovács munkái a pincében is visszaköszönnek: hatalmas kovácsoltvas kapukon át lehet megközelíteni az egyes járatokat, amelyeken a gazda monogramja is felfedezhető. Egy másik pompás kézművesipari remeket is találunk, amikor a pince mélyére sétálunk, ahol egy kút lánctartója készült vasból. Különleges érzés a közeli Tevelen készült, több száz éves téglákból rakott járdán sétálni, a Tokajról egy vételtelen folytán idekerült nemes penésszel borított tárgyakat, hordókat csodálni a csöndben.
Díjeső. A Mészáros Pál Borház és Pince a Hegyközségek Nemzeti tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított év pincészete díjat 2012-ben nyerte el. Az alapító borász Mészáros Pál e címet idén megfejelte a minden honi borász által hőn áhított Év bortermelője címmel is, amelyet 2016-ban ítélt neki a Magyar Bor Akadémia.