
Sörpakolás, a szelíd hiéna és a római saláta kettős hatása
Az ókori egyiptomiak elképzelése szerint az étel nemcsak a hétköznapok része, hanem az isteneknek bemutatott rituáléknak és a túlvilági életnek is nélkülözhetetlen eleme. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Szépművészeti Múzeum arra invitálta az érdeklődőket, hogy fedezzék fel az ókori műtárgyakon keresztül az egyiptomiak szokásait, az isteneknek szánt fogásokat. Mi is részt vettünk a rendhagyó tárlatvezetésen, ahol megtudtuk, hogy az egyiptomiak mire használták a lótuszvirágot, hogyan itták a sört, és mi volt a tervük a hiénával. A program végén korabeli receptek alapján még főztünk is.
Kevély Flóra és Dembitz Gabriella egyiptológusok vezetésével járjuk be a Szépművészeti Múzeum ókori egyiptomi állandó kiállítását. Fókuszunk azokra a részletekre kerül, amelyeknek valamilyen kapcsolata van az egyiptomi gasztronómiával, leginkább az ünnepi ételekkel. A kalandozás kezdete exkluzív találkozás: szigorú műtárgyvédelmi előírásoknak megfelelően, de egészen közel kerülhetünk egy több mint 2500 éves szoborhoz.Az Oziriszt ábrázoló, tenyérnyi bronzszobrocska a Krisztus előtt a 6. században készült. Ozirisz nem csupán az egyik legismertebb egyiptomi isten, de témánk szempontjából is kiemelt szerepe van. Ozirisz mind a szellemi, mind a fizikai értelemben vett művelődést megtanította az ókori Egyiptom népének.
Így a törvényalkotás mellett megismertette velük a gabonanövényeket és azok termesztését, de a sör és a bor készítését is. Mindebből sejthető, hogy az egyiptomiak étkezésének alapját a búza, az árpa és a tönköly jelentette. Augustus kora után az ókori Egyiptom gazdag gabonatermése lehetővé tette, hogy évente több ezer tonna gabonát importáljanak az ókori Római Birodalomba.
Dembitz Gabriella és Kevély Flóra
Hogy a gabona mennyire fontos volt Egyiptomban, jelzi, hogy nemcsak ember- és állat-, de gabonamúmiákat is készítettek, amelyeknek a maszk része Ozirisz vonásait jelenítette meg. Egy leterített lenvászonra földből és homokból emberi alakot formáztak, majd magokat ültettek bele, és 9-10 napig – azaz egy „hétig”, mert Egyiptomban egy hét tíz napból állt – öntözték, míg ki nem hajtottak a csírák. Ezután fából készült koporsóba helyezték.
A gabona meghatározó élelemforrásnak számított, ebből készítették a kenyeret és a sört. Az ókori egyiptomiak legkorábbi kenyere a mai pitára hasonlított: a gabonaőrleményt vízzel elkeverték, tésztát gyúrtak belőle, amit felforrósított kövön, parázson megsütöttek. Emellett később épített kemencéket is használtak.
Sütöttek formakenyereket, bizonyos ünnepekre például állatformájúakat; később már kovászt is használtak. A kenyeret ehették önmagában, de köretként is kásák, húsok mellé. Sőt, készült belőle „szendvics” is, amelybe sózott hal és szósz is kerülhetett. Az áldozati ételek ábrázolásain a hal helyét azonban a kicsit előkelőbb marhahús vette át. Ugyanígy a disznó is alig jelenik meg a jeleneteken, noha a régészeti feltárások során a szemétbe dobott ételmaradékból sok disznócsont került elő, ami azt jelezheti, hogy a mindennapi életük részét képezte a disznóhús fogyasztása.A következő teremben egy hatalmas, hieroglifákkal televésett kőtáblát csodálhatunk meg. Természetesen itt is ételekkel a középpontban. Dembitz Gabriella elmagyarázza: a jelenetsor egyike azt ábrázolja, amint a felajánló király áldozati ételekkel megrakott asztalt nyújt át Amon-Ré istennek. A király feladata volt ugyanis az emberek és az istenek világa közötti kapcsolat biztosítása, ezért ő fordul az istenhez a sztélé tulajdonosa nevében.
A király virágot is visz, lótuszt és papiruszt, amelyek Felső- és Alsó-Egyiptomot jelképezték, vagyis a fáraó felajánlja az istennek egész országát. Az asztalon található hagyma, nagy csokorban (leginkább a póréra vagy újhagymára hasonlít, de a képen szereplő fajta mára kiveszett), kenyér, marhafej, marhalábszár (gyakran szerepel a hasonló képeken marhaszív is), kosár szőlő, liba vagy kacsa, egy amfora bor és római saláta.Utóbbi egy külön történet: az ókori egyiptomiak szerint a saláta serkenti a nemi vágyat és segíti a gyermekáldást, tehát afrodiziákumként alkalmazták, miközben kis mennyiségben nyugtató hatással bírt. Ha van eset, amikor nagyon fontos a pontos adagolás, ez az!
Kevély Flóra bemutat egy festett sírboltból származó képet is, amelyen nagyon hasonló ételek szerepelnek az asztalon, ezen a képen jobban be lehet azonosítani mi, micsoda. Elégedett lehetett, aki elfogyasztotta mindazt, ami asztalra kerül, erre bizonyíték, hogy az áldozati asztalt ábrázoló hieroglifa jelentése az „elégedettség” ige. Noha az áldozati asztalt az isteneknek állították össze, az istenek fogyasztása csak szimbolikus volt: az áldozatokat a rituálé részeként elfogadták, majd visszaadták. Az így felszolgált ételeket a templom papsága fogyasztotta el.A kőtábla jobb alsó sarkában látható a sztélé tulajdonosa, aki a tiszteletadás jeleként felemeli kezeit. Noferhaut ugyan nem járulhat közvetlenül az isten színe elé, de szintén hoz magával ajándékot, gazellát, vízi madarat és halat, amelyek megtestesítik Amon-Ré birodalmát, azaz Egyiptomot.
Mit ettek még az egyiptomiak? Például a már említett lótusz gumóját, amiért a rómaiak lótuszevőknek nevezték őket. A lótuszt azonban nemcsak fogyasztásra használták: ha a lakomákon a virágot szagolgatták, kissé illuminált, csevegő állapotba kerülhettek a virág illatától.Persze, ennél konkrétabb eszközhöz is folyamodtak, hiszen ismerték a sörfőzés tudományát, és víz helyett is azt fogyasztották – még a legkisebbek is. A sört mindig az asztalon ábrázolják, nagyjából egyliteres korsókban, alighanem ez volt az egy vacsorához tartozó mértékegység. Fogyasztása mai szemmel meghökkentő módon, nád segítségével is történt: a nád szívószál megszűrte a teljesen természetes erjedésű, ezért sűrű zavaros és édes italt.
Az ókori egyiptomiak fogazata nem volt jó állapotban, ennek egyrészt a mindenhová bekerülő sivatagi homokszemek voltak felelősek, amelyek az ételeket és alapanyagot sem kerülték el. A meggyengült fogazatú elhunytak mellé ugyanakkor több olyan étel is került, amelynek elfogyasztásához erős fogazat kellett. A túlvilágon azonban minden lehetséges.A halottakról való gondoskodás – amelynek mindenki által ismert megnyilvánulása a mumifikálás – az ételekre is kiterjedt. Többféleképpen adhattak a halottnak ételt: elkészíthették halála napján a kedvenc fogásait, majd bevitték a sírba; vagy szolgaszobrokat tettek a nyughelyre, hogy azok főzzék-süssék meg az ételeket a túlvilágon a bekészített alapanyagokból. A legmaradandóbb – és leginkább költséghatékony – megoldás szerint azonban elég volt képileg ábrázolni az ételeket.
A következő terembe érve láthatunk egy tálat, három különböző gyümölccsel. Mindannyian gránátalmára tippelünk, amikor a legnagyobbat vesszük szemügyre, pedig, mint Kevély Flóra elárulja, az a dum-pálma gyümölcse. A másik kettőt már könnyebb fölismerni, hiszen a mai napig importáljuk: füge és datolya. Utóbbival édesítettek is, például a már szóba került sört. Ugyanitt a vitrinekben azt is láthatjuk, milyen cserépedényekben tárolták az élelmiszert az egyiptomiak.Bár látunk kancsót, bort minden bizonnyal csak a gazdagok ihattak, mert Egyiptomban jellemzően a Nílus deltájában birtokoltak a fáraók ültetvényeket. Viszont nyilvántartották, kinek az idejében készült az ital, a borkészítő nevét fel is írták a tárolóedényre. S ha már ital: arról is maradt fenn adat, hogy rossz álom elűzésére olyan arcpakolást javasoltak, amelyhez sört kevertek. Csodás álom lehetett!
A sör abszolút alapélelmiszernek számított: az egyiptomiak hadjáratra sem indultak el úgy, hogy nem vittek magukkal sörfőzőket és a sör készítéséhez szükséges alapanyagokat. Erre azért volt szükség, mert az akkoriban készített sör nem igen hasonlított a ma ismert társához, például nem volt benne komló, nem habzott, ellenben gyorsan romlott. Vagyis folyamatosan szükség volt az utánpótlásra.A következő teremben egy ókori egyiptomi „lakótelepet” ismerhetünk meg, valamint egy újabb kőtáblát, másik áldozati jelenettel. Ezen egy kígyóformájú szobor előtt mutat be áldozatot a család férfitagja. Nem véletlen: az aratásban segített a kígyóistenség; és kevés dolog jelentett az egyiptomiakra nagyobb csapást, mint az egér. Ezért a kígyót és a macskát, mint akik az egérre vadásznak, nagy becsben tartották. Hogy az egyiptomiak nem vicceltek, arra példa: végszükség esetén, akár meg is ették az egeret. A kőtábla alsó regiszterében látható egy nagy fonott kosár is, amiben a feltételezések szerint kígyót, azaz az istennő élő képmását tarthatták otthon.
Ugyanitt arra is választ kapunk, milyen volt egy ókori egyiptomi konyha. A helyiség egyik irányból mindig nyitott, és innen vezetett lépcső a pincébe, ahol az élelmiszert, gabonát, szárított húst, gyümölcsöt, illetve a tehetősebbek a bort tárolták. Ez volt az épület leghűvösebb helye. A házak teteje lapos volt, ahol étkezni is lehetett. Az egyiptomiak ismerték a grillezést, bár a többség általában vízben főzte a húst, inkább áldozati étkek készítésekor vagy ünnepeken sütötték.
Gannoruwa Réka
Egy másik jelenetben az látható, amint a libát (valószínűleg vadlibát) tömnek. Itt Kevély Flóra megemlít egy meghökkentő tényt: az ókori egyiptomiak megpróbálták a hiénát is töméssel hízlalni, illetve domesztikálni. Arról nincs információ, mekkora sikerrel jártak, de az biztos: ahogy kutyából, úgy hiénából sem lett (lesz) szalonna.
A műtárgyak közötti időutazást Gannoruwa Réka egyiptológus és szakács, a Negura Főzőiskola vezetőjének interaktív bemutatója zárja egy különteremben, kötetlen beszélgetéssel és közös főzéssel.Autentikus alapanyagokból három klasszikus ókori egyiptomi ételt készítünk: a Közel-Keleten ma is elterjedt, lapos kenyér mellett a taameyya-t (zöldségfasírtot) és a fuul-t (mártogatóst) három különböző – modernizált – variációban. A taameyya és a fuul alapanyaga egyaránt a száraz lóbab. Míg a taameyya tulajdonképpen egy „falafel”, amiben a csicseriborsó helyét a lóbab veszi át, addig a hummuszhoz hasonlító fuul számos variációban kerülhetett asztalra.
A klasszikus egyiptomi fuul citromlével, őrölt római köménnyel és őrölt korianderrel készült, van azonban vajas (kecskevajas) és – ma már –paradicsomos-harissás verzió is. A szemet gyönyörködtető tálalást a fentebb emlegetett római saláta és a friss zöldségek egészítik ki. Míg tálalunk, Gannoruwa Réka a hagyományos konyha további érdekességeibe avat be.
Aki lemaradt a programról, ne bánkódjon, a Művészet Ínyenceknek sorozat folytatódik: keressék a részleteket az https://oszifesztival.hu/ oldalon és a Szépművészeti Múzeum honlapján!