Van úgy, hogy nagy várakozásokkal keresünk fel egy éttermet, aztán csalódnunk kell, ahogy szerencsére előfordul ennek az ellenkezője is. Ám arra álmunkban sem gondoltunk volna, hogy épp Egerben, a Trifla étteremben találkozunk olyan rég feledett ízekkel, amelyeket legutóbb a nagyszüleink terített asztalánál ízlelhettünk.

Gál Gábor évtizedek óta a hazai szarvasgomba messiása, a szilvásváradi Lovasban és egri Zsálya éttermében is számos ételt kínált a különlegességre vágyó ínyenceknek. Elkötelezettsége, szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Ezért is voltunk kíváncsiak, milyen a közelmúltban nyitott étterme, a Trifla, ami Eger sétálóutcájában található. A helyen egy kivételével magasított asztalok fogadják a vendégeket, akik bárszékeken foglalhatnak helyet. Egy „asztalt” úgy alakítottak ki, hogy egy szőlőprést alakítottak át a célnak megfelelően. A bejárattól balra található egy kvázi szeparé, itt egy normál asztal és székek kaptak helyet. A vendéglőben szóló zene nekünk kicsit hangos egy ebéd mellé.

A vidám, halványkék színekkel feldobott, L-alakú étterem végében található a félig nyitott konyha, ahol egyes munkafolyamatokat végigkövethet a vendég, ha kedve tartja. Innen nyílik egy másik, zártabb konyha is. Délután érkezünk, így az ebédmenüt kóstoljuk végig. Sajnos az antré nem sikerül túl jól, kérdésünkre, hogy ebédmenüt fogyaszthatunk-e még, a pincér kissé idegesen reagál. Hogy milyen nagy gond a munkaerőhiány, arról ITT, ITT vagy ITT is írtunk már, így a tapintatlan viselkedést természetesen nem ír(hat)juk Gál Gábor számlájára. 

Az ebédmenüben egyszerűbb ételek mellett a séf olyan fogásokat is kínál, mint a karfiol krémleves rántott véres hurkával, sajnos ez az étel nem a látogatásunk idején szerepelt az ebédmenüben, pedig nagyon kipróbáltuk volna. Rántott malacfüllel kezdünk, amely mellé tormás majonéz érkezik a tányéron. Az ötlet jó, a fül kellemesen roppanós, mégis kellően puha. Ugyanakkor nem itatták le róla maradéktalanul a zsiradékot, ami egy picit ront az egyébként kiváló eledel élvezeti értékén. A tormás majonéz nem csípős, finom, viszont kis adagokban fogyasztva is elfogy a fül felénél. 

A következő és egyben utolsó kellemetlen tapasztalatunk, hogy az egyik főétel, a kijevi csirkemell elfogyott, mire betérünk az étterembe. (Ebbe a egyébként a miskolci Dűlőben is belefutottunk, amelyről azért nem írtunk, mert sok jót hallottunk a helyről, amely ottjártunkkor köszönő viszonyban sem volt a valósággal, ezért elhatároztuk: később adunk a Dűlőnek még egy esélyt – a szerk.) Egyébként nem túl gyors a kiszolgálás, pedig messze nincs tele a hely, a borsóleves hosszú időre követi az előételt, noha az nyilván már kész. 

Na de a produktum mindenért kárpótol, és ekkor elkezdjük nagyon jól érezni magunkat. Az hagyján, hogy a zöldborsóleves csirkeaprólékkal nem csészében érkezik, mint oly sok étteremben, hanem egy nagy és ízléses tányérban. Igen rendes adag. Forró, ami egy kvázi húslevesnél alap, a kinti cudar hideg után pedig nagy előny. A leves külsőre olyan, mint amilyet nagymamám főzött egykor, pirospaprika is van a levesben, petrezselyem a lé tetején, s rendkívül jó illatú. A zöldborsó, a gyökér és a sárgarépa puha, elegendő húst kanalazhatunk. Nem gondoltuk volna, hogy a séf egy első hallásra ilyen egyszerű étellel talál majd szíven bennünket. 

És a szíven találás a toroskáposztával folytatódik, amiben füstölt húsok lapulnak. A nagyinál ettünk utoljára hasonlót, de a mama káposztája nem volt ilyen puha. Az étel rendkívül – nincs rá jobb szavunk – krémes, itt-ott szemes borssal, sok puha árpagyönggyel, elegendő füstölt sertéssel. Még porcogókat is találunk, mint a nagymama főztjében. Persze ő nem ismerhette a modern technológiákat, de ez a fogás – még ha kissé szentimentálisnak is tűnünk – őt és a rég nem tapasztalt házi ízeket idézte. 

Zárásként túrós palacsintát szolgál fel az időközben megbékélt pincér, akiről kiderül, hogy mosolyogni is tud. A frissen sütött, citromos túróval gazdagon megkent palacsintát nyugodtan nevezhetjük óriásnak, akkora adag, hogy jó darabig elpiszmogunk vele. Megnyugodva lépünk ki az utcára, Gál Gábor még mindig, továbbra is nagyon tud.